Murter - érkezés és berendezkedés*

Végül is reggel fél 10 tájban érkeztünk meg Tomi sofőrködése mellett, mert apu reggel fél 6 körül átadta a stafétát. Kiderült, hogy a Slanica kempingben nem úgy megy, mint Premanturán, hogy a recepción mondod, hogy jöttél, és akkor ők adnak neked egy parcellaszámot, hanem megérkezel, bejárod a kempinget, és ha találsz alkalmas parcellát, akkor ott leparkolod valamelyik családtagodat, majd szaladsz a recepcióra, és mondod, hogy mától ezen a placcon szeretnél lakni. Ez azért tűnik jónak, mert így nem lutri a helyosztás, és tényleg olyan pontján lakhatsz a kempingnek, amilyenen szeretnél. Meg amilyenen hely van.

A kemping teraszos elrendezésű: vannak közvetlenül a parton található helyek, úgy 2-3 méterrel a tengerpart fölött (ezt én földszintnek gondoltam), mellettük húzódik az út, az úton túl vannak másik helyek (ezeket én magamban első emeletnek hívtam), azokon túl 1-1,5 méterrel feljebb megint másik helyek (ez volt nekem a második emelet), és így tovább, kb. négy emeletig, de őszintén szólva nem számoltam meg, nem jártam be ennyire a kempinget. Anyuék először találtak két helyet, mindkettő a másodikon volt, aztán mi találtunk egyet a földszinten, de ott nem volt árnyék. Mivel még mindig jobbnak tűnt ez a hely, mint a második emelet, Tomival el is mentünk lefoglalni. Apu futott utánunk, hogy talált egy első emeletit közvetlenül a földszintessel szemben, amit lefoglalni készültünk, anyu őrzi, azt kérjük inkább.

Mondtuk a recepción a lánynak, hogy két helyet is találtunk, javasoljon ebből egyet. Meghallgatta a két helyszámot, nevezetesen, hogy III/20 és III/72, telefonált egy keveset, majd mondta, hogy a III/72-t válasszuk (ez a földszinti), mert az emeletiről éppen most költöztek el elégedetlen lakók, mondván, semmi árnyék nincs rajta. Mondtuk, deal, és ki is állította a lány a számlát a III/72-ről. Elmondtuk apunak, mi és hogyan történt, erre kicsit meglepődött, majd elárulta, hogy a III/20-on más sincs, mint árnyék. És tényleg. Ellenben a III/72-n árnyék nem sok volt. Tanakodtunk, mi legyen, majd Tomival visszamentünk, hogy szólunk a lánynak, inkább mégis a másik helyet kérnénk. Én menedzseltem az ügyet, ami tekintve, hogy milyen kórosan konfliktuskerülő vagyok, szerintem szép teljesítmény. Szerencsére éppen előttünk küldött el a recepciós egy párt, akiknek a III/72 kellett volna, így aztán csak kicsit nézett csúnyán, miközben őket visszahívta, nekünk meg átírta a papírunkon a számot. A pár egyébként végül nem költözött arra a placcra.
Fél 1-kor már állt is a sátor, a függőágy lengedezett, a pakolós rész be volt rendezve, a hálófülkékben a matracok fel voltak fújva. Ekkor lőttem az első képeket:

Előbbin Tomi kikészül a kb. 30 órás ébrenléttől, utóbbin a kilátás látható, valamint anyukám, és nem utolsó sorban a híres III/72-es placc.

Ez meg az átmeneti lakhelyünk, igaz, valamikor a vége felé fotózta Tomi, azért nézek ki úgy rajta, mint aki most jött Közép-Afrikából. És azért ráncolom a homlokom, mert szembe süt a nap. Ez egyébként állandó probléma volt, csodálatosan fehér is maradt a ráncolás közben létrejött két gödör. Hülyén nézek ki, na. Sebaj, Tunézia után kitapasztaltam, hogy ez a vicces állapot legfeljebb két hétig tart, úgyhogy nem aggódom. Addig is jókat nevetnek rajtam a koreai tanítványaim :)

*Megírtam ezt az egész hetet egy bejegyzésben, de a Writerből nem tud képet másolni ide, és most nincs kedvem újra kimazsolázgatni az összes felhasznált képet, mert állati fáradt vagyok, de majd holnap folytatom. Reméljük, nem úgy, mint a nápolyi nyaralást két éve, hehe.