Régi filmek

Régebben nem szerettem a régi filmeket, mert sokszor gagyinak éreztem őket. Most viszont már úgy gondolom, jó lenne minél többet látni. Ennek szellemében két három karácsonyi alkotást is megnéztem a napokban.

Babes in Toyland (1934)

Egy legjobb karácsonyi filmes listán szerepelt előkelő helyen, azért néztem meg. Semmi karácsonyi nincs benne, de azt olvastam, hosszú évekig-évtizedekig karácsonykor szokták adni a tévében, ezért maradt meg karácsonyi filmként a köztudatban. Laurel és Hardy filmje, Stannie és Ollie néven szerepelnek benne. Játékországban sok-sok mesefigura és játék lakik többé-kevésbé békességben, ám akad egy gonosz, szívtelen alak, Barnaby, aki ráadásul az ország leggazdagabb embere, így többeket a markában tart különféle kölcsönök okán. Szerepel Bo Peep*, Tom-Tom Piper, a három kismalac, Miki egér**. Laurel és Hardy két szerencsétlen, akik a játékgyárban dolgoznak, és Bo Peep édesanyjánál laknak albérletben. A kaland, amiről a film szól, izgalmas, és vannak benne jó poénok meg fordulatok, de a csetlés-botlás számomra már nem annyira vicces, mint gyerekkoromban. Persze ez egy gyerekfilm, szóval nem is én vagyok a célközönség. Miki egéren kívül is akadnak horrorisztikus szereplők és jelenetek, emiatt nem biztos, hogy megmutatnám a lányoknak - még az sem biztos, hogy én nem fogok rosszat álmodni ma éjjel, miután megnéztem a filmet :D ***

Meet Me in St. Louis (1944)

Judy Garland annak ellenére került be már gyerekkoromban a kedvenc színésznőim közé, hogy alig láttam tőle filmet. Cserébe az Ózt körülbelül ezer alkalommal, sokáig kívülről tudtam a szöveget. Nagyon tetszett benne a színésznő, ezért is volt nagy öröm, amikor felfedeztem anyu polcán a Judy és Liza című könyvet, ami anyáról és lányáról szól. Nem olvastam végig, kicsit untam gyerekként, de a képeket nagyon sokszor megnézegettem benne. Aztán még a járvány előtt jött ki a Judy című film René Zellwegerrel a főszerepben, amit megnéztem a moziban, és nagyon megfogott. Judy idén júniusban töltötte volna a százat, ha megéri, ezért is többször eszembe jutott az év folyamán. Végül egy karácsonyi filmes listán is felbukkant, mégpedig a top 100 között 3-4. helyen, így nem volt kérdés, hogy megnézem. Karácsonyinak éppen nem mondanám, de nagyon kedves történet, kicsit talán túljátszott és nyálas, de mindenképpen szórakoztató. A kedvenc karakterem az apa volt, az ő összes jelenete annyira jól eltalált és humoros, imádtam a szövegét (az alábbi, rövid videóban van belőle némi ízelítő). Az 1940-es években nyilván nem ott járt még a pszichológia és az azzal kapcsolatos általános ismeret, mint ma, de azért számomra döbbenetes, hogy Tootie-t mindenki egyszerűen csak egy cuki kislánynak tartja, és egészen hátborzongató kijelentésein is csak nevetnek. Az sem ijeszt meg senkit, amikor zokogva rombolja le a hóembereket, amiket a testvéreivel épített, és közben azt kiabálja: "Ha az enyémek nem lehetnek, inkább megölöm őket!" Szóval ez a tootie-s szál nekem elég fura volt, zavaró is. A kedvenc jelenetsorom kezdetét és a film (szerintem) legjobb dalát itt láthatjátok:

Találtam egy kilométer hosszú cikket a film keletkezéstörténetéről és a forgatásról, ettől számomra még érdekesebbé vált az egész. Nem tudtam eddig, hogy ez a film hozta meg Judy Garlandnak a végleges áttörést a tiniszerepekből a felnőttszerepekbe, azt sem, hogy itt hatalmasodott el rajta igazán a gyógyszerfüggősége, és azt sem, hogy itt ismerte meg Vincent Minellit, aki később a férje és Liza Minelli apja lett, sőt még azt sem, hogy az elején ki nem állhatta Minelli, a kezdő rendező munkamódszerét, mert minden jelenetet ezerszer el kellett gyakorolni, mielőtt felvették volna, és Judy ettől falnak ment, mert fotografikus memóriája és óriási tehetsége miatt ő akár egyből készen állt volna a felvételre, miután elolvasta a jelenetet.

Szóval karácsonyinak éppen nem karácsonyi, de örülök, hogy láttam.

Miracle on 34th Street (1947)

A film 1994-es változatát tizenkét éve minden karácsonykor megnézem, belopta magát a szívembe, amikor először láttam. Idén elmaradt, de most, karácsony után pár nappal megnéztem helyette az eredetit. A legérdekesebb az volt, mennyire más, mint a mai hollywoodi filmek, vagy akár a csak 3 évvel korábbi Meet Me in St. Louis. Nem annyira pörgős, nincsenek benne akkora poénok, nincsenek drámai aláfestő zenék. Mégis működik ma is, legalábbis nálam. Tetszett ez is, de szerintem maradok az 1994-es változatnál.

*Őt én a Toy Storyból ismerem, és azt hittem, a rajzfilm korában volt menő játék. Rendesen meglepett, hogy egy 1934-es filmben látom viszont. Ehhez képest a róla szóló vers 1805-ben jelent meg először.

**1934-ben még rendesen horrorisztikus, szörnyen kényelmetlen volt minden képernyőn töltött pillanata.

https://www.pinterest.com/pin/522206519269811836/

***A bejegyzést még valamikor december elején kezdtem írni, aztán bokros teendőim közepette elakadt a projekt. Mindenesetre nem álmodtam rosszat aznap éjjel.