Mary Poppins - Madách Színház

Ez volt az utolsó előadás a karácsonyra kapott bérletemen, amit még egyszer köszönök Éva néninek. Amíg nem kellett a hely a molyos widget pótlására balra fent, addig egy kívánságlista volt látható azon a helyen, aminek az egyik pontja ez a darab volt. Még valamikor tavaly ősz-tél táján került fel, és a bérlettel nagyon gyorsan teljesült is.

A Mary Poppinshoz régóta tartó viszony fűz. Gyerekkoromban megvolt itthon a regényfolyam első három kötete, és anyu esti meseként felolvasta nekem mindhármat. Nagyon-nagyon szerettem. Amikor Erzsébetre költöztünk, a harmadik kötet eltűnt, de aztán pár éve megvettem, úgyhogy most megint teljes a gyerekkori triumvirátus. Először tehát a regények nyűgöztek le, aztán következett a film, amit egyszerűen imádok. Julie Andrews annyira szép benne, és annyira jó színésznő, és olyan gyönyörűen énekel, és egyáltalán. Számtalanszor láttam a filmet, de mindig lenne kedvem újranézni. Az angol nyelvű könyvem előszavából tudom, hogy P.L. Travers, az írónő utálta ugyanezt a filmet, főként az éneklés és Julie Andrews szépsége miatt. Ugyanis ez a Mary Poppins eredetileg közel sem szép. Így néz ki az, akit Travers  (illetve az illusztrátora, Mary Shepard) elképzelt:

És így az, akit Disneyék:

Mit ne mondjak, ezen én is kiakadtam volna, főleg úgy, hogy Mary Poppins nem egészen fiktív személy, hanem nagyon is valóságos nők ihlették.

Na de jöjjön a színdarab. Az első meglepetés akkor ért, amikor nem a filmből ismert dalok csendültek fel, illetve azok közül csak néhány. Az újak nem olyan jók, mint a régiek, de azért rossznak nem nevezném őket. A régiek közül érdekes módon a madaras asszony dalán megint elbőgtem magam. Gyerekkoromban nem volt tőle semmi bajom, de amióta felnőttem, és lehetne eszem, azóta a filmben is mindig sírok ezen a jeleneten:

Most mondjuk az is megindító volt, hogy Détár Enikő játszotta a madaras asszonyt, akinek az élete mostanában nem túl vidám. Igaz, nem ismertem fel a jelenet közben, csak a szünetben olvastam el a plakáton, de akkor a jelenet hiányában is könnybe tudott lábadni a szemem.

A másik érdekesség, hogy nem a filmet vitték színpadra, hanem az első két könyvet. Kiválogattak belőlük egy csomó jelenetet, amik közül néhány szerepelt a filmben is, de néhány nem, és azokat gyúrták egy összefüggő történetté. Nagyon jól sült el. Most mondjuk lehet, hogy nincs igazam, de én nem emlékszem a filmből Corry néni gyömbéres kalács üzletére, pedig nagyon szerettem azt a fejezetet a könyvben, és a színházban végre láthattam is. (Azt kicsit sajnálom, hogy itt mézeskalácsnak mondják. Persze az, csak nekem valahogy különlegesebbnek hat gyömbéres kalácsként. Na igen, a könyvek fordítója, Benedek Marcell erdélyi volt.)

Mahó Andrea és Csonka András

Meglepett az is, hogy Bertie milyen sokszor előkerül, szinte végig színpadon van. Ő itt egyfajta mesélő szerepét töltötte be, a dalaival mintegy összekötötte a korábban látottakat a következő eseményekkel. Csonka András játszotta őt, és igen jól. A többi színész is jó volt, bár nekem Szerednyey Béla nem volt igazán Banks papás, igaz, az alakításával nem volt baj, sőt.

Mint mondtam, eléggé meghatódtam a madaras asszony jelenetén, pedig hol volt még akkor a vége, amikor is Mary Poppins a nézőtér felett átrepülve hagyta el a történetet. Lassan, kecsesen, hogy jusson idő integetni a színpadnak meg a nézőtérnek, miközben a színpadon a gyerekek kissé szomorúan megállapítják, hogy már soha többet nem fog visszatérni hozzájuk. Szerencse, hogy a meghajlás eltartott vagy öt-tíz percig, így volt időm befejezni a bőgést, mielőtt felkapcsolták volna a lámpákat. (Amúgy mi a jó fene van velem? Miért bőgök mindenen?)

Nagyon örülök, hogy ez a vágyam is teljesült. Bár az első felvonás után még bizonytalan voltam abban a kérdésben, hogy akkor most ez tetszik vagy sem, a végére eldőlt: tetszett. Nagyon.