Salsa

Ma volt a harmadik alkalom. Most már kevésbé éreztem vadidegennek az embereket, és most először csillant fel a remény, hogy egyszer majd nem lesz nagyon gáz a fiúkkal táncolni. Eddig azért volt gáz, mert a legtöbben a szemembe akarnak nézni közben (mármint nemcsak az enyémbe, hanem mindig azéba, akivel táncolnak), én meg nem bírok számomra ismeretlen ember szemébe nézni sokáig. Meg úgy egyáltalán, a szemkontaktus azért bensőséges dolog. De most már harmadszor láttam őket, kezdem ismerősöknek érezni mindegyiküket, meg ma volt egy új fiú, aki jóképű, kedves, közvetlen, és engem választott, amikor fel kellett kérni lányokat, így már nem olyan szörnyű. Meg jött ma az a lány, akivel első alkalommal jót beszélgettünk, aztán múlt héten nem volt, és ő sokkal jobb kapcsolatteremtésben, mint én, sokkal könnyebben beszélget mindenféléről idegen emberekkel, és mivel én vele álldogáltam óra előtt, én is bevonódtam a beszélgetésbe, így aztán olyan volt, mintha én is tudnék kapcsolatot teremteni. És mint az előbb már mondtam, ma nem én voltam az, akit utoljára választanak, amikor fel kell kérni a lányokat, ami mondjuk azért lepett meg, mert pont az egyik legszebb lány maradt utolsónak, és az szerintem furcsa. De magamnak meg örültem, mert múlt héten eléggé betett az amúgy sem rózsás hangulatomnak, hogy én voltam az utolsó.

A fiúk belevágtak a csapatépítésbe is (mint kiderült, jó részük egy multinál dolgozik, gondolom, gyakran látnak csapatépítő programot, beletanultak): jövő héten sörözni megyünk óra után.

Jó lesz ez.