Kirándulás
Mire felvirradt a kirándulás reggele, egy ember kivételével mindenki lemondta a részvételt. Úgy döntöttünk Tomival, hogy azért mi kirándulunk, csak a találkozóponton megkérdezzük az egyetlen diákot, jön-e velünk így is, hogy egyedül lesz, vagy inkább ugorja ezt a programot, és hazamegy. (Nem lakik messze Hűvösvölgytől.)
Miután ezt megértekeztük, a kutyánk is felébredt, előtámolygott a kosarából, majd hányt kettőt, aztán ment a dolgára. Rendkívül érdekes egy állat ez, és annyira megdöbbentem, mikor láttam, hogy öklendezik, hogy nem tartottam a szája elé zacskót, úgyhogy persze takarítani kellett utána.
Szendvics- és teagyártás, majd pakolás következett, végül elindultunk. Megálltunk azért a Moszkván is, hátha odament valaki olyan, aki eredetileg nem szólt, hogy jönne, de nem. Hűvösvölgyben aztán az az egy szem diák azt mondta, szívesen kirándulna velünk, úgyhogy útra keltünk.
A Nagyrétet megkerülve indultunk Kis-Hárshegy felé, ahol felmásztunk a kilátóba, és szép, sűrű ködöt láttunk, aztán Szépjuhásznén keresztül megérkeztünk az Erzsébet-kilátóba. Oda is felmásztunk, ott egészen sokkoló volt az élmény: az orromnál kezdődött az áthatolhatatlan ködfal, egészen misztikus, gótikus tapasztalat volt. Meg akkora szél, hogy majd lerepült a fejünk, úgyhogy nem is sokat időztünk fent. Innen átsétáltunk a Normafához, ahol vettünk egy-egy túrós rétest 250 Ft-ért, nyertem anyunak egy lóbőrbe bújt Micimackót (báránybőröset kért, de így jártam), aztán végül fél 2 körül befutottunk Csillebérc állomásra, és nagyon vártuk a gyermekvasút érkezését, mert valami dermesztő hideg volt, kifejezett zimankó. Amikor már mindhármunknak fájt a könyöke meg a térde a hidegtől, és a kutya foga is rendesen vacogott, végre felszállhattunk a vonatra, amit szerencsére fűtenek. A kisvasutas pajtások nagyon aranyosak, az a kislány, aki a mi fülkénkben osztott jegyet, egészen megszeppent annyi sok felnőtt láttán.
Marci ezen a kiránduláson is előadta Houdinit: berohant az erdőbe, aztán amikor már tíz perce fütyültünk, sípoltunk meg kiabáltunk neki, hirtelen megérkezett az ellenkező irányból. De szerencsére már megedződtünk, egy ilyen poén már meg sem kottyan egyikünknek sem, és a tanítványomnak is mondtam, hogy ne ijedjen meg, valahonnan hirtelen elő fog ugrani a kutya, csak szagot fogott, és eszét maga mögött hagyva utána kellett járnia, milyen szag lehet az.
Jól éreztük magunkat, még ha kevesen voltunk is. Azért a tanulság megvan: a demokrácia kirándulásszervezéskor nem játszik. Innentől az lesz, hogy Tomival kitaláljuk, mikor van kedvünk kirándulni menni, megírom a csoportnak, hogy ekkor és ekkor van lehetőség kirándulásra, aztán aki jön, annak jó, aki meg nem, az úgy járt. (Ez utóbbi persze most is így van, csak lényegesen kisebb energiát igényel ezt így csinálni, mint megszavaztatni az emberekkel az időpontot.)
Miután ezt megértekeztük, a kutyánk is felébredt, előtámolygott a kosarából, majd hányt kettőt, aztán ment a dolgára. Rendkívül érdekes egy állat ez, és annyira megdöbbentem, mikor láttam, hogy öklendezik, hogy nem tartottam a szája elé zacskót, úgyhogy persze takarítani kellett utána.
Szendvics- és teagyártás, majd pakolás következett, végül elindultunk. Megálltunk azért a Moszkván is, hátha odament valaki olyan, aki eredetileg nem szólt, hogy jönne, de nem. Hűvösvölgyben aztán az az egy szem diák azt mondta, szívesen kirándulna velünk, úgyhogy útra keltünk.
A Nagyrétet megkerülve indultunk Kis-Hárshegy felé, ahol felmásztunk a kilátóba, és szép, sűrű ködöt láttunk, aztán Szépjuhásznén keresztül megérkeztünk az Erzsébet-kilátóba. Oda is felmásztunk, ott egészen sokkoló volt az élmény: az orromnál kezdődött az áthatolhatatlan ködfal, egészen misztikus, gótikus tapasztalat volt. Meg akkora szél, hogy majd lerepült a fejünk, úgyhogy nem is sokat időztünk fent. Innen átsétáltunk a Normafához, ahol vettünk egy-egy túrós rétest 250 Ft-ért, nyertem anyunak egy lóbőrbe bújt Micimackót (báránybőröset kért, de így jártam), aztán végül fél 2 körül befutottunk Csillebérc állomásra, és nagyon vártuk a gyermekvasút érkezését, mert valami dermesztő hideg volt, kifejezett zimankó. Amikor már mindhármunknak fájt a könyöke meg a térde a hidegtől, és a kutya foga is rendesen vacogott, végre felszállhattunk a vonatra, amit szerencsére fűtenek. A kisvasutas pajtások nagyon aranyosak, az a kislány, aki a mi fülkénkben osztott jegyet, egészen megszeppent annyi sok felnőtt láttán.
Kilátás a városra Kis-Hárshegyről ködben
Kilátás Nagy-Hárshegyre Kis-Hárshegyről ködben
Az Erzsébet-kilátó és ködbe vesző felső szintje
Marci ezen a kiránduláson is előadta Houdinit: berohant az erdőbe, aztán amikor már tíz perce fütyültünk, sípoltunk meg kiabáltunk neki, hirtelen megérkezett az ellenkező irányból. De szerencsére már megedződtünk, egy ilyen poén már meg sem kottyan egyikünknek sem, és a tanítványomnak is mondtam, hogy ne ijedjen meg, valahonnan hirtelen elő fog ugrani a kutya, csak szagot fogott, és eszét maga mögött hagyva utána kellett járnia, milyen szag lehet az.
Jól éreztük magunkat, még ha kevesen voltunk is. Azért a tanulság megvan: a demokrácia kirándulásszervezéskor nem játszik. Innentől az lesz, hogy Tomival kitaláljuk, mikor van kedvünk kirándulni menni, megírom a csoportnak, hogy ekkor és ekkor van lehetőség kirándulásra, aztán aki jön, annak jó, aki meg nem, az úgy járt. (Ez utóbbi persze most is így van, csak lényegesen kisebb energiát igényel ezt így csinálni, mint megszavaztatni az emberekkel az időpontot.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése