Játszma

 A gyerek időnként azt játssza, hogy "nem csinálom, amit mondasz, majd akkor csinálom, ha apa mondja". Nem zavar különösebben, nem is szokott nyerni ebben a játszmában, csak nem értem, ez honnan jön neki, amikor pedig következetes és szigorú is vagyok. (Nincs nálunk drákói szigor, de vannak szabályok, amiket be kell tartani, valamint amit mondok, az úgy lesz, akár olyat ígérek, amit szeretne, akár a háromig számolok kezdetű játékról van szó.)

Ma délután éppen altatni próbáltam, illetve feküdtem mellette a félhomályban, és reméltem, hogy csak elalszik már valamikor. Kb. fél óra után közölte, hogy fölkelünk, mire én mondtam, hogy nem, mert eddig még nem pihent egyáltalán (egy darabig szövegelt, aztán átlapozta a Humans című könyvemet, amit az ágyon hagytam), mire kipattant az ágyból, és széles vigyorral az arcán mondta, hogy akkor alszik, ha apa mondja. Erre én felálltam, válaszoltam, hogy ilyet nem játszunk, jöjjön szépen vissza, kell egy kicsit csendben feküdni. Nekiállt menekülni egy kb. 1 nm-es sarokban (éppen szétpakoltunk kicsit, nem lehetett kijutni abból a sarokból). Nyúltam érte, hogy felveszem, és beteszem az ágyba, erre velőtrázó sikollyal a földre vetette magát. Ekkor én lehajoltam érte, felvettem, és az volt a terv, hogy felteszem az ágyra. Ő viszont kitépte magát a kezemből, így már látható volt, hogy repülve fog megérkezni az ágyra. (Jó harminc centiről, szóval semmi dráma.) Csakhogy repülés közben észrevette, hogy kinyílt az ajtó, és ott áll az apja rosszalló alakja. Erre azonnal felvette az alvós pózt már a levegőben, majd becsapódás után elnyúlt, mint aki már rég alszik. Én alig bírtam abbahagyni a nevetést, és nagyon sajnálom, hogy nincs erről videónk, csodálatos jelenet volt.

Amúgy tíz perccel később már aludt, majd másfél órával később, amikor felkelt, mosolyogva azt mondta: "Mégis jó volt pihenni." Szüksége is van rá, mert ha nem alszik, akkor 5-6 körül beindul a hiszti, és lefekvésig nem is ér véget.