LizaGazdija

Szabó Magda írta 1969-ben, én meg ma elkezdtem olvasni. Pikk-pakk eljutottam a feléhez. A legeleje teljesen érthetetlen összevisszaság, mert szándékosan csak úgy bedobál egy tucat nevet, és azt sem tudod, ki gyerek, ki felnőtt, ki él még, ki halt meg, ki kinek kicsodája, ki honnan ismeri a másikat, stb. Aztán a második fejezetben rendeződnek a viszonyok, mindenkiről szépen kiderül, kicsoda ő, miért fontos. Szabó Magda jó szokásához híven ez sem lett egy vidám történet, viszont szintén Szabó Magda jó szokásához híven nagyon olvasmányos, izgalmas, vagy ahogy könyvismertetőkben szokták írni, lebilincselő. Csak azt nem értem, miért nem készült még belőle film. Ennél jobb alapanyag nem kell. Meg kell kérni Koltayt, rendezzen belőle valamit, és legalább olyan lenne a végeredmény, mint az Este. Remélem, egyszer valaki meglépi ezt.

Ez egy anyu varrta táska: Ez ugyanaz, csak kinyitva, és akkor látszik, hogy van rajta egy madár: Ő meg egy délelőtti pihenőjét a létra alatt töltő Liza: A szobában található manó (by Gabi): Ugyanott tündér (by Gabi): Még egy tündér (by Gabi): Ez pedig egy 1989-es naptár fából, az egyik kedvenc díszem (by Gabi): (Minden hónaphoz külön kis kép tartozik, ezek mindegyike falapocskára van festve, majd a lapocska külön felragasztva a naptárra. Középen pedig vízszintesen a sorok elején a hónap jelölése, mögötte a napok számai.) Boszorkány a Mesterségek Ünnepéről: Ez a hűtőnk: Ez meg rajta a legújabb mágnes, szintén a Mesterségek Ünnepéről: Ez pedig az ajtót díszíti, belőle lett a nyári ajtódísz, szintén a Mesterségek Ünnepéről: Aztán voltunk Lipóton. Lipóton vettünk nekem Sole típusú Túró Rudit (valami borzalmas). Ez sem történt volna meg, ha nincs rajta Buzz Lightyear és Woody: Nádas, stég, kacsa a háztól 20 méterre: Meg mi is ott voltunk: Ez egy öböl elköthető csónakkal (csak evező nem volt...

ma kijöhetett a kórházból, anyuéknál van. Reméljük, nem kell már visszamennie, nem lesz már semmi baj.

Egész jó volt végig, bár előfordult benne egy-két fejezet, amit nem bírtam követni nyelvileg. Ezeket aztán újraolvastam, és akkor már fogtam, miről van szó, csak nekem nem nagyon érdemes odavetni mondjuk tíz mondatot, mondatonként két-három pszichiátriai szakkifejezéssel, mert akkor én nagyon meg vagyok lőve, és ha még ráadásul van egy-két kellemes mellékmondat is, tuti a hatás. A szálak aztán összefutottak persze. A regényt az író öt könyvre tagolta, ebből nekem legjobban az első és a második könyv tetszett. Érdekes, ahogy előre elárulja a karakterei sorsát, meg az is érdekes, ahogy a legvégén az elbeszélő magára ölti az egyik szereplő alakját – ez utóbbi nekem ötletszerűnek, előre nem eldöntöttnek tűnt. Néha megesik, hogy nem értem egy történet végét. Ilyenkor elmélázok rajta, és többnyire szoktam elfogadható magyarázatot találni. Ennek a történetnek egy külön kis szekcióval van vége, ami mindössze két mondatból áll, mindkettő tökéletesen érthető nyelvileg, ilyen szempontból semmi ne...

A kedvenc Gerald Durell-könyvem. 2005-ben film készült belőle a BBC jóvoltából, amit megvettem DVD-n tavaly nyáron, és ma sor is került a megtekintésére. A youtube-on nem találtam trailert belőle, de az egész film megtalálható “My family and other animals” keresőszóval. Képet azért találni a neten. Sajnos nem tetszett. 88 percbe nem sok minden fért bele a rengeteg humoros történetből, amiken a könyv olvasása közben visítva röhögtem 10-12 évesen. Ami mégis belefért, az összefüggéstelenül egymásra halmozódott, így az egész szaggatottá és kissé unalmassá vált. Akit érdekel a történet, annak azt javaslom, olvassa el a könyvet. Igaz, 338 oldal, de gyorsan olvasható, és nagyon szórakoztató. Nekem még egy próbálkozásom van a sztori megfilmesítésével kapcsolatban: keresgélés közben azt találtam, hogy 1987-ben már készült egy 8 részes sorozat a könyvből, minden része 30 perces. Ezt még megszerzem, megnézem, aztán részemről a dolog kifújt. Hiába, van, amit nem érdemes filmre vinni.

Amikor hazaértem, a kapun belépve megszólított az udvaron játszó két kisfiú, akik egyike sem idősebb 4 évesnél, és összesen is legfeljebb 7 évesek lehetnek. - Akajsz venni nyajókát? Van csejesznyés, vaníliás, ... (vagy tízfélét felsorolt) Mondtam, hogy sajnos nem szeretem a nyalókát, mivel nem esett le a lényeg. - De nem igaziból kell, csak játékból. Egy nyajóka... kétezer, két nyajóka... húszezer. Ja, hát az más. Mondtam, hogy ez nem egy olcsó nyalóka. Azért kértem egy cseresznyéset. Nagyon-nagyon kreatív módon a kis asztalkájuknál összeszereltek egy pálcikát meg egy piros golyót, ami a Babylon építőjátékból származik (amit kislányként imádtam!), és odarohantak vele. Elkezdtem játékból nyammogni rajta. Erre az egyik kisfiú: - De igaziból kell ám fizetni. Igazi pénzt szoktunk kérni. - Igazi pénzért igazi nyalókát kell adni, nem? Ezen megdöbbentek. A nagyobb fiú, aki intézte az egész üzletet, határozottan közölte, hogy igazi pénzzel kell fizetni. Én meg mondtam, hogy hát, játékból játék...

fiatalnak lenni Puerto Asísban , ahol valaki feltöltött egy fiatalok neveit tartalmazó halállistát a facebookra, és neki is állt leölni a lista szereplőit. Döbbenetes dolgok ezek.