Ez meg az
Nagy nehezen kivakartam magam az ágyból reggel, kicsit magamhoz tértem, majd elballagtam a postára, hogy elkérjem a bankkártyám PIN-kódját, meg betegyem a kauciót, amit tegnap készpénzben visszakaptam. Sikerrel jártam, szuper. Nem mintha a lány válaszolt volna a hajnali 1-kor elküldött levelemre, szóval közel sem biztos az a szoba. Nem baj, mostanra meggyőztem magam, hogy a 350 eurós sok szempontból jobb lesz:
- csak ketten leszünk, nem öten
- szebb a lakás és a szoba is
- két házra van egy Hofer (ami otthon Aldi), a házzal szemben nyílik hamarosan a Billa, plusz egy aluljárón átballagva egy hatalmas Intersparban találom magam, ráadásul van egy zöldséges is valamelyik szomszéd házban, és 1,49-ért adja a csodaszép alma kilóját (igen, egy zöldséges megítélésekor szempont, hogy legyen csodaszép almája, lehetőleg ne aranyáron)
- pillanatok alatt elérem a vonatot, mivel a lakás a pályaudvar tőszomszédságában van
- a buszpályaudvart szinte ugyanannyi idő alatt lehet megközelíteni, mint a mostani lakásból
- ugyan a környéken fizetős a parkolás, de az a kerület, ahol most lakom, éjjel-nappal ingyenes, és ha a peremén talál parkolóhelyet Tomi, 5-10 perc sétával nálam lehet.
Azon meg felesleges izélni, hogy jaj, elmegy erre a bérleti díjra a teljes ovis pénz, mert
- eddig semennyi bevételem nem volt, tehát a 390-es bérleti díjat a megtakarításomból fizettem, vagyis óriási előrelépés, ha 100%-ban a bevételemből tudom fedezni a 350 eurót
- felesleges elhitetni magammal, hogy ez az ovis bevétel örökre szól, mert amúgy tökre csak július 1-jéig, amikor is megkezdődik a nyári szünet, és legfeljebb visszamehetek szeptemberben, ha elégedettek lesznek velem.
Miután ezeket így elvégeztem meg átgondoltam, épp ideje volt ebédelni, úgyhogy gyorsan szénné égettem egy serpenyőt, mert valahogy túl kevés volt benne a zsiradék, vagy talán túlhevült az edény, mittomén. Lényeg, hogy megmentettem, és a kajám is finom lett.
Délután találkoztunk Györgyivel, és tök nagyot sétáltunk, aztán fagyiztunk egyet. Ja, meg sóhajtoztunk egy kört a Thaliában, ami egy iszonyú jó könyvesbolt, sose menjetek be, ha nincs óriási önuralmatok. Miután megállapítottam, hogy simán el tudnék költeni odabent egy fizetést, vagy akár többet is, vettem kis kártyácskákat, amiket Györgyi talált nekem, plusz matricákat. A kis kártyákra itthon ráírtam, hogy English Card, és mostantól ezeken fogják gyűjteni a gyerekek a minden óra végén esedékes matricát/pecsétet/kiskutya fülét. Kicsit szégyellem magam, hogy bár vettem kétoldalú ragasztót, nem kézzel gyártom a matricákat hétfőre meg keddre, de az van, hogy sokkal könnyebb megvenni száz színes szívecskét, mint ugyanezt egyesével kivagdosni meg felragasztgatni. A lustaság állítólag fél egészség.
Kéne olvasnom a fordításomat, nagyon kéne, de nem megy. Pedig így estére már levegőt is kapok. Ki érti ezt? Na, mindegy, még van két hetem, és hát egy hét alatt csak átverekszem magam a szövegen. Ha kicsit kevésbé izgalmas életet élnék, sokkal simábban menne ez is, de hát...
Jelentkeztem két nyelviskolához, egy kutyasétáltatós céghez, pályáztam a közoktatásba angoltanárnak, elmentettem kb. tíz szabadulós játék elérhetőségét, és írtam Tomi főnökének, mert felmerült, hogy legrosszabb esetben (amennyiben nem kerül elő a bécsi nyelviskola, ahol állítólag július 1-jétől dolgozhatnék, de egy hete semmit sem hallottam róluk) odamegyek júliusra és augusztusra. Ez abból a szempontból tök előnyös lenne, hogy együtt lehetnénk, és a keresetemből egy fillért sem kellene költenem, ha nem akarnék, vagyis két hónap alatt visszaszedhetném azt az összeget, amit az eddigi bécsi próbálkozások sikeresen felemésztettek. Hátrány, hogy nem tudnék hazamenni, és nagyon hiányozna a családom, valamint idén is lemaradnék az összes balatoni és velencei úszós eseményről, na meg augusztus 20-ról, ami különösen érzékenyen érintene. De persze ez az egész csak két hónap, ami 8 hét, szóval azért ki lehet bírni, főleg, ha nem vagyok egyedül, hanem velem van Tomi is. De meglátjuk, annyi lehetőség lebeg, annyira bizonytalan minden, hogy a fene se tudja, mi lesz.
Este aztán szomorkodtam egy kicsit azon, hogy erkélyt építenek nyomorult Várra, hogy a miniszterelnök úr majd onnan csodálhassa a Dunát, ha beköltözik. Borzasztó érzés, hogy széttúrják szerencsétlen épületet, még akkor is, ha közben mondogatom magamnak bőszen, hogy szegény Vár kinézetének már köze sincs ahhoz, ahogy Mátyás látta. Akkor is... Miért kell mindent átalakítani, lebontani, újjáépíteni? A töménytelen mennyiségű fa kivágása is rosszul érint, bár már olvastam olyan hozzászólást, amely szerint csak a bunkó, természettől elszakadt pestiek tekintenek úgy a fára, mint valami szentségre, miközben minden értelmes ember tudja, hogy a fákat ki szokták vágni, oszt majd nő helyettük másik. Bárcsak így tudnám szemlélni a kérdést! Sokkal vidámabb lenne az élet.
És akkor most már van érkezésem elmesélni, hogy voltam múlt vasárnap a Budapest 100 elnevezésű programon, amelynek keretében a Nagykörút sok épületébe be lehetett menni, kicsit körülnézni, voltak kiállítások, idegenvezetések, játékok meg minden földi jó. Nagyon érdekes volt látni, mennyire különbözőek egy-egy építész különböző házai, miközben meg nagyon hasonlóak. Jó volt kicsit betekintést nyerni más nagykörúti lakóközösségek életterébe, és nagyon sajnáltam, hogy a mi házunk visszautasította a felkérést. Pedig érdekesek lettünk volna, mert pl. nálunk is lakott Kosztolányi, aki amúgy mindenhol lakott, és a mi házunk is kapott belövést 1956-ban. Amúgy elég durva belegondolni, hogy az 1890-es évek legelején épült, szóval már vén, mint az országút. A programok közül nagyon szívesen részt vettem volna az 1977-es körúti postarabláshoz kapcsolódó nyomozós játékban, de nem volt rá időm. Remélem, lesz valamelyik másik évben is. És fényképeztem is, biztos nem gondoltátok volna.
- csak ketten leszünk, nem öten
- szebb a lakás és a szoba is
- két házra van egy Hofer (ami otthon Aldi), a házzal szemben nyílik hamarosan a Billa, plusz egy aluljárón átballagva egy hatalmas Intersparban találom magam, ráadásul van egy zöldséges is valamelyik szomszéd házban, és 1,49-ért adja a csodaszép alma kilóját (igen, egy zöldséges megítélésekor szempont, hogy legyen csodaszép almája, lehetőleg ne aranyáron)
- pillanatok alatt elérem a vonatot, mivel a lakás a pályaudvar tőszomszédságában van
- a buszpályaudvart szinte ugyanannyi idő alatt lehet megközelíteni, mint a mostani lakásból
- ugyan a környéken fizetős a parkolás, de az a kerület, ahol most lakom, éjjel-nappal ingyenes, és ha a peremén talál parkolóhelyet Tomi, 5-10 perc sétával nálam lehet.
Azon meg felesleges izélni, hogy jaj, elmegy erre a bérleti díjra a teljes ovis pénz, mert
- eddig semennyi bevételem nem volt, tehát a 390-es bérleti díjat a megtakarításomból fizettem, vagyis óriási előrelépés, ha 100%-ban a bevételemből tudom fedezni a 350 eurót
- felesleges elhitetni magammal, hogy ez az ovis bevétel örökre szól, mert amúgy tökre csak július 1-jéig, amikor is megkezdődik a nyári szünet, és legfeljebb visszamehetek szeptemberben, ha elégedettek lesznek velem.
Miután ezeket így elvégeztem meg átgondoltam, épp ideje volt ebédelni, úgyhogy gyorsan szénné égettem egy serpenyőt, mert valahogy túl kevés volt benne a zsiradék, vagy talán túlhevült az edény, mittomén. Lényeg, hogy megmentettem, és a kajám is finom lett.
Délután találkoztunk Györgyivel, és tök nagyot sétáltunk, aztán fagyiztunk egyet. Ja, meg sóhajtoztunk egy kört a Thaliában, ami egy iszonyú jó könyvesbolt, sose menjetek be, ha nincs óriási önuralmatok. Miután megállapítottam, hogy simán el tudnék költeni odabent egy fizetést, vagy akár többet is, vettem kis kártyácskákat, amiket Györgyi talált nekem, plusz matricákat. A kis kártyákra itthon ráírtam, hogy English Card, és mostantól ezeken fogják gyűjteni a gyerekek a minden óra végén esedékes matricát/pecsétet/kiskutya fülét. Kicsit szégyellem magam, hogy bár vettem kétoldalú ragasztót, nem kézzel gyártom a matricákat hétfőre meg keddre, de az van, hogy sokkal könnyebb megvenni száz színes szívecskét, mint ugyanezt egyesével kivagdosni meg felragasztgatni. A lustaság állítólag fél egészség.
Kéne olvasnom a fordításomat, nagyon kéne, de nem megy. Pedig így estére már levegőt is kapok. Ki érti ezt? Na, mindegy, még van két hetem, és hát egy hét alatt csak átverekszem magam a szövegen. Ha kicsit kevésbé izgalmas életet élnék, sokkal simábban menne ez is, de hát...
Jelentkeztem két nyelviskolához, egy kutyasétáltatós céghez, pályáztam a közoktatásba angoltanárnak, elmentettem kb. tíz szabadulós játék elérhetőségét, és írtam Tomi főnökének, mert felmerült, hogy legrosszabb esetben (amennyiben nem kerül elő a bécsi nyelviskola, ahol állítólag július 1-jétől dolgozhatnék, de egy hete semmit sem hallottam róluk) odamegyek júliusra és augusztusra. Ez abból a szempontból tök előnyös lenne, hogy együtt lehetnénk, és a keresetemből egy fillért sem kellene költenem, ha nem akarnék, vagyis két hónap alatt visszaszedhetném azt az összeget, amit az eddigi bécsi próbálkozások sikeresen felemésztettek. Hátrány, hogy nem tudnék hazamenni, és nagyon hiányozna a családom, valamint idén is lemaradnék az összes balatoni és velencei úszós eseményről, na meg augusztus 20-ról, ami különösen érzékenyen érintene. De persze ez az egész csak két hónap, ami 8 hét, szóval azért ki lehet bírni, főleg, ha nem vagyok egyedül, hanem velem van Tomi is. De meglátjuk, annyi lehetőség lebeg, annyira bizonytalan minden, hogy a fene se tudja, mi lesz.
Este aztán szomorkodtam egy kicsit azon, hogy erkélyt építenek nyomorult Várra, hogy a miniszterelnök úr majd onnan csodálhassa a Dunát, ha beköltözik. Borzasztó érzés, hogy széttúrják szerencsétlen épületet, még akkor is, ha közben mondogatom magamnak bőszen, hogy szegény Vár kinézetének már köze sincs ahhoz, ahogy Mátyás látta. Akkor is... Miért kell mindent átalakítani, lebontani, újjáépíteni? A töménytelen mennyiségű fa kivágása is rosszul érint, bár már olvastam olyan hozzászólást, amely szerint csak a bunkó, természettől elszakadt pestiek tekintenek úgy a fára, mint valami szentségre, miközben minden értelmes ember tudja, hogy a fákat ki szokták vágni, oszt majd nő helyettük másik. Bárcsak így tudnám szemlélni a kérdést! Sokkal vidámabb lenne az élet.
És akkor most már van érkezésem elmesélni, hogy voltam múlt vasárnap a Budapest 100 elnevezésű programon, amelynek keretében a Nagykörút sok épületébe be lehetett menni, kicsit körülnézni, voltak kiállítások, idegenvezetések, játékok meg minden földi jó. Nagyon érdekes volt látni, mennyire különbözőek egy-egy építész különböző házai, miközben meg nagyon hasonlóak. Jó volt kicsit betekintést nyerni más nagykörúti lakóközösségek életterébe, és nagyon sajnáltam, hogy a mi házunk visszautasította a felkérést. Pedig érdekesek lettünk volna, mert pl. nálunk is lakott Kosztolányi, aki amúgy mindenhol lakott, és a mi házunk is kapott belövést 1956-ban. Amúgy elég durva belegondolni, hogy az 1890-es évek legelején épült, szóval már vén, mint az országút. A programok közül nagyon szívesen részt vettem volna az 1977-es körúti postarabláshoz kapcsolódó nyomozós játékban, de nem volt rá időm. Remélem, lesz valamelyik másik évben is. És fényképeztem is, biztos nem gondoltátok volna.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése