LizaGazdija

11 körül jött Réka, aki utoljára másfél éve járt nálunk. Felköszöntöttük a szülinapja alkalmából, ami majdnem egy hónapja volt ugyan, fel is hívtam akkor, de most találkoztunk azóta először. Kapott egy Toy Story-s egérpadot, merthogy még a szülinapja előtt pár héttel azt mondta, nagyon tetszett neki a Toy Story 3, én meg még aznap teljesen véletlenül rábukkantam erre az egérpadra egy reklámújságban. Nem is vesztegettem az időmet, azonnal lecsaptam rá. Aztán meg csináltam neki egy filcvirágot, hasonlít Blankáéra, csak más a színe, és ez valamiért bólogatós virág lett, fene tudja, mi lehet az ok. Aztán megnéztük a nápolyi képeket, meséltem neki, és kicsit olyan volt, mint régen, amikor a nyaralásunk után összeült a két család, és megmutattuk egymásnak a képeket meg elmeséltük az élményeket. Hát igen, ilyen sem mostanában volt utoljára, és abban a formájában már nem is lesz többet, mert Ibolya néni már nem jön többet :( Réka október elején megy Berlinbe fél évre Erasmusszal, és meghívott ...

Ma megint megláttam egy ismerős falán az alkalmazást, megint lecsaptam rá, és megint ez jött ki: "Nagyon hamarosan gyerekeid lesznek." Paul, a polip, kérlek, ne szuggeráld!

Annyira rágörcsöltem este, hogy felébredek-e hatkor (főleg az éjfélig olvasgatás miatt), hogy éjjel kb. négyszer ébredtem fel, majd 6-kor a telefon első csörrenésére már kint is voltam az ágyból. Ez talán azért túlzás. Úgy tűnt, hogy a villamospótló busz így 7 körül simán jól halad a Móriczig, nem kell hajnalok hajnalán indulni a rendkívüli helyzetre való tekintettel. Na meg azért sem olyan jópofa, mert általában fél 8 előtt senki nem érkezik meg a csoportból, így nem tudok pl. leülni a teremben, hanem az iroda előtt, de azért fedett helyen, várok minimum félig. Ma szerintem csak azért volt mázlim, mert a csoporthoz csatlakozott egy lány, aki már negyedkor ott volt, és beengedett :)

néha azért fura. Megkérdezte tőle egy idős nőismerőse, mielőtt Stockholmba ment volna agyműtétre, nem drága-e ez az út. (Pestről Bécsbe egy vonat, Bécsből Berlinbe még egy, Berlinből Malmöbe egy harmadik, majd Malmöből Stockholmba egy negyedik - mindezt másfél nap alatt, tyúktojásnyi agydaganattal, félvakon, ráadásul úgy, hogy már ura sem volt a testének.) Erre a szellemes válasz: "Odafelé elég drága, de visszafelé apró dobozban hoznak - az urna, úgy tudom, vámmentes." Persze nem baj, ha az ember megőrzi a humorérzékét válsághelyzetben is. Meg ki tudja, meg kell-e kérdezni az idős nőismerősnek, drága-e az út. Mindenesetre ez a poén azért fura.

Összesen 12 napja vagyunk itthon, de még mindig csak az első két napot írtam meg. Esküszöm, megírom most már a többit is. Eredetileg ma este akartam, aztán rájöttem kora délután, hogy nekem még két egység ajándékot le kell gyártani, valamint egy egység angolt meg kell tervezni, úgyhogy ez a szép terv ugrott. A kreatívkodásba azért az belefért, hogy lemenjek fagyiért, ezt hozzá kell tennem. Imádom a citromos fagyit. Muszáj volt ennem. És az még milyen vicces, hogy 21:51 van, fél 7-kor kelek (ilyen már időtlen idők óta nem volt), fél 8-kor tanítok, de óratervem még nincs, csak egy megnyitott tankönyv a képernyőn kb. egy órája, és kedv sincs, se a tervezéshez, se a reggeli órához. Összekapom magam most már, remélem, bár még mindig adódnak gondjaim azzal, hogy milyen nap van meg hányadika, így minden reggel totál dezorientáltan ébredek, néha azon is el kell gondolkodnom, hol vagyok. (Továbbá pillanatok alatt felejtem el, hová tettem le tárgyakat, ami állati bosszantó, de eddig még nem hagy...

(Ahány ház, annyi szokás.) Az én házam az én váram. Mindenki a maga háza előtt söpörjön.

Hazajöttek anyuék Nápolyból. Elhoztuk őket a reptérről, otthon Nagyi már ebéddel várta őket. Hazafelé, ebéd előtt, közben és után meséltek mindenfélét, a konklúzió nagyjából az, hogy gyönyörű helyeken jártak ők is (egyáltalán nem ugyanott, mint mi), de Nápoly sok szempontból tragikus. Megmutatták, kinek milyen szuvenírt hoztak. Ők főleg Sorrentóban szerezték be az ajándékokat, így ők nem csokit hoztak, hanem tárgyi emlékeket. (Amalfiban nekem volt egy olyan érzésem, hogy ott kéne vásárolni, mert Nápolyban nem nagyon van mit, no de... :)) Tomi kapott tőlük egy konyharuhát, amin megtekinthető a limoncello receptje, valamint egy kerámia nyelű pizzaszeletelőt, nagyon szép. Én kaptam egy lávakő nyakláncot a Vezúvról, egy kis darab lávakövet ugyanonnan, valamint egy Pulcinellát. Mi senkinek nem hoztunk ilyet, mert nem tudtuk, ki ez a fura figura, aki ül egy paprikán, és álarcot visel. Miután a betlehemesek utcáján az egyik eladó azt sem tudta, kicsoda Pinokkió (esetleg át akart verni...), er...