Közös élmények
Mivel közös szabadnapunk az elmúlt szűk egy hónapban nem volt (de jövő csütörtökön lesz, csoda!), szűkös költségvetésből kell kihoznunk a legtöbbet. Általában a szobában beszélgetünk, illetve voltunk már sétálni, de szerettünk volna valami ennél komolyabb programot.
Így aztán tegnap, amikor Tominak szabadnapja volt, én meg 4-kor végeztem, lóhalálában elrohantunk Artstettenbe, ami két falura van innen, hogy megnézzük a kastélyt. Én semmit sem tudtam a helyről, csak láttam egyszer a buszról, de a kiállításból kiderült, hogy ez bizony Ferenc Ferdinánd birtoka volt régen. Ennek megfelelően egy róla szóló kiállítást rendeztek be a kastélyban, aminek nagyon megörültem, mert semmit sem tudtam róla eddig azon kívül, hogy az ő meggyilkolása volt az első világháború közvetlen kiváltója. A kiállítás nagyon igényes, nagyon informatív, színes-szagos, logikusan felépített, egyszóval csodajó. 35 perccel zárás előtt érkeztünk meg, miközben másfél órát ajánlanak a megtekintésére számolni (nem tehettünk róla, egyszerűen negyed 5-re értem a szobába, fél 5-kor indultunk, ennél előbb nem lehetett, mert csatakosra izzadva járok haza, szóval muszáj zuhanyozni meg átöltözni). A néni nagyon jófej volt, és az idő rövidségére hivatkozva beengedett kettőnket egy jeggyel. Mi azért az utolsó terem kivételével mindent megnéztünk, igaz, a hosszabb szövegeket nagyon felületesen olvastuk csak el. Azért kiderült, hogy nagy világutazó volt, csodálatos dolgokat hozott haza az utazásairól, szeretett vadászni (évi 200 napon tette), szeretett hajózni, katona és politikus is volt, na meg családapa. Fú, nagyon érdemes elmenni Artstettenbe, de tényleg. Mi még mindenképp megyünk, mert a kastélyparkot is be lehet járni, sőt Ferenc Ferdinánd sírját is meg lehet tekinteni, és hát ezt nem lenne érdemes kihagyni. (Nem mintha eddig tudtam volna, hogy itt van eltemetve, de ha már így kiderült, akkor érdekel a sírja.)
A múzeumozás után beültünk a kastélyhoz címzett fogadóba, ami a kastéllyal szemben található. Nagyon hangulatos, szép hely, minden a szerelemről szól benne, úgyhogy szerintem fő profiljuk az esküvői helyszínként üzemelés lehet. Tomi Wiener Schnitzelt evett, én sertéskotlettet, majd utána ő fagyival töltött palacsintát, én meg gluténmentes máktortát - merthogy van gluténmentes édesség, kész, elaléltam. Ahol a könyvelő megcsinálta az adóbevallásomat, ott is volt, és ott is pont máktorta volt. Szerencsére mindkettő isteninek bizonyult. Hazaérve aztán még kipróbáltuk a Dixitet, amit Tomi a szülinapjára kapott. Persze azt minimum hárman kell játszani, de találtam kétféle szabályt két főre, és azokból meg az eredetiből összeraktam egy harmadikat, ami egész jól működött is. Mindkettőnknél mindig öt kártya volt, az egyikről mondtunk valamit, majd megmutattuk a másiknak mind az ötöt, és a másiknak ki kellett választania, melyikről szólt a leírás. Ha kitalálta, kettőt lépett, a mesélő meg egyet, ha nem találta ki, akkor mindenki maradt a helyén. Az is lehet, hogy nem kellene minden körben minden kártyát bedobni, hanem elég lenne egyet húzni, majd legközelebb kipróbáljuk, az hogyan működik. Meg nagyon jó lenne többen játszani valamikor. Ami pedig nagyon érdekes, az az, hogy szerintem Marie Brozova rajzai alkalmasabbak a játékra, mint az eredeti kártyák. Mi nagyrészt Brozova műveivel játszunk otthon, mert azokból csináltam kártyákat annak idején (házi barkács Dixitet kaptak egyszer anyuék), és azokról sokkal könnyebb elvont dolgokat mondani, mint ezekről. De nem leszólni akarom a játékot, csak ezt figyeltem meg.
Szóval nagyon jó kis délutánunk/esténk volt, mindkettőnket feltöltött. Amúgy képek is vannak, nyilván, hiszen nem én lennék, ha nem fotóztam volna, de most nincs erőm áttölteni meg átválogatni őket. Ha lesz, akkor frissítem a bejegyzést, hogy lássátok, tényleg érdemes ellátogatni Artstettenbe, ha valaki valamikor véletlenül Melk felé vetődne, és több napot itt szeretne tölteni.
Így aztán tegnap, amikor Tominak szabadnapja volt, én meg 4-kor végeztem, lóhalálában elrohantunk Artstettenbe, ami két falura van innen, hogy megnézzük a kastélyt. Én semmit sem tudtam a helyről, csak láttam egyszer a buszról, de a kiállításból kiderült, hogy ez bizony Ferenc Ferdinánd birtoka volt régen. Ennek megfelelően egy róla szóló kiállítást rendeztek be a kastélyban, aminek nagyon megörültem, mert semmit sem tudtam róla eddig azon kívül, hogy az ő meggyilkolása volt az első világháború közvetlen kiváltója. A kiállítás nagyon igényes, nagyon informatív, színes-szagos, logikusan felépített, egyszóval csodajó. 35 perccel zárás előtt érkeztünk meg, miközben másfél órát ajánlanak a megtekintésére számolni (nem tehettünk róla, egyszerűen negyed 5-re értem a szobába, fél 5-kor indultunk, ennél előbb nem lehetett, mert csatakosra izzadva járok haza, szóval muszáj zuhanyozni meg átöltözni). A néni nagyon jófej volt, és az idő rövidségére hivatkozva beengedett kettőnket egy jeggyel. Mi azért az utolsó terem kivételével mindent megnéztünk, igaz, a hosszabb szövegeket nagyon felületesen olvastuk csak el. Azért kiderült, hogy nagy világutazó volt, csodálatos dolgokat hozott haza az utazásairól, szeretett vadászni (évi 200 napon tette), szeretett hajózni, katona és politikus is volt, na meg családapa. Fú, nagyon érdemes elmenni Artstettenbe, de tényleg. Mi még mindenképp megyünk, mert a kastélyparkot is be lehet járni, sőt Ferenc Ferdinánd sírját is meg lehet tekinteni, és hát ezt nem lenne érdemes kihagyni. (Nem mintha eddig tudtam volna, hogy itt van eltemetve, de ha már így kiderült, akkor érdekel a sírja.)
A múzeumozás után beültünk a kastélyhoz címzett fogadóba, ami a kastéllyal szemben található. Nagyon hangulatos, szép hely, minden a szerelemről szól benne, úgyhogy szerintem fő profiljuk az esküvői helyszínként üzemelés lehet. Tomi Wiener Schnitzelt evett, én sertéskotlettet, majd utána ő fagyival töltött palacsintát, én meg gluténmentes máktortát - merthogy van gluténmentes édesség, kész, elaléltam. Ahol a könyvelő megcsinálta az adóbevallásomat, ott is volt, és ott is pont máktorta volt. Szerencsére mindkettő isteninek bizonyult. Hazaérve aztán még kipróbáltuk a Dixitet, amit Tomi a szülinapjára kapott. Persze azt minimum hárman kell játszani, de találtam kétféle szabályt két főre, és azokból meg az eredetiből összeraktam egy harmadikat, ami egész jól működött is. Mindkettőnknél mindig öt kártya volt, az egyikről mondtunk valamit, majd megmutattuk a másiknak mind az ötöt, és a másiknak ki kellett választania, melyikről szólt a leírás. Ha kitalálta, kettőt lépett, a mesélő meg egyet, ha nem találta ki, akkor mindenki maradt a helyén. Az is lehet, hogy nem kellene minden körben minden kártyát bedobni, hanem elég lenne egyet húzni, majd legközelebb kipróbáljuk, az hogyan működik. Meg nagyon jó lenne többen játszani valamikor. Ami pedig nagyon érdekes, az az, hogy szerintem Marie Brozova rajzai alkalmasabbak a játékra, mint az eredeti kártyák. Mi nagyrészt Brozova műveivel játszunk otthon, mert azokból csináltam kártyákat annak idején (házi barkács Dixitet kaptak egyszer anyuék), és azokról sokkal könnyebb elvont dolgokat mondani, mint ezekről. De nem leszólni akarom a játékot, csak ezt figyeltem meg.
Szóval nagyon jó kis délutánunk/esténk volt, mindkettőnket feltöltött. Amúgy képek is vannak, nyilván, hiszen nem én lennék, ha nem fotóztam volna, de most nincs erőm áttölteni meg átválogatni őket. Ha lesz, akkor frissítem a bejegyzést, hogy lássátok, tényleg érdemes ellátogatni Artstettenbe, ha valaki valamikor véletlenül Melk felé vetődne, és több napot itt szeretne tölteni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése