A felvételi

Az anyanyelvi oktató (egy nagyon mosolygós, nagyon kedves, nagyon pozitív nő) nagyon megdicsérte a pályázati anyagomat, azt mondta, nem tud belekötni semmibe sem a tesztben, sem a fogalmazásban, rendkívül magas szintű a nyelvtani tudásom, és öröm volt olvasni, milyen természetesen használom az angol nyelvet. Ez egyrészt jólesett, mert mindig jólesik a dicséret, főleg, ha anyanyelvi beszélőtől kapom, másrészt elindult bennem felfelé a pumpa, hogy már hogyne lenne magas szintű a nyelvtani tudásom, már hogyne használnám természetesen az angol nyelvet, amikor angoltanár vagyok. Később, a tanítási szituációnál több ponton megdicsért, és azt mondta, látszik, hogy van tapasztalatom diákokkal. Itt ismét elindult a pumpa: van, van, nem sok, mintegy 14 évnyi. Aztán a legvégén azt is mondta, hogy bár nagyon intenzív, stresszes és megterhelő a kurzus, mert 4 hétig minden hétköznap menni kell, közben meg óraterveket és beadandókat kell barkácsolni, én azért szerinte bírni fogom, mert van tanítási hátterem. Itt is felmerült bennem az a gondolat, hogy nekem nem tanítási hátterem van, hanem angoltanár vagyok. Ebből látszik, hogy adott a feladat a következő kb. három hétre: megbékélni azzal, hogy el kell végezni ezt a tanfolyamot ahhoz, hogy külföldön angolt taníthassak, és ezt a sértettséget/tüskét, ami nagyon piszkál, át kell fordítani abba, hogy mennyire izgalmas lesz ott lenni, megismerek egy csomó új embert, talán még újat is tanulok, és mennyire inspiráló lesz az egész. Első körben nagyon várom a fizetési információkat, hogy minél előbb átutalhassam a pénzt, és ezen is túl legyek, hogy milyen igazságtalan, hogy egy teljes egyetemi képzés meg rengeteg tanítás után rohadt sok pénzembe fog kerülni, hogy taníthassak. Ha már kifizettem a pénzt, hátha csökken bennem a tiltakozás. Azért eléggé elkeserít, hogy a diplomámat kb. kihajíthatom a kukába, annyira nem ér semmit, miközben nem keveset dolgoztam érte. (Meg nem is csak a diploma: a nyelvsuliban az elmúlt öt évben számtalan továbbképzésen voltam, belsőn és külsőn is, és ez sem számít semennyit.) De ezt meg abba igyekszem átfordítani, hogy bár a tanfolyamnak nem lesz pszichológiai része (ami szerintem azért elég fontos aspektusa a tanárképzésnek), nekem jó, mert én tanultam pszichológiát, és bár biztos, hogy nem ártana egy kis ismétlés itt-ott, azért elég jól megy az ismerek felidézése és hasznosítása a gyakorlatban.

Fú. Szóval nem könnyű. Remélem, tényleg izgalmas lesz a tanfolyam, és fogom tudni élvezni, nem fog végigkísérni a négy héten az, hogy ez milyen igazságtalan - az úgy rettentő fárasztó lenne (még azon felül, amilyen fárasztó a teljes munkaidős kurzus önmagában lesz).