LizaGazdija

Tegnap átjött hozzánk, beszélgettünk, babázott, nagyon jó volt. Flórával tetszettek egymásnak, kettesben is lehetett őket hagyni, amíg lereszeltem az almát meg a szilvát a gyerek vacsorájához, nem volt baj belőle, hogy kimentem a szobából. És hogy milyen szépeket kaptunk! A tökös-pókhálós asztalközepet megint nem fényképeztem le, de majd holnap, amikor is használatba vesszük. Ezekről viszont van képem, Fruzsi küldött: Annyira cuki, hogy belehaloook!

Próbálkozom azzal, hogy amikor Flóra az első elalvás utáni fél órában, de legtöbbször az első tíz percben felriad, nem veszem már ki, hanem úgy nyugtatom meg, hogy az ágyában fekszik. Nem mindig sikerül, de alapvetően vevő rá. Most is úgy volt, hogy elaludt, betettem az ágyába, megettem egy fél almát, majd felsírt a gyerek. Bementem hozzá, kicsit csitítgattam, ringattam az ágyát (tényleg mindenkinek ajánlom a ringatható kiságyat, nekünk rengeteget segít), és közben dúdoltam neki. Ő meg két kézzel megragadta a kezemet, szorosan magához ölelte, és lassan visszaaludt. Előbb az egyik, aztán a másik kezével is elengedett, innen tudtam, hogy kijöhetek. Ez annyira megható nekem. Édes ez a gyerek.

A mi kis falunk Ahogy sejtettem, csak az első részt éreztem depresszívnek, a többi már vicces, bele is lendültünk, a második évad végén járunk, és eddig három van összesen. Szerintem hullámzó a színvonal, vannak zseniális és erőltetett részek is, pl. a szerencsejátékos óriási volt, de a strandos kicsit kínos. Kedvenc szereplőm nincs, mindenkit bírok, mindenkit más miatt. A polgármester elképesztő egy alak, egészen mesteri szinten űzi a simliskedést. Azt beszéltük Tomival, hogy igazából két értelmes ember lakik a faluban, a pap meg az apja, és ezzel slussz. Meg hogy nem szívesen laknánk Pajkaszegen, és nemcsak azért, mert túl kicsi, hanem azért sem, mert nagyon nehéz lehet tolerálni ezt a mértékű sötétséget. Terápia (spoiler alert!) Néhány hete a végére értünk. Nagyon sajnálom, hogy nem lesz több évad, nagyon megérdemelné a sorozat, és kíváncsi lennék, hogyan alakul András élete a továbbiakban. Mácsait eddig is szerettem, most még jobban. Ezt a sorozatot mindenkinek megmutatnám, nem

Régen* jártam jazztáncra két helyre is, egy volt csoporttársnőmhöz meg egy híres oktatóhoz is, nagyon szerettem. Emlékszem, alig vártam az órákat, és mindig feltöltődve mentem haza. Nagyon ügyes nem voltam, de szuper volt mindkét tanár, mindent szépen, érthetően elmagyaráztak, megmutattak, és nekem is ment a koreográfia, ráadásul nem is éreztem közben hülyén magam. Ja, és nem voltak nagyon durva mozdulatok, nem profiknak szánták az órát. Nem is csoda, hogy iszonyú lelkes lettem, amikor olvastam, hogy tőlünk egy köpésre jazztánc lesz minden szerdán, ráadásul egy magyar lány tartja. Tomi is iszonyú lelkes lett, amikor meghallotta, hogy szeretnék néha elmenni, mert ez azt is jelentette, hogy kettesben lesznek Flórával altatási időben, ketten kell megoldani az estét. Ez már többször sikerült, most úgy csináljuk, hogy ha Tomi szabadnapos, vagyis itthon van este, akkor fél 8-kor elolvasom a gyerekkel az esti mesét, még van egy szoptatás, majd 8-tól háttérbe vonulok, mintha itt sem lennék.

Nem tudom eldönteni, mennyire vagyok gáz. Adott egy babaprogram, ami minden héten van, és egy alkalom X euróba kerül (ez egy kis összeg, szerintem bárki kifizeti). Oda is megyünk Flórával, majd kiderül, hogy van regisztrációs díj, ami 2x. Meglep, mert sehol egyetlen utalás sincs erre vonatkozólag, és úgy érzem, az lenne korrekt, ha szólnának előre, de ez még mindig kis összeg, túlteszi magát rajta az ember. Majd következik az igazi döbbenet: ki kell tölteni egy adatlapot, amelyen többek közt az is szerepel, hogy vállalom egy általam meghatározott Y összeg befizetését mindkét félévben támogatás gyanánt. Tehát nem anonim módon támogatom őket, ha szeretném, annyival, amennyivel gondolom, hanem névvel kell vállalnom, hogy mennyit adok. Nem értem, miért kötelező ez a rész, miért névvel történik, és miért nincs erről sem előzetes infó sehol. De most mennyit szokás adni? Félévente 5x-et? 10x-et? 20x-et? Lelombozódtam, ma már nem is mentünk, mert utálom az ilyen helyzeteket. Most próbálh

Flóra gondolt egyet a vonaton, megpróbálta kivenni a táskám zsebéből a vizespalackomat, közben időnként a számra mutatott, sőt meg is érintette. Kérdeztem tőle, azt szeretné-e, hogy igyak, ennek nagyon örült. Kivettem a palackot, és akkor tartotta, és igyekezett dönteni is, ahogy én szoktam a poharat, amikor őt itatom. Nagyon tetszett neki a dolog, sikkantgatva örült minden kortynak. Annyira cuki, el kell olvadni tőle.

Tomi itatja Flórát (pohárból). Flóra: Güüü, uuaguu, büüü... Én: Flóri, ivás közben ne beszélj, mert félrenyelsz. Flóra: Agüüüü, büüü... köh... köhh... KÖHHKÖHHKÖHH Így megy ez.

Hetek óta kerestem Flóra egyik játékát, azt, amit húsvétra kapott. Ez volt az első ajándéka, és marhára zavart, hogy nincs meg, az még jobban, hogy én tettem el valahova. Pár hete atomjaira szedtem a lakást, mégsem lett meg. Annyira sokszor eszembe jutott ez a dolog, hogy megkérdeztem Tomit, mit szólna, ha megnézném a Müllerben, van-e még ebből a játékból, és vennék, ha van. Mondta, jó. El is battyogtunk Flórával tegnap, volt még. Mondtam is a gyereknek, most megvesszük, és akkor tutira előkerül az eredeti még a nap folyamán. Egyet lehet találgatni. Előkerült. Egy könyvben volt, azt már nem tudom, pontosan miért. Holnap majd megpróbáljuk visszavinni a boltba az újonnan vett ugyanolyan játékot, hátha. UPDATE: Simán becserélhettem pelenkára, de a pénzt is visszaadták volna, ha azt kérem.

- Szerintünk az országunkban található egyik nagykövetségen megöltek egy olyan állampolgárságú férfit, amire abból következtetünk, hogy az illető bement az épületbe, de ki nem jött, mellesleg kormánykritikus újságíró. - Aljas rágalom, kikérjük magunknak, mi nem öltünk meg senkit! Nézzenek szét idebent, ha nem hiszik. - Jó, szétnéztünk, és arra utaló nyomokat találtunk, hogy az újságírót megölték. - Na, jó, igazából az úgy volt, hogy vallattuk, és hát kicsit rosszul sült el a dolog, és szegény kicsit meghalt. - Az ereimben sok egyéb mellett indián vér is csörgedezik. - Höhöhö, Pocahontas! Bizonyítsd be DNS-teszttel, hogy igazat mondasz, és akkor 1 millió dollárt utalok egy általad kiválasztott jótékonysági szervezetnek. - Tessék, itt a DNS-teszt, valóban volt indián ősöm is. - Kit érdekel? Majd akkor hiszem el, ha én végeztem a DNS-tesztet.

hogy megmutatom a terhességem alatt készült pocakos képeket. Az eredeti terv szerint minden héten fényképeztünk volna, de eléggé későn kezdtük el, mert végig nagyon óvatos voltam minden elkiabálás jellegű dologgal*, és volt néhány hét, amikor elmaradt, mert majd holnap fotózunk, majd holnap, majd holnap, hupsz, ez már a következő hét, akkor már várjuk a fotózós napot, a szombatot. Először sima montázst szerettem volna csinálni, de az nem mutatna annyira jól, mert nem mindig ugyanabban a ruhában és tökéletesen ugyanabban a pózban fotóztuk a pocakot, ahhoz valamiért nem volt erőm, pedig aztán nem lett volna nagy kunszt**. Ezért aztán csináltam egy slideshow-t egy ingyenes oldalon, olyan is lett, mint ami ingyenes eszközzel készült, az oldal pl. direkt lebutította a képeket is, és csak akkor adná oda HD-ben a videót, ha előfizetnék, de nem tervezek belevágni a slideshow-készítő businessbe, szóval... Emléknek így is tökéletes, és a lényeg is látszik rajta.  Plusz infók: Van három

A következőket csinálja a kis hölgy: 1. Tegnap óta kúszik. Eléggé sajátos technikával, de halad előre. Néhány hétig úgy közlekedett, hogy gurult, tolatott, gurult, tolatott, hason fekve körbefordult, gurult, tolatott. Így felfedezte a nappalit és a jógatermet is, ahová baba-mama jógára járunk. Ez utóbbi nagyon megmelengette a szívemet, mert simán eltávolodott tőlem, amikor már harmadszor voltunk órán (heti egyszer járunk), és csak arra volt szüksége, hogy időnként megkeressen a tekintetével, és összemosolyogjunk, aztán ment tovább - ez azt jelzi, hogy egyelőre jól állunk, biztonságosan kötődő gyereknek tűnik. Most pedig már előre is halad. Felhúzza a jobb lábát, eldől jobbra, majd visszafordul hasra, és fordulás közben löki magát előre. Szóval kicsit olyan, mint egy imbolygó hajó, nagyon aranyos. Vicces módon legkevésbé a játékaival lehet motiválni, sokkal inkább kiskanállal és vizespalackkal. Reggel és este iszom egy kakaót, amit én csinálok, és nem meginni szoktam, ha kikanalazom,

Sokat gondolkodtam mostanában azon a kérdésen, miért kellhet valakinek hatalom. Nekem például nem kell, szerintem akkor sem kéne, ha rám akarnák tukmálni. De igazából értem, mások miért akarhatják: egyrészt jó érzés, hogy te mondhatod meg másoknak, mit hogyan csináljanak, másrészt bizonyos típusú hatalmak esetében (jellemzően a politikában) ott van az a plusz, hogy betegre lophatod magad közpénzből, és ha szerencsésen választottál országot születéskor, akkor erre senkinek egy rossz szava sincs (vagy ha van, max. képen röhögöd, oszt jó napot). Viszont ha már annyi lopott szajréd van (akár közpénzből, akár apukád zsebéből, kinek mit diktál az ízlése), hogy a dédunokád is gazdag lesz, minek kapaszkodni a hatalomba? Miért lehet valaki számára vonzó, hogy mindent, de mindent ő irányítson, súlyosabb esetekben az egész világ minden történését, vagy legalábbis ő legyen a világ leghatalmasabb embere? Na, és szerintem erre az a válasz, hogy ez a vágy csak és kizárólag elmebetegekben támadhat. El

Most már szinte minden nap találkozom azzal a véleménnyel, hogy a tehéntej ártalmas, nem szabad inni, az ember nem tudja megemészteni (én meg tudom, hmm), és különben is természetellenes meginni, mert mondjunk még egy állatot az emberen kívül, amelyik más állatfaj tejét issza, na ugye. Én meg csak pislogok, mert akkor mondjunk még egy állatot az emberen kívül, amelyik megfőzi-süti a kaját. Akkor ez azt jelenti, hogy főzni-sütni természetellenes, és innentől kezdve ejtsem el magam a csirkét, majd rágcsáljam el nyersen? Vagy hogy van ez?

amikor heti egyszer szeretnék bejelentkezni baba-mama jógára, és minden egyes alkalommal új jelszót kell csinálnom, mert elvárás, hogy 12 karakter legyen, és tartalmazzon kis- és nagybetűt, számot, különleges karaktert plusz egy szűz vérének egy cseppjét. Röhej. Jó, az is röhej, hogy nem bírom megjegyezni, milyen jelszót találok ki, de tényleg nem értem, miért nem lehet olyan a jelszavam, amilyet akarok. És ha én azt szeretném, hogy 11111111? Ez kinek fáj? Ehh.

Flóra hasalt, amikor hirtelen hátra-, majd előrebillent a feje, mintha lelkesen helyeselne. Utánoztam, hevesen bólogattam, és kérdeztem, egyetért-e. És akkor megismételte a mozdulatot, de már direkt, és szélesen mosolygott is hozzá. Ezzel percekig elvoltunk. 💞

Utolsó nap, plusz hónap első vasárnapja van, így ingyenes. Eredmény: Nem álltuk végig Flórával, de találtunk egy mini Wagner-múzeumot, és annak is nagyon örültem. (Neki szerintem egyelőre kb. mindegy.)

Persze még mindig van egy csomó első Flóra életében meg a közös életünkben. Most például megvolt az első (és a második) éjszaka, amit kettesben töltöttünk. Tominak haza kellett mennie Sümegre, de egyrészt nem akartuk ennyit vonatoztatni Flórát, mert már múltkor sem viselte túl jól (kb. öt óra, három-négy átszállás), másrészt én a leadási határidő miatt eléggé feszült lettem volna, ha utaznom kell. Szóval kettecskén voltunk keddtől csütörtök estig. Voltunk a kozmetikusomnál, és bájosan eljátszott fél órán át, miközben végig mosolygott (már persze Flóra, nem a kozmetikus), jártunk baba-mama tornán, vásároltunk, jöttünk-mentünk. Tök jól alakult, nem volt semmi gond, se nyűgösség, se éjszakázás, se egyéb probléma nem akadt. Milestone achieved!

Kivettem egy nap betegszabadságot, mert reggel nem voltam valami jól, és Tomival úgy gondoltuk, jobb lenne ma kifeküdni ezt a nyavalyát, és nem hétvégén lenni nagyon szarul, amikor ő dolgozik, én meg egyedül vagyok Flórával. Szóval egész nap feküdtem, aludtam, megittam szerintem több liter forró teát, Tomi jól befűtött a szobában, nyakig be kellett takarózni, és nem is kelhettem fel. Még az ebédet is az ágyba kaptam, nem semmi. Még reggel, mielőtt úgy döntöttünk, hogy ma inkább fekszem, játszottam kb. fél órát a kiscsajjal, énekeltem neki. Nagyon szeretne már kúszni, és eléggé zavarja, hogy csinálja ő a megfelelő mozdulatot, mégis tolatás lesz belőle. Nagyon cuki :) És minél jobban felbosszantja magát, annál többet tolat egy lendülettel. Nemsokára már mindenhová követ minket. Várom is, úgy talán nem lesz olyan, hogy eltűnök a szeme elől, ezért sír, könnyebb lesz házimunkát végezni is. Mindenesetre ettől a reggeli fél órától eltekintve nem sokszor találkoztunk ma, párszor behozta Tomi,

Minden ősszel, általában az elején, az első hidegebb hetekben eljön a megfázás. Sosem komoly, pár nap torokfájás és nátha, feküdnöm még sosem kellett miatta. Tavaly is valahogy ilyenkor toppant be, de lehet, hogy már szeptemberben. Most nyilván akkor bír érkezni, amikor pont találkoznánk egy másik anya-baba párossal, hiszen mikor máskor. Még bízom benne, hogy reggelre minden bajom eltűnik. Különben mennyire vicces lesz, hogy az első betegség miatt lemondott programunkat az én betegségemnek köszönhetjük :D

a fordítást, amire nem egészen két és fél hónapom volt. Kerek egy nappal a határidő előtt. Szerintem tök jó lett, remélem, a kiadónak is tetszeni fog.

Idén nem sokat olvasok sajnos, kb. a tizenötödik könyvnél járok, és az eddigiek felét Flórának olvastam. Jó szokás volt, hogy áthoztam ide a molyos értékeléseimet, kár, hogy elmaradt, de most ezt a könyvet mindenképp meg kell mutatnom nektek. Majdnem kétszáz éves, elképesztő élmény a reprint kiadást forgatni. Ez az első magyar, direkt gyerekeknek írt mű, ezzel a magyar gyermekirodalom születésének lehet szemtanúja, aki elolvassa. Illetve ez már egy későbbi kiadás/átdolgozás újranyomása, ezért szerepel benne például a Lánchíd, noha Bezerédj Amália már az építkezés kezdetét sem érhette meg. A kötetet valamikor öt-hat éve vettem meg. Egyrészt úgy éreztem, egy gyerekirodalommal foglalkozó embernek a polcán illene ott lennie egy ilyen jelentőségű műnek, másrészt valamiért már kb. 18 éves korom óta szinte biztos voltam benne, hogy lesz egyszer egy lányom, akit Flórának fognak hívni, és szerettem volna, ha ő is elolvashatja ezt a könyvet. Az írónő Flórija egyébként még Flo