Bejegyzések

Voila

Buzgó fordítgatás helyett nekiálltam összeírni, miket olvastam el eddigi életem során. Egy Excel-táblába írogatom be őket, szerzőnként az összes tőle olvasott művet. Ez nem könnyű vállalkozás, mert eddig már majdnem 23 évet éltem, kb. 18 éve tudok olvasni, és olvasok is orrba-szájba, szóval most elsősorban brainstormingolok egy jegyzettömbre (persze a gépen), aztán majd elrendezgetem a dolgokat. Már most legalább 100 könyvnél járok, és csak fél órája kezdtem hozzá. Az még külön móka lesz, amikor megpróbálom összegyűjteni mindazt a felsorolásra érdemes szépirodalmat, amit az egyetemen olvastam kötelezőként - legtöbbjük szerzőjére és címére már nem emlékszem, pedig nagyon-nagyon jók is voltak köztük. De egyelőre ott még nem tartok, egyelőre úgy általában gyűjtögetek, aztán majd odajárulok a polcom elé, megnézem, mik vannak rajta, közülük miket olvastam, és csak utána jön majd az egyetem. Pedig mennyire fordítanom kéne most ehelyett. Az a baj, hogy fáradt vagyok, megfáztam, és most se ked...

Posta - szolgáltalások

Elmentünk a Postára Tomival, hogy az utolsó pillanatban befizessem a fordítós táborra az előleget (óriási összeg, ötezer forint). Eddig halogattam, mert éreztem, hogy ez nem lesz egyszerű kör. Nem is volt az. A következő párbeszéd zajlott le a banki szolgáltatásos pénztárnál. Én: - Jó estét kívánok! Tudunk olyat csinálni, hogy egy bankszámláról pénzt utalunk át két másik bankszámlára? Nő: - Miiiiiiii? (fejhangon, of course) Én: - Szeretnék pénzt átutalni egyik bankszámláról a másikra. Nő: - Milyen bankszámlára? Én: - CIB-re. Nő: - Azt nem lehet, mi csak Erste számlára és postakártyára tudunk utalni. Döbbent nézés az ablak innenső oldalán. Én: - Akkor hogyan tudok pénzt utalni bankszámlára? Nő: - Itt nem. Én: - De akkor hol? Nő: - Bankban. Én: - Milyen bankban? Nő: - Hát bankban. Itt már teljesen ledöbbentem, pedig megszokhattam volna, hogy ezen a postán normális embert nem alkalmaznak, csak egy rakás bunkót. Én: - De mégis, melyik bankban érdemes próbálkoznom? Nő: - A CIB-ben. Tomi (ne...

Beszélgetünk

Én: Nagyon viszket itt ez a valami, de nem tudom, hogy mi. Tomi: A lábujjad.

Elég rossz a kedvem

Az egyik csoportom annyira ellenséges, hogy tényleg nehezen bírom ki velük az órákat. Nagyon fáradt vagyok. Nem lehet tudni, kell-e akkor mennem ahhoz az új csoporthoz vagy sem, de azt már most megmondom, hogy holnap semmilyen körülmények között nem fogok kimenni hozzájuk, akkor sem, ha kiderül holnap, hogy kéne. Sajnos tanítványom van abban az időpontban, akit már nem fogok lemondani az utolsó pillanatban. Livi nem ér rá holnap, pedig tökre szerettem volna, viszont nem látom, mikor fogunk tudni találkozni, amikor mindkettőnk szinte csak akkor ér rá, amikor a másik nem. Idegesít, hogy egy bizonyos személy hívogat telefonon. Minden nap elmondja, hogy ő most már küldi az emilcímet, amire küldjem a fordítást, aztán nem küldi. Ezt hétfő óta játsszuk, és most már nagyon dühös kezdek lenni. Hátam közepére se kívánom ezt a fordításos mizériát, borzasztó, utálom. Amúgy meg is fáztam, ha még nem lenne elég bajom. Ma nekiállt esni az eső, de ha szombatra el merészel olvadni a hó.... Hű, akkor me...

Amikor csúnyán beszélgetünk (de mindig röhögés a vége)

- Légy szíves, reggel ne kapcsold ki az ébresztőt a telefonomban, csak mondd neki, hogy szundi! - Még soha nem nyúltam hozzá a tetves telefonodhoz. - A picsába, hogy beszélsz?

Szabó Magda művei

Bárány (versek, 1947) Vissza az emberig (versek, 1949) Ki hol lakik (verses képeskönyv, 1957) Mondják meg Zsófikának (ifjúsági regény, 1958) Freskó (regény, 1958) Bárány Boldizsár (verses mese, 1958) Neszek (versek, 1958) Marikáék háza (verses képeskönyv, 1959) Sziget-kék (meseregény, 1959) Az őz (regény, 1959) Vörös tinta (filmforgatókönyv, 1959) Disznótor (regény, 1960) Álarcosbál (ifjúsági regény, 1961) Születésnap (regény, 1962) Pilátus (regény, 1963) A Danaida (regény, 1964) Hullámok kergetése (útijegyzetek, 1965) Tündér Lala (meseregény, 1965) Eleven képét a világnak (drámák, 1966) Fanni hagyományai (dráma, 1966) Alvók futása (elbeszélések, 1967) Mózes egy, huszonkettő (regény, 1967) Zeusz küszöbén (útijegyzetek, 1968) Katalin utca (regény, 1969) Abigél (ifjúsági regény, 1970) Ókút (regény, 1970) Kiálts, város! (színmű, 1971) A szemlélők (regény, 1973) Az órák és a farkasok (drámák, 1975) Szilfán halat (összegyűjtött versek, 1975) Az a szép, fényes nap (sz...

Elmélkedés

Ha most elmennék fürödni, akkor reggel nem kéne. Ez azért lenne jó, mert újabban belépett az életembe egy rituálé: reggel 6:05-kor csörög először a mobil, ekkor mondom neki, hogy szundi. Csörög még 6:15-kor és 6:25-kor is. Múlt hétig a 6:25-ösnél másztam ki az ágyból, ám itt jön a csavar. Újabban a 6:25-ösnél is még csak szundi, de akkor odabújok Tomihoz, és úgy alusszuk át a 6:35-ös ébresztést, és együtt kelünk 6:45-kor. Ekkor még 15 percem van indulásig, na jó, 20. Mivel eddig még mindig lezuhanyoztam este, ez a 15-20 perc bőven elég volt mindenre. Tegnap este viszont hulla voltam, ezért gondoltam, majd reggel zuhanyzom, nem volt már erőm ahhoz a 8 perchez. Ennek következtében ma 28 perc alatt készültem el, és így már csak 10 percem volt ülni a tanáriban és révedni magam elé az első óra előtt. Ráadásul a fénymásolást is kapkodósan kellett megoldanom a 10 perces szünetekben, ami nem előnyös, mert helyette pl. ehetnék, ihatnék, vagy elmehetnék mosdóba is. Végső esetben akár révedhetnék...