Tihany 2012.06.01-06.03.
Hétvégén nyárköszöntő nyaralást csaptunk Tomival és Marcival. Péntek délután lementünk Tihanyba, és ma este jöttünk vissza.
Nagyon büszkék lehetünk a kutyára, aki odafelé három és fél órát kibírt a kocsiban, és csak akkor hányta el magát, amikor kiengedtük a kocsiból, már örült, hogy végre vége a tortúrának, majd visszaszállítottuk. Ez azért volt egyébként, mert át kellett vennünk a szállás kulcsát Tihany központjában, amihez ki kellett szállni a kocsiból. Szóval három és fél óra türelem után az utolsó 4 (!) perc alatt kétszer is rosszul lett a kutya, biztos fontos volt bepótolni, ami Pesttől Tihanyig kimaradt. Hazafelé két és fél óra volt az út, amit egyébként nem értek, mindenesetre akkor már tényleg végig kibírta a kutya, és kiszállás után sem volt baja, szóval egy hős. Hazafelé egyébként mindketten nagyon nyűgösek lettünk a szűk hely miatt, ugyanis a kutya a lábamnál utazik, úgyhogy készült a kutyáról néhány vicces kép, de telefonnal, úgyhogy majd akkor lesz belőlük ízelítő, ha lesz kedvem összelőni a telefont a géppel.
No de.
1. nap
Negyed 5 körül értünk le, kipakoltunk a szálláson, mert néhány ruha nem száradt meg, ezért nedvesen tettem el őket, és ki akartam teregetni ezeket, amint alkalom kínálkozott. A kutya addig körülnézett a kertben meg a lakásban. Mivel unokaöcsém barátnője révén rájöttünk, hogy van Tihanyban panoptikum, nyilván azonnal látnom kellett, ezért úgy gondoltuk, az első napi program lehet mindjárt ez. Így aztán a kutyának elmagyaráztuk, hogy most neki ott kell maradnia a házban, de majd jövünk, majd nagy lelki nyugalommal elindultunk. Kocsival indultunk, de még a város határában letettük, mert a panoptikum után vásárolni akartunk Füreden kaját, de nem akartunk visszamenni a kocsiért a házhoz, mert úgy gondoltuk, a kutya akkor tutira megzavarodik, ha hallja, hogy ott vagyunk, beülünk a kocsiba, de őt mégsem visszük.
A panoptikum összességében tetszett, bár kicsit fárasztó volt az a rengeteg információ. Meg kétféle téma is van, magyar királyok és kalózok. Azt hiszem, a magyar királyokat szánták a középiskolástól felnőttig tartó korosztályoknak, míg a kalózokat az ovisoknak és az általános iskolásoknak. Egyébként a kalózok a viccesebbek, van néhány egészen humoros "fun fact". Tudtátok például, hogy voltak női kalózok is, akik a gyáva férfi kalóztársakat agyonlődözték? És azt, hogy amikor ezeket a kalóznőket elfogták, nem akasztották fel őket, mert terhesek voltak? Azon meg a gimiben érdekes módon sosem tűnődtem el, mennyire aljas eljárás, hogy Anglia királynője áldását adta a kalózkodásra, amennyiben a rablásokból származó kincsek egy részét neki juttatták.
A panoptikum után sétáltunk visszafelé a település szélén parkoló kocsihoz, amikor is kb. húsz méterre a céltól látom ám, hogy Marci ott fekszik nagy lelki nyugalommal a kocsi mellett. A hideg kilelt erre a látványra. Egyrészt nagyon megérdemelt volna egy nagyobb orrba vágást a kutya, amiért nem fogadott szót, és nem maradt a házban, mikor megmondtuk, hogy ott kell maradnia. Másrészt nagyon hálásak lehetünk a sorsának, hogy nem ütötte el kocsi, nem fogta be járókelő, és egyáltalán, hogy épségben megúszta. A büntetése az lett, hogy el kellett jönnie velünk Füredre, és míg vásároltunk, ott kellett ülnie a kocsiban. Hazaérve aztán utánanéztünk, hogyan jutott ki a házból. Hát, rafkósabb volt, mint mi. Tavalyról emlékeztünk persze, hogy a ház egyik bejáratán rács van, annak mindkét oldalán ajtó, ebből az egyik nyitva, a másik egy madzag segítségével résnyire nyitva (avagy szinte csukva, ugye). Nos, a rés feltehetőleg nagyobb lett tavaly óta, hiszen volt közben egy tél is, amikor nem volt ott semekkora rés, és tavasszal nem ugyanúgy alakult a rés mérete, mint tavaly. De aztán a kutya Tomival meg a vendéglátónkkal, Eszterrel bent ült a szobában, én kiálltam a rács elé, magamhoz hívtam, és úgy jött át a rácson, hogy szinte hozzá sem ért. Innentől persze úgy hagytuk magára, hogy gondosan becsuktuk az egyébként résnyire nyitva lévő ajtót.
Nagyon büszkék lehetünk a kutyára, aki odafelé három és fél órát kibírt a kocsiban, és csak akkor hányta el magát, amikor kiengedtük a kocsiból, már örült, hogy végre vége a tortúrának, majd visszaszállítottuk. Ez azért volt egyébként, mert át kellett vennünk a szállás kulcsát Tihany központjában, amihez ki kellett szállni a kocsiból. Szóval három és fél óra türelem után az utolsó 4 (!) perc alatt kétszer is rosszul lett a kutya, biztos fontos volt bepótolni, ami Pesttől Tihanyig kimaradt. Hazafelé két és fél óra volt az út, amit egyébként nem értek, mindenesetre akkor már tényleg végig kibírta a kutya, és kiszállás után sem volt baja, szóval egy hős. Hazafelé egyébként mindketten nagyon nyűgösek lettünk a szűk hely miatt, ugyanis a kutya a lábamnál utazik, úgyhogy készült a kutyáról néhány vicces kép, de telefonnal, úgyhogy majd akkor lesz belőlük ízelítő, ha lesz kedvem összelőni a telefont a géppel.
No de.
1. nap
Negyed 5 körül értünk le, kipakoltunk a szálláson, mert néhány ruha nem száradt meg, ezért nedvesen tettem el őket, és ki akartam teregetni ezeket, amint alkalom kínálkozott. A kutya addig körülnézett a kertben meg a lakásban. Mivel unokaöcsém barátnője révén rájöttünk, hogy van Tihanyban panoptikum, nyilván azonnal látnom kellett, ezért úgy gondoltuk, az első napi program lehet mindjárt ez. Így aztán a kutyának elmagyaráztuk, hogy most neki ott kell maradnia a házban, de majd jövünk, majd nagy lelki nyugalommal elindultunk. Kocsival indultunk, de még a város határában letettük, mert a panoptikum után vásárolni akartunk Füreden kaját, de nem akartunk visszamenni a kocsiért a házhoz, mert úgy gondoltuk, a kutya akkor tutira megzavarodik, ha hallja, hogy ott vagyunk, beülünk a kocsiba, de őt mégsem visszük.
A panoptikum összességében tetszett, bár kicsit fárasztó volt az a rengeteg információ. Meg kétféle téma is van, magyar királyok és kalózok. Azt hiszem, a magyar királyokat szánták a középiskolástól felnőttig tartó korosztályoknak, míg a kalózokat az ovisoknak és az általános iskolásoknak. Egyébként a kalózok a viccesebbek, van néhány egészen humoros "fun fact". Tudtátok például, hogy voltak női kalózok is, akik a gyáva férfi kalóztársakat agyonlődözték? És azt, hogy amikor ezeket a kalóznőket elfogták, nem akasztották fel őket, mert terhesek voltak? Azon meg a gimiben érdekes módon sosem tűnődtem el, mennyire aljas eljárás, hogy Anglia királynője áldását adta a kalózkodásra, amennyiben a rablásokból származó kincsek egy részét neki juttatták.
A panoptikum után sétáltunk visszafelé a település szélén parkoló kocsihoz, amikor is kb. húsz méterre a céltól látom ám, hogy Marci ott fekszik nagy lelki nyugalommal a kocsi mellett. A hideg kilelt erre a látványra. Egyrészt nagyon megérdemelt volna egy nagyobb orrba vágást a kutya, amiért nem fogadott szót, és nem maradt a házban, mikor megmondtuk, hogy ott kell maradnia. Másrészt nagyon hálásak lehetünk a sorsának, hogy nem ütötte el kocsi, nem fogta be járókelő, és egyáltalán, hogy épségben megúszta. A büntetése az lett, hogy el kellett jönnie velünk Füredre, és míg vásároltunk, ott kellett ülnie a kocsiban. Hazaérve aztán utánanéztünk, hogyan jutott ki a házból. Hát, rafkósabb volt, mint mi. Tavalyról emlékeztünk persze, hogy a ház egyik bejáratán rács van, annak mindkét oldalán ajtó, ebből az egyik nyitva, a másik egy madzag segítségével résnyire nyitva (avagy szinte csukva, ugye). Nos, a rés feltehetőleg nagyobb lett tavaly óta, hiszen volt közben egy tél is, amikor nem volt ott semekkora rés, és tavasszal nem ugyanúgy alakult a rés mérete, mint tavaly. De aztán a kutya Tomival meg a vendéglátónkkal, Eszterrel bent ült a szobában, én kiálltam a rács elé, magamhoz hívtam, és úgy jött át a rácson, hogy szinte hozzá sem ért. Innentől persze úgy hagytuk magára, hogy gondosan becsuktuk az egyébként résnyire nyitva lévő ajtót.
2. nap
Pár hete kaptam kuponos hírlevelet, kivételesen érdekeset: Nordic Walking túrát ajánlottak Tihany környékén igen baráti áron. Gyorsan vettem is ilyet két főre, és szombaton 10-re oda is gyűltünk a Belső-tó partján található Gejzír büfé mellé, ahol is megkezdődött a móka.
Először kb. 3/4 órás oktatáson vettünk részt, amelynek keretében megtanították a helyes bothasználatot, valamint mindenféle trükkökre hívták fel a figyelmünket. Egyébként három gyógytornász vezeti a túrákat, úgyhogy igazán szakértő kezekben voltunk. Az oktatás után elindultunk, és 8-10 km-t kirándultunk összesen. Ennek nagy részét számunkra eddig ismeretlen helyeken, de jártunk a Ciprián-forrásnál és a barátlakásoknál is, ahol már tavaly is. Nagyon jól éreztük magunkat, hangulatos volt, szimpatikus emberek voltak a csapatban, ráadásul még tömeg sem volt.
Egyetlen negatívum, hogy a kutyát minduntalan elnyelte az erdő, és néha egészen hosszasan nem is került elő, amikor meg mégis, akkor vagy fél kilométerre onnan, ahol eltűnt. Teljesen megkattant attól, hogy végre annyit mászkál, amennyit ő akar, és nem nagyon határozzuk meg, merre menjen. Tényleg nem nagyon korlátoztuk a szabadságát, csak annyi volt az utasítás, hogy maradjon szem előtt, de erre is képtelen volt.
Persze többféle undormányba is sikerült belehenteregni, ami utána éjszaka nem volt annyira vicces. Azon azért nevettem, hogy amint a kutya előkerült a nádasból, és végigrohant a csapat mellett, sorban mindenki megállt, és megnézte mindkét cipőtalpát. Én is, és csak akkor jöttem rá, hogy a kutyából árad a penetráns bűz, amikor tényleg az előttem haladó nyolc ember is ugyanígy tett másodpercekkel azután, hogy elhaladt mellettük Marci. Akkor szóltam nekik, hogy nem bennük van a hiba.
A túra végén aztán a Gejzír büfében kaptunk babgulyást, almás pitét meg sok-sok vizet, ami igen jólesett. Ugyan nem volt nagyon meleg, meg időnként esett is egy kicsit, azért nem volt rossz enni-inni a végén. Aztán a kutyát megpróbáltuk bezavarni a Belső-tóba, de nem ment, csak bokáig, mert víziszonyos, vagy nem tudjuk, mi baja.
Ezek után felsétáltunk a szállásra, a kutyát beállítottuk a kerti csap alá, és lecsutakoltuk, mint egy lovat, amitől jó illatú ugyan nem lett, de legalább tiszta igen. Aztán Tomi segített valamiben a szállásadónknak, amit nem pontosan értettem. Mármint azt nem értettem, mi volt eredetileg a kérés, de ahhoz képest vittünk egy routert, és azt rakta össze Tomi. Közben én macskát simogattam, pedig nem is szeretem a macskákat. De ez aranyos meg barátságos, vele nem volt bajom.
Végül vacsoraidő következett, és az első estétől eltérően nem májkrémes kenyeret ettünk, hanem lementünk a Retro Étterembe. Szerencsére beengedték a kutyát, úgyhogy ezzel sem volt gond. Én egy "Pulyka a nádasban" fantázianevű fogást választottam, míg Tomi egy "Nyugodt vészharangozás" néven futó pizzát, képek alant. A hely hangulatos, a pincérek kedvesek, minden szuper, csak kicsit szét voltak már esve estére, kicsit sok minden nem volt már. A somlói miatt fájt a szívem, de sebaj, úgyis jócskán 6 után voltunk már, én meg 6 után alapvetően nem eszem, csak egy doboz kefirt.
Az első estihez hasonlóan korai alvást eszközöltünk: míg pénteken fél 10-kor, szombaton 11-kor már aludtunk, ami nálunk eléggé ritka, mert többnyire éjfél és egy között kerülünk ágyba, van, hogy még később.
3. nap
Depisen indult, mert nagyon nem akartam hazajönni, mert itthon csak a gond van meg a nézeteltérés, ott meg minden olyan jó volt. Azért reggeli után elmentünk strandolni, és mert nem nagyon volt kedvünk egyik tavalyi helyhez sem, pedig mindkettőt szerettük, most a gödrösi szabadstrandot céloztuk meg. Persze a parkolásért itt is fizetni kellett, és láttuk is az önkormányzat emberét, amint megérkezik, és nekilát végigbüntetni a parkolásért nem fizető embereket vasárnap délután egykor. Ez a nem semmi. Na de a lényegre. Főleg napoztunk, ugyanis iszonyú hideg még a víz. De nem túlzok, komolyan átéreztem, milyen lehetett a Titanciról fagypont alatti hőmérsékletű vízbe esni, ha a plusz 18 fok ennyire dermesztően hideg. Azért hősiesen besétáltam messzire, úsztam kicsit, de nem voltam nagyon szomorú, mikor aztán kiértem. Mellesleg ez volt minden idők második legkorábbi strandolása. Ennél előbb csak akkor jutottam strandra, amikor anyu egyik májusban szokás szerint érettségit javított, és apu úgy döntött, mi addig strandolunk, hogy ne legyünk láb alatt. Szóval miután megszáradtam, összepakoltunk és eljöttünk, mert Tomi nem volt hajlandó bemenni a vízbe, nekem meg egynél többször nem volt most igényem úszkálásra, majd akkor lesz, ha nyárra jobban hasonlító időben megyünk egyszer. Azért leégnem sikerült, mondanom sem kell.
A strandról a szállásra mentünk, ott összepakoltunk, felsöpörtünk-felmostunk, aztán kicsit fényképezkedtünk, végül lesétáltunk a Retróba egy jó hamburgerre és egy kevésbé jó limonádéra (ez utóbbi ráadásul szénsavas volt, és én nem ihatok szénsavasat, hát jaj...), aztán az apátságnál ettünk egy fagyit, majd hazajöttünk.
Nagyon jó volt, kár, hogy vége. Heteket is el tudnék tölteni Tihanyban, és az sem kizárt, hogy laknék is ott. Na, majd ha összejön a lottó ötös.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése