Jo Nesbo: The Snowman
Néhány éve nagyon szerették a Moly használói, és mert amúgy is nagy kedvenceim a krimik, megvettem. Most meg elolvastam.
Az első, ami feltűnt, az volt, hogy indokolatlanul hosszú a regény, és unom. Az izgalmak csak valamikor 300. oldal táján indulnak, addig többször unalomba fullad a történet. Ha az első háromszáz oldalt összefoglalták volna száz oldalban, és utána következett volna az utolsó kétszáz-kétszázötven, nem lenne semmi bajom. De ez így felesleges szócséplés.
A másik problémám, hogy nagyon brutális. Én jobban szeretem a klasszikus krimit, amiben valakit lepuffantanak/megmérgeznek, és akkor keressük, ki tette és miért. Itt viszont van minden, ráadásul jó alaposan részletezve, nehogy bármi is a fantáziámra legyen bízva, és kevésbé durvának képzeljem a történéseket. Ezt nem szerettem benne, bár egy idő után többé-kevésbé hozzászoktam.
A legnagyobb gondom viszont az, hogy ebben a krimiben nem lehet együtt gondolkodni a nyomozókkal. Agatha Christie úgy csinálja, hogy feldobál neveket, mindegyik mellé felsorakoztat bizonyítékokat, amik alapján az illető a tettes, és a detektívvel együtt az olvasó is tud logikázni, vajon ki hazudik, ki mond igazat, melyik bizonyítéknak érdemes hinni, aztán a végén Poirot/Miss Marple kihirdeti a "győztest". Nem mintha ki szoktam volna találni a megoldást, az nagyon ritka, de akkor is jó törni a fejemet, és aztán a homlokomra csapni, hogy persze, tök logikus, hát hogy nem vettem észre. Itt viszont az a módszer, hogy feldobunk egy nevet, felsorakoztatunk néhány bizonyítékot, lerohanjuk a jóembert, kiderül, hogy nem is ő a gyilkos, feldobunk egy másik nevet, felsorakoztatunk néhány bizonyítékot, lerohanjuk a jóembert, kiderül, hogy nem is ő a gyilkos, és így tovább, nagyon sokszor. Ezzel nem lehet lépést tartani, esélye sincs az olvasónak arra, hogy részt vegyen a nyomozásban.
Az mentette meg számomra a könyvet, hogy az utolsó kétszáz-kétszázötven oldal tényleg pörgött, izgalmas, érdekes volt. Ezért kapott végül négy csillagot. De nem győzött meg, nem hiszem, hogy az írónak túl sok könyvét fogom még olvasni, és az is biztos, hogy az ebből készült filmről tudni sem szeretnék.
Az első, ami feltűnt, az volt, hogy indokolatlanul hosszú a regény, és unom. Az izgalmak csak valamikor 300. oldal táján indulnak, addig többször unalomba fullad a történet. Ha az első háromszáz oldalt összefoglalták volna száz oldalban, és utána következett volna az utolsó kétszáz-kétszázötven, nem lenne semmi bajom. De ez így felesleges szócséplés.
A másik problémám, hogy nagyon brutális. Én jobban szeretem a klasszikus krimit, amiben valakit lepuffantanak/megmérgeznek, és akkor keressük, ki tette és miért. Itt viszont van minden, ráadásul jó alaposan részletezve, nehogy bármi is a fantáziámra legyen bízva, és kevésbé durvának képzeljem a történéseket. Ezt nem szerettem benne, bár egy idő után többé-kevésbé hozzászoktam.
A legnagyobb gondom viszont az, hogy ebben a krimiben nem lehet együtt gondolkodni a nyomozókkal. Agatha Christie úgy csinálja, hogy feldobál neveket, mindegyik mellé felsorakoztat bizonyítékokat, amik alapján az illető a tettes, és a detektívvel együtt az olvasó is tud logikázni, vajon ki hazudik, ki mond igazat, melyik bizonyítéknak érdemes hinni, aztán a végén Poirot/Miss Marple kihirdeti a "győztest". Nem mintha ki szoktam volna találni a megoldást, az nagyon ritka, de akkor is jó törni a fejemet, és aztán a homlokomra csapni, hogy persze, tök logikus, hát hogy nem vettem észre. Itt viszont az a módszer, hogy feldobunk egy nevet, felsorakoztatunk néhány bizonyítékot, lerohanjuk a jóembert, kiderül, hogy nem is ő a gyilkos, feldobunk egy másik nevet, felsorakoztatunk néhány bizonyítékot, lerohanjuk a jóembert, kiderül, hogy nem is ő a gyilkos, és így tovább, nagyon sokszor. Ezzel nem lehet lépést tartani, esélye sincs az olvasónak arra, hogy részt vegyen a nyomozásban.
Az mentette meg számomra a könyvet, hogy az utolsó kétszáz-kétszázötven oldal tényleg pörgött, izgalmas, érdekes volt. Ezért kapott végül négy csillagot. De nem győzött meg, nem hiszem, hogy az írónak túl sok könyvét fogom még olvasni, és az is biztos, hogy az ebből készült filmről tudni sem szeretnék.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése