Napom, napunk
Voltam oviban, de megint nem tarthattam meg az összes órát, mert az utolsó csoportban rendszerint akkor viszik ki levegőzni a gyerekeket, amikor én mennék hozzájuk, és hát az udvaron max. olyat lehet, hogy akinek van kedve, azzal énekelgetünk, játszunk valamit, ilyenek. Ezt a csoportot konkrétan kétszer láttam eddig egyben, utoljára egy hónapja, így már fel sem ismeerem, melyik gyerekek tartoznak oda, a nevükről meg pláne fogalmam sincs. Nem mintha ez szörnyű nagy baj lenne, meg nyilván ki kell vinni őket, ha szép az idő, csak megállapítottam, hogy ez a helyzet.
Egy másik csoportban van két kisfiú, akik folyton kifejezik csalódottságukat, ha meglátnak. Ma a testrészeket tanultuk, és az egyik feladat az volt, hogy szörnyet rajzoltunk - én mondtam, milyen testrészből mennyi van neki, ők meg lerajzolták. Iszonyú viccesnek érezték, hogy pl. van három szeme meg négy füle, úgyhogy nagyon sokat nevettünk. Abból is látszott, hogy jól sült el a feladat, hogy amikor utána készülődtem elmenni, a fanyalgós kisfiúk egyike odajött, és szorosan átölelt. Cuki :) A másik kisfiú nem enyhült meg a szörnyrajzolás miatt sem, ő előbb iszonyú bunkón mondta, hogy "bye-bye", amikor elköszöntem tőlük, majd megfordult, és felkínálta kinyalásra a kis popsiját. Nem járt jól szegénykém. Hosszas és alapos lecseszés volt a jutalma részemről, ráadásul az anyanyelvén, tiszta pech. Mondtam neki, hogy az a "bye-bye" még elment, de erről szó sem lehet, ilyet se gyereknek, se felnőttnek nem mutatunk, szégyellje magát. Eléggé megszeppent. Kíváncsi vagyok a jövő heti fintorgására.
Amikor jöttem el, az óvodavezető felkért, hogy jövőre is járjak hozzájuk, mert az óvónők nagyon elégedettek velem. Juhú :) Ha a nyelviskolás állást megkapom, délelőttönként szabad leszek, szóval akkor továbbra is járok majd. A fene se hitte volna, hogy egyszer oviban fogok angolozni picikkel. (Igaz, azt se hitte volna a fene se, hogy egyszer egy hotelben fogok takarítani, aztán tessék.)
A telefonálás ma is olyan meh volt, ma sem csináltam sok interjút, részben azért, mert telnek a kvóták, ezért sokszor van, hogy hiába lenne hajlandó szóba állni velem a delikvens, akkor is el kell köszönni tőle. És még hetekig ez a kérdőív lesz :( Tudom, azt mondtam, holnap felmondok, de még nem vagyok ebben biztos. Végül is pénzt fizet. Csak hát... Ehh, nem könnyű ez :/
Ránk jár a rúd Tomival, de alaposan. Reggel elindult hazafelé, de már 9 körül megállt a kocsi Melkben. Felforrt a hűtővíz. Többször is. Ezek után szegény egész nap ott dekkolt, de annyira egész nap, hogy este fél 9-ig, mert előbb próbált autómentőt találni, aki otthonról kimegy érte, aztán meg kellett várni az illetőt. Szép kis szabadnap lett ez neki, az már tuti. Éjjel fog hazaérni, és holnap már jöhet is visszafelé, mert szerdán dolgozik. Szerintem lassan vége lehetne ennek a kevésbé jó szériának, és játszhatnánk olyat, hogy mindkettőnknek összejön valami normális munka Bécsben.
Amúgy meg kissé enervált vagyok, olyan minden mindegy hangulatban telnek a napok. Nincs kedvem túl sok mindenhez, amihez viszont lenne, azt nem tudom csinálni, mert 1. nincs időm, 2. Tomival nincs közös szabadnapunk, 3. döglődik a laptopom. Nyilván most döglődik egyébként, amikor könnyen megeshet, hogy júliusig nem jutok haza. Nem tudott volna egy hónapja döglődni, vagy akár csak két hete, amikor volt esélyem hazamenni, nyilván. Valahogy pedig muszáj lesz fordítanom, mert ha csak júliusban kezdek hozzá rendesen, nem fogok időben a könyv végére érni.
Összességében tökre elég már.
Egy másik csoportban van két kisfiú, akik folyton kifejezik csalódottságukat, ha meglátnak. Ma a testrészeket tanultuk, és az egyik feladat az volt, hogy szörnyet rajzoltunk - én mondtam, milyen testrészből mennyi van neki, ők meg lerajzolták. Iszonyú viccesnek érezték, hogy pl. van három szeme meg négy füle, úgyhogy nagyon sokat nevettünk. Abból is látszott, hogy jól sült el a feladat, hogy amikor utána készülődtem elmenni, a fanyalgós kisfiúk egyike odajött, és szorosan átölelt. Cuki :) A másik kisfiú nem enyhült meg a szörnyrajzolás miatt sem, ő előbb iszonyú bunkón mondta, hogy "bye-bye", amikor elköszöntem tőlük, majd megfordult, és felkínálta kinyalásra a kis popsiját. Nem járt jól szegénykém. Hosszas és alapos lecseszés volt a jutalma részemről, ráadásul az anyanyelvén, tiszta pech. Mondtam neki, hogy az a "bye-bye" még elment, de erről szó sem lehet, ilyet se gyereknek, se felnőttnek nem mutatunk, szégyellje magát. Eléggé megszeppent. Kíváncsi vagyok a jövő heti fintorgására.
Amikor jöttem el, az óvodavezető felkért, hogy jövőre is járjak hozzájuk, mert az óvónők nagyon elégedettek velem. Juhú :) Ha a nyelviskolás állást megkapom, délelőttönként szabad leszek, szóval akkor továbbra is járok majd. A fene se hitte volna, hogy egyszer oviban fogok angolozni picikkel. (Igaz, azt se hitte volna a fene se, hogy egyszer egy hotelben fogok takarítani, aztán tessék.)
A telefonálás ma is olyan meh volt, ma sem csináltam sok interjút, részben azért, mert telnek a kvóták, ezért sokszor van, hogy hiába lenne hajlandó szóba állni velem a delikvens, akkor is el kell köszönni tőle. És még hetekig ez a kérdőív lesz :( Tudom, azt mondtam, holnap felmondok, de még nem vagyok ebben biztos. Végül is pénzt fizet. Csak hát... Ehh, nem könnyű ez :/
Ránk jár a rúd Tomival, de alaposan. Reggel elindult hazafelé, de már 9 körül megállt a kocsi Melkben. Felforrt a hűtővíz. Többször is. Ezek után szegény egész nap ott dekkolt, de annyira egész nap, hogy este fél 9-ig, mert előbb próbált autómentőt találni, aki otthonról kimegy érte, aztán meg kellett várni az illetőt. Szép kis szabadnap lett ez neki, az már tuti. Éjjel fog hazaérni, és holnap már jöhet is visszafelé, mert szerdán dolgozik. Szerintem lassan vége lehetne ennek a kevésbé jó szériának, és játszhatnánk olyat, hogy mindkettőnknek összejön valami normális munka Bécsben.
Amúgy meg kissé enervált vagyok, olyan minden mindegy hangulatban telnek a napok. Nincs kedvem túl sok mindenhez, amihez viszont lenne, azt nem tudom csinálni, mert 1. nincs időm, 2. Tomival nincs közös szabadnapunk, 3. döglődik a laptopom. Nyilván most döglődik egyébként, amikor könnyen megeshet, hogy júliusig nem jutok haza. Nem tudott volna egy hónapja döglődni, vagy akár csak két hete, amikor volt esélyem hazamenni, nyilván. Valahogy pedig muszáj lesz fordítanom, mert ha csak júliusban kezdek hozzá rendesen, nem fogok időben a könyv végére érni.
Összességében tökre elég már.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése