Mindenféle náció

Tegnap, amikor a máltai sráchoz indultam, mármint persze nem hozzá, hanem a partra, vele találkozni, mindjárt az első sarkon odajött hozzám egy pasi, aki a kocsijából pattant ki. Hogy ő olasz, és elvihet-e St. Julian'sbe. Mondtam, köszönöm, nem, nem oda megyek. (Meg ha oda is mennék, addig álljál fél lábon, míg beülök egy vadidegen férfi kocsijába.) De hogy ő olasz. Erre nekem meg az esett ki a számon, hogy "good for you," ami ugyan nem túl barátságos vagy udvarias, de már annyira tele a púpom. Egyszerűen érthetetlen számomra, miért vannak így elájulva maguktól. Mert ő már nem az első, de nem is a második olasz pasi, aki nem tud hová lenni attól, hogy ő olasz, és azt várná, hogy a többi ember is azonnal dobjon ettől a ténytől egy hátast, de minimum a nők. Nem tudom, emlékeztek-e arra a nyomi pasira, amelyik nem bírta eltalálni, melyik a Fortizza, és a Surfside-nál várt rám, aztán meg tapló módon viselkedett az étteremben a pincérnőkkel. Na, ő legalább négyszer elmondta, hogy ő római, és azt láttam az arcán, hogy valami hatalmas elismerést vár. Hát de engem nem érdekel, hogy római, firenzei, velencei, cataniai vagy milyen, sőt az sem érdekel, olasz-e vagy bármi más. Annyira fura dolgok ezek nekem!

Paolo pont nem ilyen. Ő szicíliai, és utálja a többi olaszt (ő fogalmazott így nem egy és nem két alkalommal), mert lenézik. Minél északibb valaki, annál jobban lenézi a tőle délebbre élőket, kivéve a rómaikat, akik mindenki mást lenéznek. Ennek persze mélyen gyökerező történelmi meg politikai okai vannak, de ettől még röhejes marad.