Szeptember 15., Popeye Village
7-kor felkeltem, összekészülődtem, aztán elindultam Melliehába, a Popeye-faluba. Ha csak úgy csinált volna valaki egy játszóteret a Popeye szereplőinek felhasználásával, nem érdekelt volna, de ez az 1980-ban, Robin Williams főszereplésével forgatott film eredeti díszlete. Ezek a dolgok engem nagyon fel tudnak lelkesíteni, így meg, hogy Robin Williams most halt meg, kicsit előtte való tisztelgésnek is éreztem a látogatást. A filmet még nem láttam, de a következő egy hétben sort kerítek rá.
Lehetett volna két busszal menni, de úgy éreztem, ha csak negyed órát kell sétálnom az első busztól, nem fogom megvárni a másodikat. Jól döntöttem, mert sem odafelé, sem visszafelé sétálás közben nem láttam egy szál buszt sem. Viszont így volt alkalmam megcsodálni a máltai vidéket, ismét. Annyira más, mint otthon, mindig meglepődöm ezen.
A neten azt láttam, 20 euró a belépő, és mivel heti 30 eurót szánok maximum a felfedezésre, úgy voltam vele, ez még belefér. Ehhez képest 14 eurót fizettem. Ennyi pénzért az összes házat meg lehetett tekinteni kívül-belül, meg lehetett nézni a képregényt bemutató kiállítást, lehetett jeleneteket nézni a filmből, levetítettek egy negyedórás filmet a díszlet építéséről és a forgatásról, kaptam egy pohár rumot, egy képeslapot, elmehettem egy negyedórás csónakázásra az öböl körül, valamint használhattam a vízi játszóteret, és heverészhettem a rengeteg napágy egyikén. Szóval nagyon durván megéri. Vannak Olívának, Popeye-nek és Blutónak öltözött színészek, akik időnként jeleneteket adnak elő, egész nap a karakterüket játsszák, közben meg mindenfélében segítenek a látogatóknak, és fényképezkedni is lehet velük.
És van két kiskutyájuk, akik hihetetlenül barátságosak, és korlátlanul lehet velük játszani. Annyira csúnyák, de olyan cukik mellé, alig bírtam elszakadni tőlük. Nagyon kell egy kutya. Nem ide, persze, de ha egyszer hazamegyek, akkor elgondolkodom a lehetőségeken.
Miután bejártam a falut, mindent megnéztem, megittam a rumot, hajókáztam, gondoltam, ideje lemenni a játszótérre. Először felmerült bennem a gondolat, mit fog szólni a többi ember, ha látják, hogy felnőtt létemre, ráadásul egyedül ugrálok a trampolinon, meg csúszkálok a csúszdán, de közvetlenül ezután megfogalmazódott a következő kérdés is: tényleg foglalkoztat engem bármennyire is, mit fog gondolni rólam egy csapat idegen, akiket még sosem láttam, és többet nem is fogok? Hát, nem foglalkoztat. Úgyhogy körbeúsztam a játszóteret, minden játékot jó alaposan kipróbáltam, lecsúsztam a csúszdán, ugráltam a trampolinon, végigmásztam az akadálypályát, kimásztam a vízeséshez, és meglepődtem, amikor hirtelen mellettem termett a semmiből egy kacsa, és bejelentette, hogy háp-háp. Szóval alaposan kiélte magát a gyermeki énem. Hazafelé még egy jégkrémet is kaptam, amit az egyik máltai csoki alapján készítettek, mert hiába rablás az ára, úgy éreztem, ez hozzá tartozik a nyaraláshoz, márpedig én ma nyaraltam. Alább láthattok "néhány" képet erről a mai nyaralásról
Aztán olvastam a fordításomat, az új könyvet, aludtam, elmentem kettlebellre, végül koktélozni Irinával, Susannával és Virginiával (akikkel múlt vasárnap sütiztem). Én egy pohár almalével ittam le magam a sárga földig, a többiek egy-egy koktéllal. Tök jót beszélgettünk, és megbeszéltük, hogy jövő héten valamelyik nap elmegyünk együtt Mdinába, a régi fővárosba vacsorázni.
Szóval jó hosszú nap volt, de minden percét imádtam :)
Lehetett volna két busszal menni, de úgy éreztem, ha csak negyed órát kell sétálnom az első busztól, nem fogom megvárni a másodikat. Jól döntöttem, mert sem odafelé, sem visszafelé sétálás közben nem láttam egy szál buszt sem. Viszont így volt alkalmam megcsodálni a máltai vidéket, ismét. Annyira más, mint otthon, mindig meglepődöm ezen.
A neten azt láttam, 20 euró a belépő, és mivel heti 30 eurót szánok maximum a felfedezésre, úgy voltam vele, ez még belefér. Ehhez képest 14 eurót fizettem. Ennyi pénzért az összes házat meg lehetett tekinteni kívül-belül, meg lehetett nézni a képregényt bemutató kiállítást, lehetett jeleneteket nézni a filmből, levetítettek egy negyedórás filmet a díszlet építéséről és a forgatásról, kaptam egy pohár rumot, egy képeslapot, elmehettem egy negyedórás csónakázásra az öböl körül, valamint használhattam a vízi játszóteret, és heverészhettem a rengeteg napágy egyikén. Szóval nagyon durván megéri. Vannak Olívának, Popeye-nek és Blutónak öltözött színészek, akik időnként jeleneteket adnak elő, egész nap a karakterüket játsszák, közben meg mindenfélében segítenek a látogatóknak, és fényképezkedni is lehet velük.
És van két kiskutyájuk, akik hihetetlenül barátságosak, és korlátlanul lehet velük játszani. Annyira csúnyák, de olyan cukik mellé, alig bírtam elszakadni tőlük. Nagyon kell egy kutya. Nem ide, persze, de ha egyszer hazamegyek, akkor elgondolkodom a lehetőségeken.
Miután bejártam a falut, mindent megnéztem, megittam a rumot, hajókáztam, gondoltam, ideje lemenni a játszótérre. Először felmerült bennem a gondolat, mit fog szólni a többi ember, ha látják, hogy felnőtt létemre, ráadásul egyedül ugrálok a trampolinon, meg csúszkálok a csúszdán, de közvetlenül ezután megfogalmazódott a következő kérdés is: tényleg foglalkoztat engem bármennyire is, mit fog gondolni rólam egy csapat idegen, akiket még sosem láttam, és többet nem is fogok? Hát, nem foglalkoztat. Úgyhogy körbeúsztam a játszóteret, minden játékot jó alaposan kipróbáltam, lecsúsztam a csúszdán, ugráltam a trampolinon, végigmásztam az akadálypályát, kimásztam a vízeséshez, és meglepődtem, amikor hirtelen mellettem termett a semmiből egy kacsa, és bejelentette, hogy háp-háp. Szóval alaposan kiélte magát a gyermeki énem. Hazafelé még egy jégkrémet is kaptam, amit az egyik máltai csoki alapján készítettek, mert hiába rablás az ára, úgy éreztem, ez hozzá tartozik a nyaraláshoz, márpedig én ma nyaraltam. Alább láthattok "néhány" képet erről a mai nyaralásról
Aztán olvastam a fordításomat, az új könyvet, aludtam, elmentem kettlebellre, végül koktélozni Irinával, Susannával és Virginiával (akikkel múlt vasárnap sütiztem). Én egy pohár almalével ittam le magam a sárga földig, a többiek egy-egy koktéllal. Tök jót beszélgettünk, és megbeszéltük, hogy jövő héten valamelyik nap elmegyünk együtt Mdinába, a régi fővárosba vacsorázni.
Szóval jó hosszú nap volt, de minden percét imádtam :)
Földművelés Melliehában
Halálos veszély!
Popeye buszmegálló, hajó és fogadóépület
Ilyen cuki táblák vannak a faluban mindenfelé
Filmjelenet
A falu
Vízi játszótér :)
Popeye kunyhója
Posta
1980-as leírás a főszereplőkről - amikor Robin Williams még nem volt híres
Olíva háza
A kikötő
Csónakázáskor láttam
A falu a vízről
Blutóval, Popeye-jel és Olívával :)
Kiskutyáááák :)
Kreatív kerítés
Mellieha strandja
Megjegyzések
Megjegyzés küldése