Találkozások
1. Az aluljáróban caplatok, közben nyilván olvasok. Egyszer csak megszólít egy srác: "Ne haragudj!" Csak a perifériás látásomba kerül be, és azt látom, hogy nem józan, valamint elég szakadt is, ezért mondom neki: "Nem, bocs", és suhanok tovább. Erre ő megtorpan, és utánam szól: "De én... én nem akartam pénzt kérni..." Megfordulok, döbbenten bámul rám. Még mindig úgy látom, hogy nem józan, vagy ivott, vagy bevett valamit. "Én csak... csak így tökre elvesztem itt." Erre én: "Villamossal szeretnél menni?" "Igen." "És merre?" "Hát a stadionhoz." "Az nem a villamos lesz, hanem a metró." "Tényleg?" "Igen, a Határ út felé kell menni." "Köszi." Elbúcsúzunk, megyek tovább, de megint utánam szól: "De én... én tényleg... én nem akartam kérni semmit... de tényleg..." "Ne haragudj!" És akkor tovább megy. Én meg kicsit szégyellem magam. Nem lehet jó, ha az embert kéregetőnek nézik, miközben nem az. (Meg biztos az sem jó, ha az ember kéregetni próbál, és elrobognak mellette az emberek... De ritkán adok nekik pénzt.)
2. Vásárolok. Szintén vásárol egy anya meg a lánya, Andika. Andika mintegy 10 éves, 150 cm és 70 kg első ránézésre. (Nem túlzok. Nem jó húsban van, hanem kifejezetten kövér szegény gyerek.) A hűtőpultnál folyamatosan pakolja be a túró rudit, a túrókrémet, a joghurtot meg amit meglát. Előtte mindig megkérdezi anyukáját, lehet-e. Anyukája ingerülten válaszol: "Andikaaaa.... Nincsen idő most... ilyen hülyeségekre....", majd hozzáteszi, hogy dobja be a kosárba, csak haladjanak már. Andika egyébként egy elég csúnya Barbie-utánzatot is cipel, és győzködi anyukáját, hogy vegyék meg, érvel, hogy miért kell neki nagyon. (Mert nagyon szeretné.) Anyukája végül beadja a derekát, bár elég ingerülten teszi: "Andikaaa... Jól van, tessék, akkor tegyed be! Van rajta kód? Legyen rajta kód, mert ha a néni nem tudja beolvasni a kódot, leverem a fejedet!" Anyuka milyen aranyos, nem?
Ha az ember sokat mászkál, csomó érdekes és/vagy furcsa emberrel hozza össze a sors. Mondjuk mindenki furcsa. Nekem már többen mondták, hogy tök furcsa, ahogy mindenkor egy-egy könyvbe temetkezve közlekedem, és hogy egyszer ki fogom törni a nyakam. Reméljük, nem történik velem ilyesmi. Az elmúlt mintegy 15 évben még nem ért baleset, csak egyszer-kétszer megbotlottam, az meg olvasás nélkül is előfordul emberekkel.
2. Vásárolok. Szintén vásárol egy anya meg a lánya, Andika. Andika mintegy 10 éves, 150 cm és 70 kg első ránézésre. (Nem túlzok. Nem jó húsban van, hanem kifejezetten kövér szegény gyerek.) A hűtőpultnál folyamatosan pakolja be a túró rudit, a túrókrémet, a joghurtot meg amit meglát. Előtte mindig megkérdezi anyukáját, lehet-e. Anyukája ingerülten válaszol: "Andikaaaa.... Nincsen idő most... ilyen hülyeségekre....", majd hozzáteszi, hogy dobja be a kosárba, csak haladjanak már. Andika egyébként egy elég csúnya Barbie-utánzatot is cipel, és győzködi anyukáját, hogy vegyék meg, érvel, hogy miért kell neki nagyon. (Mert nagyon szeretné.) Anyukája végül beadja a derekát, bár elég ingerülten teszi: "Andikaaa... Jól van, tessék, akkor tegyed be! Van rajta kód? Legyen rajta kód, mert ha a néni nem tudja beolvasni a kódot, leverem a fejedet!" Anyuka milyen aranyos, nem?
Ha az ember sokat mászkál, csomó érdekes és/vagy furcsa emberrel hozza össze a sors. Mondjuk mindenki furcsa. Nekem már többen mondták, hogy tök furcsa, ahogy mindenkor egy-egy könyvbe temetkezve közlekedem, és hogy egyszer ki fogom törni a nyakam. Reméljük, nem történik velem ilyesmi. Az elmúlt mintegy 15 évben még nem ért baleset, csak egyszer-kétszer megbotlottam, az meg olvasás nélkül is előfordul emberekkel.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése