LizaGazdija

Tegnap délután a végére értem. Rettentő szomorú vége van. Teljesen lehangolt. Sírni lett volna kedvem tőle. Meg arra is gondoltam, hogy vajon Szeredás Emerenc mennyire örülhet így a síron túlról ennek a regénynek. Miután mindig kínosan ügyelt rá, hogy senkit ne engedjen be az életébe, az írónő az egész utca előtt kinyitotta azt az ajtót, és mindenki látta Emerenc szégyenét, és ebbe szegény bele is halt. Ezek után vajon mennyire díjazza, hogy vezeklésül az írónő most ország-világ előtt kiteregeti a szennyest egy nemzetközileg is sikeres könyvben? Aztán rájöttem. Nem biztos, hogy olyan nagyon dühös, mert nem Szeredás Emerencnek hívták. Fantázianév. Persze az, aki nyomozgat egy fél órát a neten, aztán utazik egy kisebbet, szerintem megtudhatja a valódi nevét, és akik abban az utcában laknak, biztos, hogy nyomozás nélkül is tudják. De még a szülőfaluja is egy olyan hely, ami nem is létezik. Csak azt tudhatjuk, hogy Debrecen környéki kis falu, abból meg van egy pár. Amitől viszont elmúlt a ...

Liza nálunk van. Már szinte nem is emlékszem, mikor jött, olyan régen volt a múlt hét szerda. Mindenesere nagyon okos, jó kutya, ahogy szokta. És bicebóca is. Pénteken elment Tomival a Kalotaszegbe, mert jött egy vevő megnézni a lakást. És akkor Liza megbotlott. Na nem egy kidőlt fában, és nem is tört el a gida lába. A pórázában akadt el, és legurult a lépcsőn. Azóta húzza a jobb hátsó lábát. Szegénykém. Azért persze rá is játszik, nagyon jó színésznő lenne. Simán felfut séta után az első pár lépcsőn, ami a belső kaput választja el a lépcsőháztól. Ott aztán a felfelé vezető lépcső alján lecsüccsen, és mutogatja a lábát, jelezve, hogy ő egy teljesen hátrányos helyzetű kiskutya, és sajnos csak akkor ér fel a harmadikra, ha valaki ölbe kapja. Abszolút tehetséges. Nem is értem, hogy nem fedezték még fel.   Elolvastam Agatha Christie Elephants Can Remember című krimijét. Még a Bookstationben vettem valamikor pár hónapja. Nagyon jó az egész, tetszett. A vége kicsit csalódás volt, mert ilyen ...

    adopt your own virtual pet!

Ma először voltam jazzbaletten. Dóri tartja, aki németen csoporttársam. Kb. az ötödik perc után éreztem úgy, hogy kiköpöm a tüdőmet. Kicsit meg is ijedtem, hogy ennyire béna vagyok. Szerencsére sikerült belerázódni a dologba. Nagyon tetszik, mindjárt be is szereztem egy bérletet. Dóri megdicsért, hogy jól lekövettem a minikoreókat. Na, ennek én is örültem :) Jövő pénteken megint megyek.   Vasárnap Tomival korizunk egyet, már csak azt nem tudom, hogy hol, a Westend tetején vagy az Europark előtt. Utóbbi jóval olcsóbb, viszont nem tudom, van-e hol letenni a táskát meg a kabátot, és hogy milyen a jég. Na mindegy. Kiderül.   Holnaptól van plusz egy tanítványom, Fanni. Fél éve tanul angolt, kíváncsi leszek.   A fordítással meg nem haladok. Egyszerűen nem értem. Komolyan. Borzasztó :(

Ki találja ki, mi történt tegnap este?   Bingó, elöntötte a fürdőt meg a konyhát a víz. Dugulásunk van. Hát nem csodálatos? Az a szerencse, hogy kb. egy hete volt itt a szerelő megoldani a problémát. Úgy örülök. Egyébként meg nagyon érdekelne, mégis mitől van ez az egész hülyeség. Mi olyan van abban a szerencsétlen csőben, amit nem lehet kitakarítani belőle?

Pénteken találkoztam Nikivel. Jól érzi magát kint, lehet, hogy egészen nyárig Erlangenben marad, amitől én azért kicsit szomorú vagyok :(, de annak örülök, hogy jól érzi kint magát :)   Idlekt hirdetőtábláján kb. egy hónapja az olvasható, hogy a programzáró eredményei LEGKÉSŐBB január 9-én pénteken kikerülnek a hirdetőtáblára. Milyen nap is van ma? 14-e, szerda. És mit mondott ma Sándor, mikor derül ki az eredmény? "Hát, úgy néz ki, LEGKORÁBBAN hétfőn." Ami 19-e. Gratulálok. Mindig ez van.   Ma kaptam még két jegyet, úgyhogy már csak kettőt kell beíratni, amiből már csak egyet nem tudok. Hurrá :)

Most már próbál direkt érzelmekre hatni, és így elérni, amit szeretne. Ha kinéz magának valamit, és azt mondják rá, hogy nem lehet, akkor a következő jelenet zajlik le. Görbülni kezd a szája, vörösödik a szeme meg a feje, és aztán az egyik kezével eltakarja az arcát. Kicsit így marad, aztán keserves sírásra fakad, és mikor már eléggé hullik a könnye, elveszi a kezét az arca elől, és megmutatja, mennyire szánnivaló is ő. Egyszerűen imádom :) És amikor meg jókedvű, még jobbann imádom, mert akkor meg nagyon-nagyon huncut :) Ha majd már nem tör ki a katasztrófa attól, ha anyukája elmegy a mosdóba, akkor remélem, szeret majd engem annyira a gyerek, hogy szívesen jöjjön velem ide-oda. Már alig várom :) Jaa, és még egy. Karácsonykor még nagyon instabil volt, csak úgy tudott menni, ha valaki fogta a kezét. Na, ehhez képest most már minden segítség nélkül száguld. Édes :)