Altatás

 Néhány havonta változik a rutin, illetve most majdnem egy évig ment ugyanúgy, de egy hónapja kicsit megint más lett. Ha én altatom, akkor meseolvasás után lekapcsolja a villanyt, becsukja az ajtót, befekszik az ágyába, én mellé, elindítja a telefonomon az ommozást, utána odabújik, és 20 percig, amíg megy az omm, mesél a babáról, majd kéri, hogy maradjak még egy nagyon kicsit, és közben "telefozzak". Ilyenkor én felülök az ágyában, ő meg egy darabig még hánykolódik ide-oda, aztán csak elalszik.

Ritkán vannak variációk a témára, pl. tegnap este azt kérte, én meséljek a babáról. Elmeséltem, milyen lesz, amikor majd megszületik, miket tudunk együtt csinálni hárman, amíg még nagyon picike, és miket, ha már kicsit nagyobb lesz. Többek között mondtam, hogy amíg nagyon pici, tudunk neki például mondókázni meg énekelni. Erre Flóra (az éneklésre reagálva): "A Bóbitát! Meg a Pál, Kata, Pétert!"

Amikor már felültem, hánykolódás közben felült, és simogatta a hasamat: "Simogatom a babát." Aztán vakarászta: "Viszket a feje, megvakarom." Aztán adott rá puszikat is: "Szeretem a babámat." :) Aztán elénekelte neki a Pál, Kata, Pétert, majd kérte, hogy együtt énekeljük el a Bóbitát is, és sorról sorra szépen ismételte utánam.

Egy másik estén éppen még mellette feküdtem, ő az egyik lábát a hasamnak támasztotta, amikor a baba óriásit rúgott. Flóra elkapta a lábát, és rémülten kérdezte: "Mi ez volt?" :D Furcsa neki, hogy ez a kistestvér ilyen sokat és erősen mocorog.

Egy másik alvás, délutáni vagy esti, már passz, azt kérdezi a gyerek: "Most már kijöhet a baba?" Mondom, nem, még nagyon kicsi, sokat kell még nőnie. Erre ő panaszos hangon: "De én már nagyon várom! Már szeretnék vele játszani! Szeretem a babát!"

Reménykedem benne, hogy kitart a lelkesedés akkor is, amikor hazahozzuk a babát, és jó testvérek lesznek.