Ante portas

Lassan megérkezem Bécs kapujába, legalábbis nagyon sebesen közeleg a máltai életem vége. Remélem, nem végleg, az a tervem, hogy minden évben visszajövök egy hosszú hétvégére valamikor szeptemberben. Nyáron tuti nem, mert ez a hőség, ami hetek óta van, és ami a héten még durvulni fog az előrejelzés szerint, nagyon nehezen viselhető számomra. De szeptemberben csodaszép az idő, még meleg a tenger, szóval tökéletes minden. Arra gondoltam, ezeken a hosszú hétvégéken végiglátogatnám a kedvenc helyeimet, felfedezném a távozásom óta adódott újdonságokat, és találkoznék a még itt élő barátaimmal.

Szóval közeleg a máltai kalandom vége, úgyhogy nekiálltam előkészíteni a bécsi életet. Összeraktam végre németül az önéletrajzomat meg a motivációs levelemet, megírtam az állásra jelentkezős e-mailemet. Ezek ilyen több órás, félnapos programok, mert nem pusztán fordítási feladat, legalábbis az a határozott érzésem, hogy Ausztriában mást várnak egy jelentkezéstől, mint pl. Máltán, szóval ennek megfelelően próbáltam átalakítani az angolul amúgy évek óta meglévő dokumentumokat. Sokat gondolkodtam azon, vajon angolul vagy németül pályázzak angoltanári állásokra, és végül úgy döntöttem, németül érdemes, mert akkor azt látják, hogy beszélem (vagy legalábbis írom) a nyelvüket, és ezzel talán szimpatikusabbá tudom tenni magam, mint ha csak ott lenne huszadik infóként az önéletrajzomban, hogy amúgy németül is tudok.

Szombaton nekiduráltam magam, és amikor már késznek éreztem a három dokumentumot, írtam az első két állásra, amit kinéztem. Az egyik bécsi, a másik kicsit még messzebb van, de gondoltam, miért ne próbálnám meg, még ha Bécs is az álmom. Ma délután meg is érkezett az első válasz, mégpedig a bécsi nyelviskolától, ahol amúgy úgy nézett ki a hirdetés, hogy mindig szívesen fogadják a jelentkezéseket, ezek és ezek az elvárások, hajrá. Azt írták egy nagyon kedves és pozitív e-mailben, hogy nagyon megfogta őket, amit elmondtam magamról, különös tekintettel a végzettségemre és a tapasztalataimra, és bár most éppen teljes a csapatuk, engedelmemmel elteszik a jelentkezésemet, és ha üresedés lesz, mindenképpen meg fognak keresni, addig pedig sok sikert kívánnak a továbbiakhoz.

Először nagyon örültem, aztán elszontyolodtam, mert ez mégis csak visszautasítás, aztán átlagolódott a két érzés, és most enyhén pozitív a mérleg. Ugyan _jelenleg_ nincs náluk munka, de én nem is most  rögtön akartam volna menni, és ezt el is mondtam nekik. Ez egy nagyon szuper reakció így elsőre, mert az derül ki belőle, hogy jó leszek Bécsbe, jó eséllyel nem fog derült égből villámcsapásként kibukni, hogy mégis kéne valami papír, ami nekem nincs*, csak még egy kis szerencse kell.

Ugye, szurkoltok, hogy Bécsben visszatérhessek arra az útra, ami egészen az enyém, és a fordítás mellett angolt taníthassak?

*Tavaly úgy jöttem ki Máltára, hogy egy nyelviskolától azt válaszolták a jelentkezésemre, már pár nap múlva kezdhetek, megbeszéltük, hogy akkor még nem tudok, csak két hét múlva, írták, oké, menjek, várnak szeretettel, majd amikor ideértem, közölték, hogy jaaa, hogy nekem nincs TEFL meg CELTA papírom? Hááát, akkor sajnos nem tudnak alkalmazni, mert az törvényellenes. Nem volt vicces**. Azért merem remélni, hogy Bécsben nem fogok így járni, mert megkérdeztem az Oktatási Minisztériumot még tavaly, van-e náluk is valami törvény, hogy kellenek ezek a papírok egy angoltanárnak, és azt válaszolták, hogy tökre nem szólnak bele központilag, melyik nyelviskola kit és milyen papírok alapján alkalmaz, valamint ebben a mostani válaszban az iskola munkatársa konkrétan kiemeli, hogy a _végzettségem_ meggyőző.

**Tudtam amúgy, hogy kell tanítási engedély, és hogy pl. TEFL-re meg CELTA-ra adják, de egyrészt az önéletrajzomból látszott, hogy nincs nekem ilyenem, mégis kihívott a nyelviskola, másrészt a diploma a TEFL-nél és a CELTA-nál magasabb végzettség, ezért azt gondoltam, max. el kell ismertetni, aztán annyi. Hát, nagyon nem.