Rudyard Kipling: Kim, az ördöngös

A borítón ugyan vessző nélkül szerepel, de engem borzasztóan zavarnak a helyesírási hibák, ezért ha nem nagyon muszáj, nem másolom le őket.

Most kicsit csalok, és a molyos értékelésemet másolom be, aztán majd lehet, hogy kiegészítem. Mindenesetre négy pontot kapott a könyv.

A történet megismerteti az olvasóval Indiát és India lakóit, a tájakat, a szokásokat, a vallásokat, a babonákat. Ahogy az utószó is mondja: azt az életet mutatja be a regény, amit az indiaiak élnek (vagy éltek 100 éve), és ahogy nekik jó élni. Ez a kulcsszó. Ebben a történetben még a száhibok, az angolok sem akarják megváltoztatni, megtéríteni, megmenteni az őslakosokat, hanem igyekszenek minél jobban megismerni a gondolkodásukat, és annak megfelelően irányítani őket. Csak egy francia és egy orosz szereplő nem érti az indiaiakat, ők meg is látják nagyon hamar, hogy ez nem szerencsés.

Ezért taszít engem a kereszténységben a hittérítés: nem értem, miért nem lehet elfogadni, hogy mások máshogy élnek, más istent tisztelnek, és nekik az úgy pont megfelel. Úgyhogy nagyon örültem, amikor ebben a történetben az angoloknak eszükbe sem jutott megmagyarázni a lámának vagy Kimnek (aki mellesleg ír, de sosem járt Indián kívül más országban), hogy inkább Istenben higgyenek, mert akkor a mennybe kerülnek majd haláluk után. Ez tiszteletre méltó viselkedés, szimpatikussá is tette a nyugatiakat, annak ellenére is, hogy közben mindenféle módon igyekeztek háborút kezdeni, áskálódni az indiaiak ellen.

Sajnos negatívum is akad a regényben. Ez pedig a fordítás. A stílussal nincs baj, olvastatja magát a szöveg, csak rengeteg hiba van benne. Egyrészt egy tipikus hibát minden adandó alkalommal elkövet a fordító: „mondta felállva”, „mondta megfordulva”, ráadásul „a könyvek a polcon sorakozva álltak”. Ez nekem bántja a szememet, nem értem, miért nem „mondta, és felállt” vagy „mondta, miközben felállt”, és miért nem „a könyvek a polcon sorakoztak”. Aztán ott az a rengeteg helyesírási hiba, némelyiktől kirázott a hideg. Az hagyján, hogy „maszázs”, mert az elgépelés, legtöbbször „masszázs”-ként szerepel, de azért a „nyílván” meg a „felbojdul”, hááát…

Az egy csillag mínusz részben a fordítási és helyesírási hibáknak köszönhető, részben viszont annak, hogy nem mindig volt könnyű követnem a cselekményt, időnként elveszítettem a fonalat. Nem tudom, ez mitől lehetett, mert azért nem nevezném nehéznek a szöveget, bár gyereknek azért nem javasolnám.

Az utószót nagyon hasznosnak éreztem, gondolatébresztő.  Röviden bemutatja Kipling műveit, azt, hogyan gondolkodott Indiáról, és ennek tükrében felteszi a kérdést, hogyan kaphatott mégis Nobel-díjat. Azt nem tudom, miért nem elég indok, hogy A dzsungel könyve és a Kim nagyon jó könyvek, bár azért igaza lehet Sári Lászlónak abban, hogy két jó könyv miatt talán nem kell elfelejteni az életmű többi részét. Nagy mázlinak tűnik, hogy én pont ezzel a két könyvvel kezdtem a Kipling-olvasást, mert a többi a jelek szerint elég bicskanyitogató módon nyilatkozik meg az indiaiakról és az angolokról, bár lehet, hogy mégis el kéne olvasni ezeket a megköpködött novellákat is, hátha nem érezném őket annyira szörnyűnek.

És a végére egy érdekes tapasztalat: olvasás közben időnként előbújt belőlem a(z ateista) nyugati, és idegesített a láma vallási okfejtése, mert úgy éreztem, csupa irracionális dolgot hord össze. Ilyenkor emlékeztetni kellett magamat arra, hogy ő indiai, ő így él, ez az ő hite, és neki meg a környezetének ez megfelel, úgyhogy nekem sincs okom vagy jogom bosszankodni rajta. Lehet, hogy igaza van az utószónak, és ez a regény valóban India himnusza. A dzsungel könyvével együtt.