LizaGazdija

Voltunk ma Tomival a szigetszentmiklósi eperföldön, és szedtünk öt kiló epret. Nagyon vicces volt, két bohóc az eperföldön, pontosabban egy bohóc meg a közönsége. Tomi sikeresen leégett másfél óra alatt, én meg barnultam legalább két árnyalatot, hihetetlenek vagyunk. Vittünk a teljes kosárnyi eperből anyuéknak, holnap viszünk Tomi anyukájának is, a többit megeszem, illetve csinálok majd egy részéből turmixot. Gnóm eper, én szedtem.

Végére kéne már érni az 1984-nek, hogy mintegy 3 hét után kezdhessek végre valami mást. Sajnos elakadtam. Olyan fejezetet fogtam, ami halál unalmas, éppen A Könyv fejezeteinek tárgyalása folyik. Már csak 14 oldal van ebből a részből, összesen meg 80 oldal, mégis megfeneklettem. Olvasás helyett azt tervezgetem, hogy melyik könyvemet fogom lekapni a polcról, ha ennek a végére érek. Eddig egyébként nagyon tetszett, bízom benne, hogy ezután is fog, csak ez az egy fejezet ilyen gyilkos számomra.

Megünnepeltük Éva néni (Tomi anyukája) szülinapját borsólevessel, rántott hússal, petrezselymes krumplival, uborkasalátával, tiramisuuval, viszont elfelejtettünk Manó pezsgőt bontani. Az ajándék egy monitor meg egy krimi volt (Baráth Katalin: A fekete zongora). Beszélgettünk, levegőztünk, Rozit is kitettük az erkélyre, aki ezen meglepődött ugyan, de szerintem tetszett neki a dolog. Meg kell várni, míg elmegy a nap a gangról, és akkor máskor is ki lehet tenni.   Blanka jött fél 4-re, tiramisuztunk egyet, kicsit pletykálkodtunk :), aztán kimentünk a Vörösmarty térre. Mintegy három óra alatt körbejártuk, persze vettünk könyveket, de azért sikerült 1500 Ft-ból megúsznom ezt a programot, ami nagy szó ott a sok szép könyv között. Megvettem Andrea Cheng Marika című könyvét, amit ez az "amerikai-magyar-kínai" írónő az édesanyjáról írt, aki az 1930-as és 1940-es években volt Magyarországon katolikus neveltetésű, de zsidó származású gyerek. Hát igen, több kulcsszó is van ebben, am...

napon vagyok túl. Reggel vásároltam, aztán kitakarítottam a konyhát meg a fürdőszobát, aztán leültem. Amikor eleget ültem, és már az ebéden is túlestem, elmentünk Lizával napozni a Dunához. Amikor hazaértem, megint elmentem vásárolni, mert rájöttem, hogy nincs itthon elég babapiskóta, és babapiskóta nélkül nehéz tiramisut gyártani. Aztán hazajöttem, és ismét leültem. Rövid üldögélés után kivonultam a konyhába az mp3-mal meg a helyes kis hangfalammal, és zenei kíséret mellett elkészítettem a tiramisut. Ezek után elmosogattam, tökéletes rendet raktam kint, majd bejöttem, és port töröltem a könyvespolcon. Még van egy könyvespolc, amin szintén megtehetném ugyanezt, de Tominak már negyed órája telefonálnia kellett volna, hogy öltözzek, mert megyünk venni húst, de nem hívott, én meg nem akarok már elkezdeni addig semmit, mert utálnám, ha egy polc felénél kéne abbahagyni a törölgetést. Így tehát most megint ülök, és gondolkodom, hogy esetleg kiteregethetnék. Reggelre maradt az előszoba felpor...

Ide sétáltunk el Lizával. Mindez régen, 70-130 éve még így nézett ki: (Elevátornak hívták, a képeket innen vettem: http://varoskepp.blog.hu/2009/02/02/gabonavaros_a_dunaparton_i_resz_az_elevator ) Odafelé az út kb. negyed óra volt. Kiültünk a napra, Liza lelegelte a közelben található összes füvet (na jó, nem, túlzok), kicsit üldögélt, aztán megitta a magunkkal hurcolt vízadagja felét, végül nézelődött egy keveset. Összesen háromnegyed órát ültünk a focipálya mellett egy padon, annak a játszótérnek a tőszomszédságában, aminek a hintája mintegy tizennyolc-húsz évvel ezelőtt kitépte két fogamat, amikor Tatával éppen ott időztünk. A játszóteret azóta lekerítették, nagyjából EU-konformmá tették, és ki is bővítették. Az én időmben csak a hinta volt ott, talán még egy homokozó, most meg van többféle mászóka is. Hazafelé már fél óra volt az az út, ami odafelé negyed óra, és hazafelé már nem azt mondták az emberek, amikor elhaladtak mellettünk, hogy milyen aranyos, hanem azt, hogy szeeegéé...

Problémáznak azon anyukák, hogy ők bagoly típusúak, tehát későn kelők, míg a gyerekük pacsirta típusú, tehát korán kelő (5-6 körül már felébred), és ezért nekik is korán kell kelni, még hétvégén is. Ezek a gyerekek többnyire már iskolások, vagy ha nem, akkor nagycsoportos óvodások. Nem értem, miért áldozza fel magát az anyuka. Nálunk anyu fiatalabb korában simán elaludt fél 11-ig vasárnap, én meg fent voltam kb. 9-kor, de sosem volt kérdés, hogy anyut hagyom aludni, és elfoglalom magam valami csendes tevékenységgel, amíg ki nem alussza magát és fel nem ébred. Nem értem. Attól, hogy egy 4-6 éves gyerek korán kel, a szülőnek miért is kell ugyanígy tennie?

Tegnap vettem két Terry Pratchettet eredetiben, darabját 600 Ft-ért. Ha újonnan venném, 1700 és 2700 Ft között lenne az ára egy kötetnek. Ez így sokkal barátságosabb. Persze még nem látom, milyen állapotban van, az antikvárium szerint jó állapotú. Meglátjuk, és addig is örülök a szerencsémnek, hogy így rájuk bukkantam.