LizaGazdija

Mivel már látom, hogy úszik el az egész, gyorsan lejegyzem kicsit összecsapva, mielőtt teljesen elfelejtődik az a sok program, ami mostanában volt. - Múlt csütörtökön itt volt Bécsben Hámori Gabriella, és előadta Gyarmati Fanni naplóját. Nagyon érdekes, lelkileg kissé megterhelő műsor volt, de hát erre lehetett számítani. A rendezővel közösen válogattak részeket Fanni naplójából, ezeket játszotta el. Nem tudom, neki mennyire megterhelő ez a szerep, főleg most, hogy nemsokára kisbabája születik, de nagyon jól alakított. Betekintést nyer az ember abba, milyen volt költőfeleségnek lenni a '30-as, '40-es években, ráadásul egy zsidó költő feleségének lenni, mert az már halmozottan hátrányos helyzet, mondhatni. Most megint megsajnáltam Fannit is, Radnótit is. Szörnyű sors jutott mindkettőnek. - Szombaton otthon voltam, és anyuval elmentünk a PIM-be, ahol megnéztük a Petőfi- és az Arany-kiállítást. Nagyon igényes és interaktív mindkettő. Rengeteg személyes tárgyukat állították ki,

Egy csomó minden történik, majd egy csomó mindenről szeretnék is írni valamikor, egyszer, de most akkor egyelőre mosógép. Írtam a lánynak, akitől megvettük, hogy ott maradt az egyik cső, érte lehetne-e még menni. Napokig nem válaszolt, aztán mégis, kérdezte, mikor mennénk. Ez egy vasárnapi napon volt, írtam is, hogy kedden vagy szerdán. Csütörtökön válaszolt, hogy hoppá, ezt nem látta, a szombat jó-e. Írtam, igen, Tomi oda tud menni legkésőbb 1 és fél 2 között, az jó-e. Semmi válasz. Pénteken megint írtam, hogy közben kiderült, délre szeretne menni, az jó-e. Válaszolt a lány, hogy jó. A biztonság kedvéért elkértem a telefonszámát is, mert ez az e-mailezés láthatóan nehézkesen működött. És akkor Tomi szombaton elhozta a csövet, aztán felszerelte a mosógépre, és végre mostunk!!! Nagyon király élmény volt :) Persze nem lehet minden tökéletes, így egyelőre háromszor kell egy rövid program alatt üríteni a vödröt, amibe gyűjtjük a vizet, de annyi baj legyen.

Ez most egy nagyon haladó Business English tanfolyam volt, és hétfőn ugyanilyet kezdek. Tetszik, hogy már csak hét hétig tart egy etap, és nem kilencig, sokkal könnyebb nem durván belefáradni a csoportba. Amúgy ez a mostani tök jó volt, csak egyszer éreztem, hogy menjenek már innen, egy kisebb konfliktusnál. Volt egy srác, aki nagyon okos, de még annál is sokkal okosabbnak gondolja magát, olyannyira, hogy nem is nagyon fogad el javítást tőlem, pl. rengetegszer elmondtam, hogy az examine az nem "igzamain", hanem "igzamin" (nem kezdek el IPA-jeleket másolgatni, szóval ez így csak kb. pontos), de nem érdekelte, csakazértis maradt az "igzamain"-nál. Na, ez még nem lett volna bosszantó, mert én azzal, hogy kijavítom, megcselekedtem, amit megkövetelt a szakma, onnantól kezdve lelke rajta. De nekiállt szívatni, a jó ég tudja, honnan, de minden órára szerzett valami olyan szót, amit még sosem láttam, viszont legalább valami olyan tudományterület szakkifejezése, am

És tegnapelőtt, amikor sapka nélkül merészeltem dolgozni menni a 13 fokban, úgy megfújt a szél, hogy mire végeztem, már nem láttam a fejfájástól, tegnapra pedig megérkezett a torokfájás is. Szerencsére tegnap bal oldali torokfájás volt, ma jobb oldali, remélem, holnap akkor torokfájásmentesen sikerül kelni.

Amikor egy kiadó kitalálja, hogy pár száz forintért zsákbamacskát fog árulni: becsomagolja barna papírba egyes könyveit, a csomagra ráragaszt egy fekete macskát, plusz valami utalást arra, mi lesz a csomagban - mire a vásárlók nekilátnak összegyűjteni, melyik kis utalás melyik könyvet jelenti. Ezzel kicsit elvész a játék értelme. Vagy az is lehet, hogy nagyon. Biztos a kiadó is tanul az esetből, és következő körben majd nem ragaszt kis utalásokat a csomagokra.

Idén 300 éve született Mária Terézia, Ausztria anyja (és Európa anyósa), ezért három bécsi múzeum is kiállítással emlékezik meg róla egészen november 29-ig, ami a halála évfordulója. Tegnap a Bútormúzeumban kezdtem a nézelődést. (Tomi is akart jönni, de aztán annyira fájt a feje, hogy inkább még feküdt egy kicsit munka előtt.) A kiállítás két órát vett igénybe, és a végén úgy éreztem, körülbelül négy-öt teremmel van több a befogadhatónál, bár ez biztos, hogy egyénfüggő, és azon is múlik, az egyén éppen mennyire friss, satöbbi. De a lényeg, hogy nagyon igényes az egész, óriási információanyaggal dolgozik, és nagyon megéri elmenni. Törin szerettem Mária Teréziát, mert tiszteletre méltónak éreztem, hogy nőként uralkodó lett belőle, bármennyire nem tetszett ez sokaknak. Meg tetszett, hogy ő vezette be az iskolakötelezettséget nálunk. (Szokásos módon ezzel is úgy voltam, mint sok minden mással - amíg nem tudjuk, valaminek hol volt az eleje, azt hisszük, mindig is úgy volt, ezért külön ö

Januárban vettem náluk egy szépséges táskát, nagyon régen vágytam már rá, hogy legyen egy, nagyon örültem neki:    Nem emlékszem pontosan, hogy mikor, de még tavasszal használhatatlanra sérült. Először tönkrement rajta a cipzár, majd egy-két nappal később a vállpántot tartó egyik karabíner is. Most meg eljutottam odáig, hogy visszavigyem. (Nem szeretek reklamálni, hosszasan fel kell rá készülnöm.) Az eladók arckifejezéséből és viselkedéséből arra következtettem, hogy nem én vagyok az első, de nem is a második, akinek így tönkrement a táskája. Az is erre utal, hogy szó nélkül visszavették, és mondták, válasszak valamit annyiért, amennyibe a táska került. Mondtam, hogy de én nagyon szeretem ezt a táskát, nem lehetne-e, hogy megjavíttatják. Nem, azt nem lehet, ez a sérülés nem orvosolható, és hiába vinném el valami táskajavító műhelybe, ott is ezt fogják mondani. Végül is választottam ugyanebből a sorozatból egy másik táskát, ami most már leértékelve kapható, plusz egy fülbevalót, meg

esti filmezéshez készülünk. A kérdés, hogy mit nézzünk. - ...vagy nézhetnénk azt a hotelest is. - Milyen hotelest? - Tudod, az a két lány. - Ezt biztos velem láttad? - Persze. Van benne egy gyerek, aki mindig elszökik. - Elszökik? Ez nem tudom, hogy mi. Én hotelesből csak a Waczak Szállót ismerem. - Tudod, Luke. - Jaaaa, a Gilmore Girls! Majd a Gilmore Girls után már mindkettőnkre rá fog férni egy kiadós alvás.

Bár már december óta itt lakunk, idáig nem volt mosógépünk - mosodába jártunk, illetve ha valamelyikünk hazament Magyarországra, mindig vitt magával mosatlant is. Ennek az az oka, hogy a mosógép számára kialakított annyira pici a fürdőben, hogy nem találtunk megfelelő gépet, normális méretű viszont sehová sem férne be a lakásba. De most végre találtunk egy minit, ami méretei alapján pont a mosdókagyló alá illik, és nem is lóg ki nagyon, és csak 50 euró (egy éppen költözködő lány nem akarja magával vinni a következő helyre, inkább eladja). Tisztában vagyunk vele, hogy nem lehet tudni, meddig működik még, de azt beszéltük, hogy ha már másfél évet túlél, mi már elégedettek leszünk. Tegnap este Tomi és egy szállító el is mentek a mosógépért (én nem, mert nem értem volna oda a megbeszélt időpontra, mert túl messze dolgozom a lány lakásától). Volt némi kapkodás, mert Tomi egyik húgának itt, Bécsben kórházba kellett mennie (mostanra már biztosan tudni, hogy nem olyan veszélyes a dolog, csak

Megjelent a hír, hogy a buddhista többségű Mianmarban a hadsereg etnikai tisztogatásba kezdett, tömegesen gyilkolja a muszlim kisebbséget, a rohingyákat nemre és korra való tekintet nélkül, felégetik a falvaikat, satöbbi. Több százezren már elmenekültek, rengetegen meghaltak, és feltehetőleg további tömegek fogják majd menekülőre a közeljövőben. Az első sok komment, amit olvasok (magyar oldalon): meg is érdemlik a rohingyák, az összes muszlimmal ezt kéne. Wow. Volt, aki azt mondta, azért érdemlik meg a rohingyák - az összes -, mert a szélsőségeseik a katonaságra támadtak. A támadás nyilván igaz is, minden olyan beszámolóban szerepel, amit olvastam. Érdekes, hogy az illető hozzászólónak az viszont már nem szúrt szemet ezekben a beszámolókban, hogy a rohingyák nem mostanában érkeztek Mianmarba, ennek ellenére nem lehetnek állampolgárai a saját országuknak, nem számítanak hivatalos kisebbségnek, és korlátozzák a hozzáférésüket az oktatáshoz és az egészségügyhöz is. Szóval ezek ilyen egymá

Jó sűrű volt, szombaton Matyi 8. szülinapját ünnepeltük, aztán találkoztam előbb Rékával, aztán Blankával, vasárnap meg délelőtt vásároltam, aztán anyuval elmentünk előbb az Iparművészeti Múzeumba egy épületbejárásra, aztán a Margitszigetre egy Arany-sétára. Utóbbi két programról hozok képeket is. Az Iparművészetit öt évre zárták be múlt vasárnap, ennyi idő alatt tervezik teljesen felújítani. Állítólag visszakerül a kupolájára a csúcs, a laterna, amit öt éve sikerült tönkretenni azzal a húzással, hogy teleöntötték betonnal, ami egyrészt belülről szétmarta a pirogránitot, másrészt a három tonnás súlyt tizenhárom tonnásra növelte, így az egész megindult az Üllői út felé, és az a veszély fenyegetett, hogy egyszer csak az autók között landol. Most olyan helyszíneket mutattak meg egy idegenvezetés keretében, amelyeket sima múzeumi belépőjeggyel nem lehet megtekinteni, és nagyon-nagyon izgalmas volt az egész. Két héttel korábban, augusztus 20-án az Andikkal megnéztük az utolsó kiállításoka

Tomi indítványozta, hogy ünnepeljük meg a HUBBY-jelölésemet, mert szerinte ez tök nagy dolog. Úgyhogy kedd este megnéztük Oberlaanál a gyógyfürdő parkját, ami óriási, nagyon szép, még miniállatkert is van benne. Azért is volt érdekes, mert előtte hétvégén adták át az arra járó U1 jelű metró öt új állomását, és azokon mind átsuhantunk, hogy eljussunk Oberlaahoz. Aztán hazafelé beültünk a közelünkben található kínai étterembe, mondván, eszünk valami kicsit, de akkora adag kaját kaptunk, hogy én az enyémnek a felét sem bírtam megenni, úgyhogy másnapra meglett az ebédem is. Nagyon jó kis este volt. A képek az oberlaai park két részletét mutatják:

Már meg is néztem, nagyon kíváncsi voltam rá. Laura írói pályafutásának alakulását, jelentős íróvá érésének stációit követi nyomon attól kezdve, hogy Almanzóval elhagyják De Smetet, egészen Laura haláláig, ami laza hetven év. A könyvsorozat mind a nyolc kötetének történetét bemutatja, de érdekes módon a kilencedikről, amelyik Laura és Almanzo házasságának első négy évéről szól, és ami már csak posztumusz jelent meg, nem esik szó. Egyrészt logikus, mert az a kötet nem az eredeti sorozat része, másrészt nekem mégis fura, mert ugyanúgy Laura írta, mint a többit. Az is kiderült belőle, hogy még Laura életében létrehozták a Laura Ingalls Wilder-díjat, amit kiváló gyermekirodalmi munkásságukért kaphatnak meg írók, és a legelső évben Laurát tüntették ki vele. Nagyon sok újat megtudtam a dokumentumfilmből, például azt, hogy Laura és a lánya, Rose együttműködése (Laura írt, Rose volt a szerkesztője) nagyon nem volt problémamentes, rengeteg feszültséggel és veszekedéssel járt. Ha megpróbál

A történetet Tomi engedélyével teszem közzé :) Nem szeretek ruhát venni, de néha muszáj. Most is pont ilyen helyzet van, és gondoltam, ha már muszáj, megkérdezem Tomit, van-e kedve velem jönni, mert akkor addig is együtt vagyunk. Volt kedve, velem jött. Betértünk az üzletbe - Tomi a kezében egy műanyag poharas, szívószálas, starbucksos cappucinóval, amiről megállapította, hogy nagyon drága volt, viszont nagyon rossz -, nagy nehezen megtaláltuk azokat a típusú nadrágokat, amikből válogatni szerettem volna, neki is láttam a válogatásnak. Nem telt el fél perc, amikor megszólalt a riasztó. Oldalra néztem, Tomi sehol, aztán megláttam, hogy a villogó riasztó alatt áll, kezében a kávé, szájában a szívószál, és meglepetten néz. - Mit csinálsz? - Megpróbáltam kinyitni az ajtót. - De miért? - Van ott egy lépcső, meg akartam nézni, ki lehet-e menni. Ruhapróba közben aztán Tomi megjegyezte: - Eddig nem olyan izgalmas a ruhavásárlás, meg kell, hogy mondjam. - Miért? Már beindítottad a r

Egyszer már azt hittem, megtaláltam, de mindig van lejjebb. Tegnap és ma megint helyettesítenem kellett, és ez a csoport annyira kiakasztott, hogy nem is tudom, mit csinálnék, ha egész héten mennem kellene, vagy akár én lennék az állandó tanáruk. Képzeljezek el kilenc-tíz főt a következő felosztásban: három-négy állandó jelleggel velem egy hangerővel pofázik, hiába szólok ezerszer, hiába hallgatok el, jelezve, hogy fogják be, egy-kettő állandó jelleggel a padon fekve alszik, egy állandó jelleggel hisztériázik minden sz*ron*, kettő mindig hallgat, akár fejen is állhatok, nem fognak megszólalni, egy állandó jelleggel okoskodik, mindent mindenkinél jobban tud, csak üvöltve tud beszélni, és nyilvánvalóan ő is már tökéletesen tud angolul, nem szorul fejlesztésre, azért is ül újrakezdőn, és egy olyan durcás képpel üli végig az órát, hogy az élettől elmegy a kedvem. Tragédia ez a csoport, túlzás nélkül állítom, ráadásul nemcsak én állítom, hanem még két másik oktató. Nem szoktam "beí

Szerintem csütörtök este rendeltem, és ma megérkezett a Laura Ingalls Wilder életéről szóló dokumentumfilm ❤ Ezzel meg is van a hétvége egyik programja, már alig várom. És majd jön a könyv is, az is de jó lesz! Idén korán jött a karácsony :)

Hosszú idő óta, lehet, hogy tíz éve is az a nyárbúcsúztató tradícióm, hogy augusztus 31-én megeszem egy Magnumot, szeptember 1-jén meg egy Calippót. Idén először mindkettő elmaradt, mert először nem kívántam a jégkrémet, aztán hideg is lett. Sic transit gloria mundi.

Kellemes meglepetés ért Pestről visszafelé jövet, ez se gyakori kedvenc vasúttársaságunknál. Abba a kocsiba sorsolt nekem jegyet a netes rendszer, amelyikbe mindig, ha ebben az időpontban utazom, rá is volt írva a jegyre, hogy fülkés kocsi. Nem örültem, ki nem állhatom a fülkés kocsit, kb. magam alá hajlított lábbal kell vigyázzban ülni, és akkor is majdnem összeér a térdem a velem szemközt ülőével, szétesik az egész, tiszta Balkán. Két hete olyan fülkében üldögéltünk hatan, ahol egyáltalán nem volt világítás, így fél 8-tól már nem lehetett olvasni, csak malmozni a maradék két órában érkezésig, valamint fújta a légkondi a hideg levegőt, és nem lehetett kikapcsolni sem, mert nem működött a szabályozója. Osztrákokkal utaztam együtt, rendkívül jól szórakoztak a vonat állapotán, később az osztrák kalauzzal is elnevetgéltek rajta, hogy milyen igénytelen már ez, de hát mit lehet várni, magyarok. Iszonyú megalázónak éreztem. Mondjuk úgy általában azt nem értem, miért kell EuroCity vonatok