LizaGazdija

Közben arra gondolok, mennyire szeretném végigolvasni Rejtő Jenő Az elátkozott part c. regényét. Már a felénél járok. De persze az államvizsga után kb. másfél-két óra alatt össze kell dobni a német képesítőre a tételt, vissza kell szerezni az amerikanisztikás szakdogát, alá kell íratni a könyvtáros papírt a PPK-n, ki kell javítanom 17 szódogát meg vagy 10 fogalmazást, és közben még Blankával is szeretnék találkozni. Nem kizárt, hogy Rejtőnek várnia kell csütörtökig. Miközben a tételsort is tanulni kéne az amerikanisztikás képesítőre. Sok a dolgom már megint.

Itt volt ma délelőtt a konzulensem vizsgáztatóként, én meg egy órát töltöttem a vizsgázókkal. 17 emberből 17 megbukott. Ekkor kicsit félni kezdtem a holnaptól. Aztán bementem konzultálni, és azt mondta a konzulens, hogy négyes szakdogával nem érhet semmi baj. Úgy legyen! Mindenki nagyon szurkoljon!!! Háromféle eredmény jó csak nekem: két ötös, egy négyes meg egy ötös, vagy két négyes. Semmi más. Most pedig megyek, elolvasom a szakdogámat, aztán magolom egy kicsit az előadásomat. Jajj, jajj, de izgalmas...

Eszem a húst a sült krumplival. Néha adok egy-egy húsdarabkát Lizának, aki a lábamnál ül a kosarában és nagyon izgul. Elfogy a hús. Eszegetem a sült krumplit. A kutya egyszer csak felül a kosarában, kihajol a szélén, és furán köhögni kezd. Megkérdezem, mi a baj, jól van-e. A válasz már érkezik is. Kicsit kihány egy darab húst. Szégyelli magát. Nagyon. Én leteszem a kaját, megsimogatom a fejét, megmondom neki, hogy ilyen előfordul bárkivel, semmi baj, megsimogatom a hasát is, hátha örül, elbattyogok felszerelésért, összetakarítok, felmosok, kezet mosok (biztos, ami biztos), majd visszaülök enni. Kupálódom.

hogy az államvizsgák utáni hétvége NEM fog ágyban punnyadással telni, de majdnem olyan jó lesz, mintha azzal telne. Szombatra megfűzöm anyut egy Fel!-re, az délután 2-3 körül van pl. az Európa Moziban. Vasárnap salsa workshop 11-től 3-ig, de az még nem tuti. A hétfői óráról végleg kimaradok, mert így a suli miatt irtó későn van az nekem, hogy este 10-ig táncikálok valahol, majd fél 11-re hazaérek, amikor reggel 6 és negyed 7 között kelni kell. Viszont indult csoportjuk pénteken fél 7-től 8-ig. Lehet, hogy átnyergelek arra, utána úgyis hétvége jön, és anyuhoz szombaton járok angolozni. Persze ezt vele is meg kell beszélni, nyilván.  Szóval ennyiben módosult a terv. Várom már azt a hétvégét...

Pali bácsi temetése. Pali bácsi Tata bátyja, 82-83 éves volt. Szomorú, hogy a szüleiknek összesen kilenc gyereke született, ebből heten meg is érték a felnőttkort, és már csak ketten vannak. Nagyon nyomasztó. Pali bácsi elég régóta beteg, már nyáron is kórházban volt, amikor az összejövetelt szervezték Ráckevén. Itthon volt Kanadából anyu egyik unokahúga, aki fel is hívta Pali bácsit a kórházban. Pontosabban Nénje hívta fel, és akkor esett meg egy nyelvbotlás ("Szeretne téged meglátogatni, mielőtt elmész", pedig arra gondolt, hogy "mielőtt elmegy"), és most szomorú vagyok tőle, hogy mégis az történt, amit a nyelvbotlás előrevetített. Karácsonykor halt meg, december 25-én. Ha végre túlestem már a vizsgákon, írok Nénjének egy hosszú levelet. Biztosan jólesne most neki. Az első testvérük születésekor halt meg. A második néhány évesen. Idősebb volt Tatánál, Marikának hívták, és Tata többször mondta, hogy emlékszik még a kislány halálára, pedig akkor ő még igen kicsi vol...

Egy-két héttel ezelőtt történt. Csörög a mobilom, ismeretlen szám. Felveszem. - Szia! Nem tudod, meg kellett tanulni mára a Chit Chatet? - Szia XY! (Megismertem a hangját.) Luca vagyok. Nagy csönd. Leteszi.

Csütörtökön megyek jazzelni. Mindenképpen. Tényleg. Nem várom meg az államvizsgák végét, nagyon kéne már mozogni újra. Ezen kívül ismét hastáncoktatót keresek. Találtam egy jelöltet, kipróbálom, meglátjuk. Szeretnék még falat mászni is, és ha lenne 25-30 ezrem heavy cipőre, visszamennék szteppelni is. Ja, ezen a télen még nem voltam korizni, és már január 18. van.