LizaGazdija

"Nehéz szívvel megválok cuki kutyusomtól, aki kutyával-macskával kijön, okos, szép, csak sajnos, ha nagyon örül, felugrál az emberre, és hát nekem gyerekem van." És ha megtanítod arra, hogy ne ugráljon fel? Néhány napos program, csak úgy mondom. De nem, elajándékozni egyszerűbb. Igaz, hogy így a kutya elveszíti a családját, a gyerek meg a játszótársát, de ez nem olyan nagy baj. Nem való mindenkinek háziállat.

Három. 1. Az érzés, amikor behívnak állásinterjúra egy bécsi nyelviskolához: ❤ 2. Az érzés, amikor a Facebookon ismerősnek jelöl egy volt tanítványom, akit egy céges tanfolyamon tanítottam két évig, de már három éve nem találkoztunk: ❤ 3. Az érzés, amikor Gergő állást kap informatikusként (végre már): nem tudom ábrázolni, amikor a szívemről leesik kb. egy hegy. Úgy tűnik, mintha a múlt heti mély gödörből lassan felfelé mutatna az út. Lekopogom.

Az elmúlt héten majdnem minden nap kinőtt egy-egy ősz szál a szemöldökömben. Mintha kicsit sok lenne a stressz.

Pár napja írtam meg a mela a tömegközlekedésben témájú bejegyzést. Na, hát azóta megtapasztaltam azt is, milyen a hardcore mela a tömegközlekedésben. A tömegközlekedés annyira legalja, hogy arra nincsenek szavak. Vallettában jártam vasárnap este, megnéztem a light show-t, és utána még el akartam menni a Balluta Baybe, hogy megnézzem a tűzijátékot meg azt, ahogy a szobor visszakerül a helyére a templomban. A kolléganőmék, akikkel Vallettában futottam össze, mondták, hogy a busz valamikor le fog térni a megszokott útvonaláról, feltehetőleg a Balluta Bay előtt egy-két megállóval (érthető módon), de előtte majd bemondják, hogy az az utolsó megálló, ahonnan még elérhető a festa. Tegyük hozzá, semmit nem láttam abból, merre járunk, mert az új buszokon ügyesen úgy oldották meg az ablaküveget, hogy ha kint sötét van, bent meg világos, akkor tükör lesz belőle. Na, hát az történt, hogy a Balluta Bay előtt kb. három megállóval megfordultunk egy mellékutcában (nem tudom, pontosan hol, mivel

Ha nem is idén, de jövőre elmegyek Mikuláskor egy lappföldi utazásra, és fogok utazni kutyaszánon, fogok találkozni a Mikulással, és még egy csomó izgi dolgot ki fogok próbálni. Jövőre elmegyek Kínába. A következő öt évben valamikor legyőzöm a transzatlanti repüléstől való durva félelmemet, és elmegyek az USA-ba, azon belül is New Yorkba. Egy Laura Ingalls Wilder-túrára és egy-két Salemben töltött napra is erősen vágyom, de New York az, amit mindenképpen látnom kell. Mivel ügyesen tudok spórolni, remélem, egy-egy célra jó fizetésből egy-két év alatt félre tudok tenni elegendő pénzt.

Lassan megérkezem Bécs kapujába, legalábbis nagyon sebesen közeleg a máltai életem vége. Remélem, nem végleg, az a tervem, hogy minden évben visszajövök egy hosszú hétvégére valamikor szeptemberben. Nyáron tuti nem, mert ez a hőség, ami hetek óta van, és ami a héten még durvulni fog az előrejelzés szerint, nagyon nehezen viselhető számomra. De szeptemberben csodaszép az idő, még meleg a tenger, szóval tökéletes minden. Arra gondoltam, ezeken a hosszú hétvégéken végiglátogatnám a kedvenc helyeimet, felfedezném a távozásom óta adódott újdonságokat, és találkoznék a még itt élő barátaimmal. Szóval közeleg a máltai kalandom vége, úgyhogy nekiálltam előkészíteni a bécsi életet. Összeraktam végre németül az önéletrajzomat meg a motivációs levelemet, megírtam az állásra jelentkezős e-mailemet. Ezek ilyen több órás, félnapos programok, mert nem pusztán fordítási feladat, legalábbis az a határozott érzésem, hogy Ausztriában mást várnak egy jelentkezéstől, mint pl. Máltán, szóval ennek megfele

Máltán az az élet kulcsszava, hogy mela. Pontos fordítása nem ismert, töltelékszó, nagyon sokféle szituációban használják, de azért valami közelítő megoldást lehet rá találni: "oké", "jól van az úgy". Nagyon vicces helyzetek adódnak ebből. Mela, ha csőtörés van. Múltkor legalább két órán át csordogált az utcán az aszfalt alól felbugyogó víz, és tökre senkit sem zavart, nem jött szerelő, nem történt semmi. Végül valaminek azért történnie kellett, mert másnap már nem úszott az utca, de hát azért ez eléggé mela. Mela az is, ha módosított útvonalon jár a busz. Ezen a héten délutános vagyok, tehát fél 4-re megyek be. Amúgy kb. 40 fok van, párás hőség, a nap perzsel, szóval nem egyszerű. Egyik nap gondoltam, ha pont jön egy busz, amikor a félútnál lévő megállóhoz érek, felpattanok rá, mert ott van légkondi, és akkor plusz 10-12 perc hőségben caplatás helyett 3 percet (két megállót) utazhatok légkondis buszon. Jött is egy busz, fel is pattantam rá, érvényesítettem is a

Javában dübörög a nyár számomra nehéz időszaka, amikor is mindenkit feleségül vesznek körülöttem. Nem tudok ilyenkor másra gondolni azon kívül, hogy 1. de jó azoknak az embereknek, 2. nekem milyen szar. Meddig még? Viszont voltam Málta legkisebb szigetén, Cominón, ami csodaszép. Mutatom. Máltát szeretem. Cominót is. A kb. 40 fokos hőséget mondjuk nem, de ez nem Málta hibája.

Történt, hogy még májusban benyújtottam hozzájuk egy részletfizetési kérelmet. Erre azért volt szükség, mert az egyik munkahelyem (teljesen legálisan) nem von tőlem semmit, odaadja a fizetésemet bruttóban, én meg év végén fizetek egy csomót a NAV-nak. Mivel egyben olyan csomót nem tudok befizetni, tavaly is meg idén is úgy gondoltam, fizetek inkább részletekben, ha engedik. Tavaly 12 részletet kért nekem a NAV-os néni, aki intézte a dolgot, idén én magamnak 5 részletet, mert úgy gondoltam, a fenének sincs kedve megint egy egész évig minden hónapban koncentrálni, nehogy elfelejtődjön az utalás, inkább legyen az, hogy kéthavonta kell egy nagyobb összeget odaadni, akkorát még ki tudok termelni. A kérelemmel egy időben állítólag az első részletet is be kell fizetni, hogy lássák, nem viccelsz, hát befizettem. Május óta most sikerült küldeni nekem egy nyilatkozattételi felszólítást. Problémáik velem. 1. Hogyan is fogok én kifizetni öt hónap alatt öt akkora részletet, amikor csak ennyit és

Ennyi látogatója volt eddig a blognak, illetve ennyiszer kattintottatok. Köszönöm, hogy olvastok :)

Nagyon vártam a filmet, amióta csak először láttam az előzetest. Nekem nagyon tetszett a Gru, a második rész is egész jól sikerült, és nagyon reméltem, hogy a minyonok előtörténete is hasonló színvonalon sikerül majd. Hát... Azok a részek, amikből az előzetest összerakták, zseniálisak, könnyesre röhögtem magam. Annyira édesek, ahogy rajonganak, és nagy rajongásuk közepette azzal a végtelen pancserségükkel mindent elpusztítanak, kő kövön nem marad körülöttük. A történet akkor vett kevésbé szerencsés fordulatot, amikor a minyonok megérkeztek Angliába, és találkoztak Scarlet Overkillel. Onnantól kezdve az egész film egy hatalmas katyvasz. Kilép az idősíkjából, 1968-ból, és szemmel láthatólag az az egyetlen cél, hogy minél több akciót sikerüljön belezsúfolni a maradék kb. egy órába. Ezt nem kellett volna. Kíváncsi lennék, mit szólnak az angolok ahhoz, ahogyan ábrázolja őket a film, szerintem helyenként kicsit erős. Nagy kár, hogy a minyonok halandzsául beszélnek, mert így csak helyz

Amíg dolgoztam, kimosta az ágyneműt, ami tök jó, viszont ki már nem teregetett, ami nem jó. Amikor kivettem a gépből a cuccot, akkor jött oda, hogy ja, igen, teregessünk ki. Ezzel az a baj, hogy a nap csak 2-ig süt oda a teraszra, és utána már nem szárad meg estig, amit kiteszünk. A lepedő meg a takaró (ami szintén egy lepedő) megszáradt így is, mert leheletvékony, de a párnahuzatok közül csak az egyik viszonylag száraz, a másik teljesen nedves maradt. Gondoltam, miért én aludjak már megint nedves párnán, amikor nem én nem teregettem ki (ezerszer megbeszéltük, hogy 2 előtt kell teregetni azt, ami este kell, különben nem fog megszáradni, valamint eddig kétszer fordult elő hasonló, és mindkétszer magamnak raktam a vizesebb ágyneműt), ennek megfelelően húztam fel az ágyat. És ő jött be előbb a szobába, és lazán fogta, és áttette hozzám a nedves párnát. Azért ez nagyon-nagyon laza.

Ma van éppen négy éve, hogy Liza meghalt. Nagyon kemény, hogy rohan az idő. A képen az látható, amint élete utolsó reggelén, az orvosnál tett utolsó látogatása előtt egy-két órával tiramisut reggelizik. Az egész adag csak az övé volt, nem csak egy falást kapott, mint máskor. Örült neki :)

Úgy emlékszem, ilyen utoljára tavaly nyáron volt, amikor nagyon kellett steppad (meg is vettem, itt kint egy darabig használtam, aztán hazavittem, és ha Bécsben nem találok normális step órát, akkor kiviszem magammal oda is.) Most megint lettek. Egyrészt kell nekem máltai bögre, gyűrű és kis szobor , másrészt kell egy erős fényképezőgép, ami sötétben is tud fényképezni. Nagyon szeretem azt, ami most van, tök ügyes, gyönyörű képeket csinál nekem, de sajnos éjszakai fényeket nem tud megörökíteni. Mondjuk ezzel a vággyal az a baj, hogy azért szerettem volna ezt a gépet, mert ez kicsi, befér a táskámba, mindig nálam lehet, és nem szakad le tőle a karom. Ha viszont erősebb gépet szeretnék, az valószínűleg nagyobb is lesz, és akkor már problémát jelent a hurcolászása. Szóval még nem találtam ki, hogy hogyan legyen, de látok rá esélyt, hogy amikor már Bécsben élek, egyszer csak veszek egy erős gépet.

Ma kicsit rosszabb napom van, pl. felnőttkoromra ismét megélhetem a kiközösítést, amit gimiben éltem, csak nem olyan durván, de attól még nem jó, meg egyéb dolgok is vannak, úgyhogy inkább elmesélem, hogy tegnap voltam SUP jógán, és nagyon jó móka volt. A SUP-okat kikötöttük a strand végét jelző bójákhoz, majd jógagyakorlatokat végeztünk, és igyekeztünk nem belepottyanni a vízbe. Nekem sikerült! Igazából az oktatóval együtt hatan voltunk, és csak egy ember úszott, de ő kétszer is. Rendszeresen járni nem fogok, pedig szeretnék, de azért mielőtt hazamegyek (illetve Bécsbe, csak előtte kicsit megpihenek otthon), még befizetek egy ilyen órára :)

Na, nem mindig. Tegnap kiírta egy orosz nő egy Máltán élő külföldieknek szóló csoportba, hogy mindenki vigyázzon, mert rettentően veszélyes, közép-keleti külsővel rendelkező ember ólálkodik Sliemában, a tengerparti sétányon. Ugyanis odament hozzá, amikor a kisgyerekével sétált, és megkérdezte, eladná-e neki a gyereket 10 ezer euróért, mire mondta, hogy nem, mire a pasi megkérdezte, hogy és 20-ért, mire mondta, hogy nem, majd még azt is megkérdezte a pasi, hogy és 30-ért, mire ő elmenekült. Persze azonnal beindult a szörnyülködés, hogy milyen veszélyes és beteg emberek vannak, a nő adjon hálát Istennek, hogy ilyen szerencséje volt, és nem tépte ki a kezéből a gyereket a pasi, ki tudja, mi történhetett volna, ha Isten nincs vele. Többen próbálták mondani, hogy ez egy poén, nem kell befosni, kb. azzal egyenértékű, hogy "de szép kislányod van", bizonyos kultúrákban ezzel humorizálnak. De nem ment át. Reakció: Milyen elmaradott, megátalkodott nép az, ahol ezzel poénkodnak? Ez ne

"A farm, ahol élünk", gyerekkorom kedvenc sorozatának FB-oldala tette ki a következő képet a következő szöveggel az ünnep alkalmából: Egy illusztráció az eredeti regényből, ha jól tévedek. "Happy 4th of July! We're remembering the 4th of July celebrations in "Little Town on the Prairie" where Carrie tries lemonade for the first time and Almanzo wins the buggy race." Avagy: "Boldog július negyedikét! Megemlékezünk a "Little Town on the Prairie" című regény július negyedikei ünnepségéről, amikor Carrie életében először ivott limonádét, és Almanzo megnyerte a lovaskocsiversenyt." És én ezen kis híján elsírtam magam. Mert milyen vidám ünnepség volt (emlékszem még rá a könyvből, mert már akkor is megfogott), milyen boldogok voltak aznap Lauráék, és mindez milyen régen volt (laza 140 éve), és hogy elmúlt az életük. Ez így leírva nagyon hülyén jön ki, tisztában vagyok vele, és nem is tudom, valaki ráismer-e erre az érzésre.

Mostanában sokat böngészek apróhirdetéseket, és nagyon fura dolgokat látok. Pl. van egy ember, aki eladná 300 euróért a 8 éves kutyáját. Na most a kutya nem tuja, hogy mindegy legyen neki, hol üldögél. A kutya szereti a gazdáját, kötődik és ragaszkodik hozzá. Milyen már ez, hogy eladják?! Vagy a másik, akinek szintén 8 éves a macskája, és kiderült, hogy cukorbeteg, ezért napi kétszer inzulinozni kell, úgyhogy akkor ő most odaajándékozná valakinek. Nem azt mondom, nekem sem volt jó, amikor Lizát meg kellett szúrni, nem is sikerült, mindig az lett a vége, hogy elsírtam magam, és odaadtam a tűt Tominak, csinálja ő, de ha egyedül lettem volna a kutyával, akkor erőt veszek magamon, aztán megcsinálom, mert ezt érdemli az állat egy életnyi hűség után. Egy állat bizony jó eséllyel megbetegszik, ha megöregszik, és nem azt érdemli, hogy akkor lepasszolják. Szörnyű.