Életrevalók (Intouchables)


Egy nyaktól lefelé lebénult, gazdag, művelt arisztokrata esete a külvárosi, szegény, műveletlen bevándorlóval. Philippe-nek szüksége van egy ápolóra, aki éjjel-nappal a rendelkezésére áll, hiszen egyedül nem tudja ellátni magát. Drissnek szüksége van három aláírásra, amik azt tanúsítják, hogy alkalmatlan arra a három állásra, amire jelentkezett, így kaphat segélyt. Driss pimasz és bunkó, kicsit sem hatja meg a másik tragédiája, Phillipe pedig unja a sok sajnálkozó tekintetet. Így aztán Driss hirtelen azon kapja magát, hogy Philippe ápolója lett. Idővel még annál is több: a legjobb barátja. Erőt ad Philippe-nek a mindennapokhoz, segít neki visszaszerezni az önbizalmát, és kizökkenti kicsit az arisztokratikus komolyságból. (Az egyik legkeményebb jelenet, amikor Philippe elviszi Drisst egy operaelőadásra, amin utóbbi harsányan, hangosan röhög, miközben az értő, művelt közönség teljesen megbotránkozik. Kivéve Philippe-et, ő nehezen tudja megőrizni a komolyságát.)

Nagyon megható történet, de közben az ember szinte végig hangosan röhög. Annyira nem illik össze ez a két ember, hogy már önmagában ez humorforrás. És akkor még nem hallottuk a beszélgetéseiket. Mindkét cím jó, a francia/angol és a magyar is, mindkettő más szemszögből mutatja be, milyen is ez a két férfi együtt. Érdekes élmény volt franciául, angol felirattal nézni a filmet - még sosem hallottam két órányi francia beszédet  egyben, de nagyon jó volt, még ha csak ritkán értettem is belőle bármit is. (És nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyi közös szavuk van a németekkel meg az angolokkal.) Ráadásul a zenéje is csodaszép.

A leghálásabb azért voltam, amikor a végén kiírták, merre jár most ez a két ember, mi van velük, merre halad az életük. Merthogy igaz történetet dolgoz fel a film, és a szereplők élnek és virulnak. Az meglepett, hogy Driss/Abdal nem szenegáli, ennek megfelelően nem is fekete, el is gondolkodtam, vajon miért fekete színésznek adták a szerepét. Talán azért, hogy még nagyobb legyen a kontraszt a két világ között.

Nagy kár lett volna kihagyni, nagyon-nagyon megéri megnézni. Nem is egyszer. Sokszor. Biztos, hogy újranézem majd. Inspiráló történet. Egy filmes molyon 5 csillagot kapna meg egy kedvencelést.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nehéz

Kép
időszakban vagyunk. 10 hónap a tanév, nem telt el másfél sem, de én már a végét járom. Különleges iskolát választottunk Flórának (tehát nem speciálisat, de többet nem mondhatok, mert annyi erővel majdnem ki is írhatnám, melyikről van szó). Sokan tesznek így, a város minden pontjáról járnak ide gyerekek. Pár éve van ez az iskola, az elejétől fogva volt iskolabusz a messzebb lakóknak. Hát, idén nincs, és erről egy árva szót sem szólt senki egészen a tanévkezdés előtti tizedik napig. Ez nem kis rápacsálás nekünk - 50 percre lakunk a sulitól. Szerencsére van a kerületben egy másik család, velük fogtunk össze, legtöbbször az anyuka viszi be reggel Flórát, és kétszer haza is hozzák, van, hogy kocsival. Én vészeseti megoldás vagyok, de volt már, hogy bevetettünk engem is.  Ők tőlünk fél órára vannak, a kiindulási megállójukba viszem a gyereket 7 után kicsivel, szóval fél 7 körül indulunk minden nap. Nekem 40-45 perc a sulitól a munkahelyem, a másik anyukának 30, én 8-kor kezdek, ő fél 9-kor,
További információk

Gumimacik utoljára

Kép
Végére értem a sorozatnak, megnéztem mind a hat évadot. Szomorúan tapasztaltam, hogy ez is lezáratlan maradt, mint oly sok más sorozat. Kár érte. Aranyos mese volt ez, bár szerintem az eleje sokkal jobban sikerült és humorosabb, mint a harmadik-negyedik évadtól kezdve a későbbi részek. Van kedvenc figurám is: Gyagyás Tódi (magyar hangja Botár Endre). Annyira kedvenc, hogy nem átallottam utánanézni, vannak-e tódis ereklyék, esetleg plüssök, de ami van, az olyan ronda, hogy nem kéne. Így aztán csak álljon itt egy kép Gyagyás Tódiról, alatta meg az egyik legjobb szövege: "Nem vered át a csupa ész Tódit!" Egy sóhajjal búcsút intek gyermekkorom eme szeletének, és felnőttesebb vizekre evezek: következőnek Jóbarátokat fogok nézni.
További információk

Gárdonyi Géza: Isten rabjai

Kép
Ez a könyv valamikor hetedik táján volt kötelező olvasmány, de nem olvastam el. Pedig anyu megvette a szép, új kiadást, ezt itt: Bennem viszont iszonyú ellenállás volt a vallással szemben akkoriban, szó nem lehetett arról, hogy bármit is a kezembe vegyek, amiben bármilyen vallásról is szó esik, pláne, ha akörül forog az egész történet, és pláne, ha az a vallás a kereszténység. Hiába szerettem a Margit-legendát, öreg hiba volt a címbe beleírni Istent, ez volt ugyanis a garancia arra, hogy ne olvassam el a könyvet. Gondoltam, fölösleges lenne elolvasni amúgy is, hiszen a legendát oda-vissza kenem-vágom, majd megírom az irodalom dolgozatot ilyen időpocsékolás nélkül is, addig meg olvasom valamelyik olyan könyvemet, ami érdekel is. A terv jó volt, csak azon bukott el, hogy a dolgozatban ravasz, addig és azután is példa nélküli módon nemcsak a történetre vonatkozó kérdések szerepeltek, hanem idézetkiegészítős feladat is, sőt főleg az. A könyv elolvasása nélkül viszonylag nehéz emléke
További információk