Extra hosszú nap
De legalább jó volt. Igaz, hogy déltől 8-ig baromira fájt a fejem, de ezen kívül egy jajszavam nem lehet.
A délelőtti szintfelmérő tök érdekes élmény volt, eléggé kellett koncentrálni, és egy csomó érdekes emberrel lehetett beszélgetni. Voltak izgalmas részek, pl. amikor valaki meg sem próbált megszólalni angolul, sőt többször elmondta, hogy tőle ne is kérdezzünk semmit angolul, mert ő egy fél szót sem beszél, majd mondta, hogy neki a teljesen kezdő csoport nem jó, az eggyel magasabb szint szerintünk nehéz lenne-e neki. A legviccesebb rész meg az volt, amikor a mellettem ülő kollégám, aki egy nagyon érdekes pasi, hosszasan elbeszélgetett az egyik jelentkezővel utóbbi durva egészségügyi problémáiról, műtétekről, porckorongsérvekről, egyebekről - ők marha jól elvoltak, én meg kis híján beestem az asztal alá :D Nem bírom az ilyen témákat, egyszerűen tényleg az ájulás környékez ilyenkor.
Délután tök jó volt az órám, a csoport is élvezte meg én is, ráadásul tök ügyesek. Olyan szépen használnak múlt időt kontrollált és félig-meddig kontrollált körülmények között, hogy öröm nézni, pedig csak tegnap tanulták. Én meg odavagyok örömömben, hogy végre már ezt is tudják, innentől egyre könnyebb lesz bármiről beszélgetni velük. Ha kezdőim vannak, mindig ezt a pillanatot várom, és tök boldog vagyok, amikor eljutunk idáig.
Munka után közepesen nagy futással még a levegőben jógázásra is odaértem. Györgyivel mentünk próbaórára, már régóta terveztük. Érdekes volt. Az eleje még nem volt annyira jó, mert a lógós bigyóba (függőágyba?) bugyolálva lógtunk a levegőben, és egyrészt a Gyűrűk Urából a Banyapók és Frodó kalandjai jutottak eszembe (noha arra is gondoltam, hogy olyan, mintha bebábozódtunk volna, és akkor hamarosan pillangóvá változunk), másrészt tökre nem hallottam, mit mond az oktató, mert ő többnyire legelöl állt, én meg leghátul lógtam, plusz tök halkan beszélt, merthogy ez jóga, és ahhoz az illik. Örültem is, amikor ki lehetett kászálódni abból a bigyóból, és végre láttam, mit csinálnak körülöttem a többiek, mert úgy könnyebb volt másolni. Lógtunk fejjel lefelé előre- és hátradőlésből is, és még spárgát is csinálhattunk volna, ha elég időnk van rá, de én ott kevésnek éreztem az időt - egy próbálkozás volt, aztán már másik feladat jött, pedig nekem kellett volna még egy-két nekifutás, hogy összejöjjön. Tök büszke voltam magamra annak ellenére, hogy közepesen voltam ügyes. Nagyon régen, talán négy éve voltam TRX próbaórán a pilates oktatómnál, és ott volt feladat, hogy a TRX-be kapaszkodva dőljünk hátra. Én azt nem mertem megcsinálni, mert nem volt stabilan a földön a lábam, és féltem, hogy marha nagyot fogok esni. E. akkor odajött, mondta, hogy majdnem jó, amit csinálok, csak nyújtsam ki a kezemet, ne legyen behajlítva a könyököm. Mondtam neki, jelen pillanatban azt sem tudom, hol a könyököm és merre hajlik, képtelen vagyok kinyújtani. Rám hagyta, és óra végére talán egyszer el mertem így engedni magam, de már ez sem biztos, és ha úgy is volt, az sem sok. Ehhez képest most fejjel lefelé lógásban simán elengedtem ezt a bigyót, amin lengedeztem, és a lábammal is mertem nagyterpeszt csinálni, mert simán elhittem, hogy megtart a bigyó a csípőmnél fogva. Persze eszembe jutott, hogy ha mégsem, akkor marha nagyot fogok zakózni, ráadásul pont fejre fogok esni, és ki tudja, hány fogam marad akkor, de azért ezen nem filóztam túl sokat.
Szóval tök jó óra volt, talán még izomlázam is lesz a lábamban. Azért nem hiszem, hogy fogok járni, ez nekem túl nyugis. Én egy szellemileg fárasztó nap után sokkal jobban szeretek fizikailag is leamortizálódni, mint ellazulni és meditálni. Ezért aztán most még erősebben gondolkodom azon, hogy tényleg be kellene fizetni egy aerial silk tanfolyamra, mert az ehhez nagyon hasonló, ugyanígy van benne egy csomó szinte (vagy egészen) akrobatikus elem, viszont sokkal mozgalmasabb.
És akkor a legvégén még a kozmetikusnál is jártam. Pont odaértem, egyszer sem tévedtem el út közben, pedig ismeretlen terepen közlekedtem, és már a lábam is majd letört. Itt, Bécsben csak egy olyan cipőm van, amit eső esetén érdemes felvenni, ez pedig a magassarkúm. Ezzel nem lenne gond, de ez az a magassarkú, amit Máltán vettem, miután már vagy négy hónapja csak laposban járkáltam, és konkrétan nem tudtam megítélni, mekkora sarok lenne még jó, és hát kicsit túllőttem a célon. Ennek következménye, hogy nagyon csinos a cipőm, csak három-négy óra után már durván fáj benne a lábam, és hát ma tizenhárom órát töltöttem benne, ebből nyolcban kolbászoltam - hol a teremben fel és alá, hol az utcán.
Estére mégsem vagyok olyan fáradt, mint amire számítottam, mert nagyon örülök, hogy minden belefért a napba, és minden jól is sikerült. Azért olvasni már nincs agyam, ezért relaxálok, és holnap reggel is később kelek, mint szoktam (jó, csak fél órával, de akkor is).
A délelőtti szintfelmérő tök érdekes élmény volt, eléggé kellett koncentrálni, és egy csomó érdekes emberrel lehetett beszélgetni. Voltak izgalmas részek, pl. amikor valaki meg sem próbált megszólalni angolul, sőt többször elmondta, hogy tőle ne is kérdezzünk semmit angolul, mert ő egy fél szót sem beszél, majd mondta, hogy neki a teljesen kezdő csoport nem jó, az eggyel magasabb szint szerintünk nehéz lenne-e neki. A legviccesebb rész meg az volt, amikor a mellettem ülő kollégám, aki egy nagyon érdekes pasi, hosszasan elbeszélgetett az egyik jelentkezővel utóbbi durva egészségügyi problémáiról, műtétekről, porckorongsérvekről, egyebekről - ők marha jól elvoltak, én meg kis híján beestem az asztal alá :D Nem bírom az ilyen témákat, egyszerűen tényleg az ájulás környékez ilyenkor.
Délután tök jó volt az órám, a csoport is élvezte meg én is, ráadásul tök ügyesek. Olyan szépen használnak múlt időt kontrollált és félig-meddig kontrollált körülmények között, hogy öröm nézni, pedig csak tegnap tanulták. Én meg odavagyok örömömben, hogy végre már ezt is tudják, innentől egyre könnyebb lesz bármiről beszélgetni velük. Ha kezdőim vannak, mindig ezt a pillanatot várom, és tök boldog vagyok, amikor eljutunk idáig.
Munka után közepesen nagy futással még a levegőben jógázásra is odaértem. Györgyivel mentünk próbaórára, már régóta terveztük. Érdekes volt. Az eleje még nem volt annyira jó, mert a lógós bigyóba (függőágyba?) bugyolálva lógtunk a levegőben, és egyrészt a Gyűrűk Urából a Banyapók és Frodó kalandjai jutottak eszembe (noha arra is gondoltam, hogy olyan, mintha bebábozódtunk volna, és akkor hamarosan pillangóvá változunk), másrészt tökre nem hallottam, mit mond az oktató, mert ő többnyire legelöl állt, én meg leghátul lógtam, plusz tök halkan beszélt, merthogy ez jóga, és ahhoz az illik. Örültem is, amikor ki lehetett kászálódni abból a bigyóból, és végre láttam, mit csinálnak körülöttem a többiek, mert úgy könnyebb volt másolni. Lógtunk fejjel lefelé előre- és hátradőlésből is, és még spárgát is csinálhattunk volna, ha elég időnk van rá, de én ott kevésnek éreztem az időt - egy próbálkozás volt, aztán már másik feladat jött, pedig nekem kellett volna még egy-két nekifutás, hogy összejöjjön. Tök büszke voltam magamra annak ellenére, hogy közepesen voltam ügyes. Nagyon régen, talán négy éve voltam TRX próbaórán a pilates oktatómnál, és ott volt feladat, hogy a TRX-be kapaszkodva dőljünk hátra. Én azt nem mertem megcsinálni, mert nem volt stabilan a földön a lábam, és féltem, hogy marha nagyot fogok esni. E. akkor odajött, mondta, hogy majdnem jó, amit csinálok, csak nyújtsam ki a kezemet, ne legyen behajlítva a könyököm. Mondtam neki, jelen pillanatban azt sem tudom, hol a könyököm és merre hajlik, képtelen vagyok kinyújtani. Rám hagyta, és óra végére talán egyszer el mertem így engedni magam, de már ez sem biztos, és ha úgy is volt, az sem sok. Ehhez képest most fejjel lefelé lógásban simán elengedtem ezt a bigyót, amin lengedeztem, és a lábammal is mertem nagyterpeszt csinálni, mert simán elhittem, hogy megtart a bigyó a csípőmnél fogva. Persze eszembe jutott, hogy ha mégsem, akkor marha nagyot fogok zakózni, ráadásul pont fejre fogok esni, és ki tudja, hány fogam marad akkor, de azért ezen nem filóztam túl sokat.
Ami 3:27-től 4:00-ig látszik, azt mind mertem.
Szóval tök jó óra volt, talán még izomlázam is lesz a lábamban. Azért nem hiszem, hogy fogok járni, ez nekem túl nyugis. Én egy szellemileg fárasztó nap után sokkal jobban szeretek fizikailag is leamortizálódni, mint ellazulni és meditálni. Ezért aztán most még erősebben gondolkodom azon, hogy tényleg be kellene fizetni egy aerial silk tanfolyamra, mert az ehhez nagyon hasonló, ugyanígy van benne egy csomó szinte (vagy egészen) akrobatikus elem, viszont sokkal mozgalmasabb.
És akkor a legvégén még a kozmetikusnál is jártam. Pont odaértem, egyszer sem tévedtem el út közben, pedig ismeretlen terepen közlekedtem, és már a lábam is majd letört. Itt, Bécsben csak egy olyan cipőm van, amit eső esetén érdemes felvenni, ez pedig a magassarkúm. Ezzel nem lenne gond, de ez az a magassarkú, amit Máltán vettem, miután már vagy négy hónapja csak laposban járkáltam, és konkrétan nem tudtam megítélni, mekkora sarok lenne még jó, és hát kicsit túllőttem a célon. Ennek következménye, hogy nagyon csinos a cipőm, csak három-négy óra után már durván fáj benne a lábam, és hát ma tizenhárom órát töltöttem benne, ebből nyolcban kolbászoltam - hol a teremben fel és alá, hol az utcán.
Estére mégsem vagyok olyan fáradt, mint amire számítottam, mert nagyon örülök, hogy minden belefért a napba, és minden jól is sikerült. Azért olvasni már nincs agyam, ezért relaxálok, és holnap reggel is később kelek, mint szoktam (jó, csak fél órával, de akkor is).
Megjegyzések
Megjegyzés küldése