Segítés

Tegnap ünnepeltük apu szülinapját (remélem, lesz majd róla külön bejegyzés), és kivételesen nem úgy mentem hozzájuk, ahogy szoktam, hanem sokkal körülményesebben. Ennek következtében megfigyeltem, mennyi minden megváltozott Erzsébeten, legalábbis annak a busznak a vonalán, amin ültem, például felszedték a Nagysándor József utcán a villamossíneket, és az egyik buszmegállót áttették a szokott helyéről jó 100 méterrel arrébb. Ezt egyébként nem értem, mert a régi helyén nincs építési terület, míg az újon meg de, de biztosan logikus ez, csak én nem jövök rá a logikájára. Megérkeztem anyuékhoz, és rövidesen már indultam is visszafelé néhány megállót, mert el kellett hozni a tortát a cukrászdából, és anyu engem kért meg erre, hogy ne kelljen félbehagynia a főzést. Nem szálltam buszra, mert egyrészt mostanában nagyon szeretek sétálni, másrészt meg olyan ritkán jár hétvégén a busz, hogy nem lett volna türelmem kivárni, míg megérkezik. A cukrászda véletlenül pont abban a buszmegállóban van, ahol most nem áll meg a busz.

Sétálgatok békésen, elérem a buszmegállót, látom, hogy áll ott egy idős bácsi. Első gondolatom: várja a buszt. Második gondolatom: ja, itt hiába várja. Úgyhogy visszafordultam, és megkérdeztem, ugye, nem a buszra vár. Döbbenten mondta, hogy de. Mondtam neki, hogy áthelyezték a megállót, most ott följebb van valami miatt. Mondta, hogy jaj. Mutattam neki, hogy ennek a buszmegállónak le is takarták a tábláját, és ha kicsit arrébb jön, akkor látja is az ideiglenes megállóban a táblát. Annyira hálás volt, hogy egészen meglepődtem. Első kérdése az volt, én is a buszhoz megyek-e, de mondtam, hogy én csak ide, a cukrászdába jöttem. Erre boldog életet, jó egészséget és szép hétvégét kívánt. És annyira örültem, hogy ennyire pozitív érzéseket tudtam belőle kiváltani azzal az egyszerű módszerrel, hogy szóltam neki, rossz helyen várakozik.