Budapesti Nyári Fesztivál
Tegnap a megnyitón sikerült részt vennem. Azért mondom, hogy sikerült, mert eredetileg nem ez volt a cél: az egyik kuponos oldal féláron kínált jegyeket a FilMharmonikusok koncertjére a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra, és miután a megkérdezettek vagy nem értek rá, vagy nem akartak eljönni velem, vettem magamnak egy jegyet, mondván, akkor is megnézem.
Fél 9-kor kezdődött a kiírás szerint a program, én itthon megnéztem, hogy a házunktól háromnegyed órára van a helyszín, ezért fél 8 után öt perccel elindultam. Mentem volna korábban, de előtte edzőteremben voltam, negyed 8-ra értem haza, és muszáj volt lezuhanyozni meg átöltözni. Amikor felszálltam a villamosra, kiderült, hogy nem lesz egyszerű utam: a villamos csak az Oktogonig járt. Ott át kellett szállni pótlóbuszra, ami gyök kettővel haladt körülbelül, az Oktogontól a Jászai Mari térig kb. tíz perc alatt jutott el. Ekkor kezdtem izgulni. Pedig még nem is tudtam, mi következik: a pótlóbusz nem áll meg a Margitszigetnél, viszont onnan vagy egy kilométerre tesz le. Nyilván nem lehetett ezt kiírni, bemondani, egyéb módon közölni az utasokkal. Ekkor már feszített az ideg. Az iszonyú messze lévő pótmegállótól olyan sebességgel közelítettem meg a szigetet, hogy én is elcsodálkoztam magamon, nem is tudtam, hogy tudok ilyen gyorsan gyalogolni. Ekkor jött a legszebb poén: a sziget bejáratától kb. 500 méterre láthattam bekanyarodni a szigetre a 26-os buszt, amivel a Színpadig akartam menni, majd amikor elértem végre a megállót, azt láttam, hogy ez a 20:06-os busz volt, a következő meg a 20:26-os lesz. Legyen elég annyi, hogy kicsit megharagudtam a BKV-ra ezen a ponton, még csúnyákat is gondoltam. Aztán úgy döntöttem, nem engedem, hogy elrontsák a hangulatomat, és bízom benne, hogy a későn érkezőket is beengedik majd. Amikor viszont beértem a cirka száz főt, amelyik ugyanerre a koncertre igyekezett ugyanúgy késésben, mint én, akkor teljesen megnyugodtam. Végül a sziget bejáratától kb. 20 perc alatt értem el a koncert helyszínét, és ha nem a csiniben megjelenés mellett döntöttem volna, hanem zárt cipőben mentem volna, akkor tuti, hogy futólépésben ennél is rövidebb idő alatt érkezem. Így is megvolt azért a 90 perc edzés utáni 20 perc levezető tempós gyaloglás, és végül pontban 20:30-kor ültem le a székemre. Szóval mondhatni, odaértem, csak necces volt.
A koncert amúgy 20:50-kor kezdődött, ennek lehetett az oka akár az is, hogy tömegközlekedéssel megközelíthetetlenné vált a sziget a Margit híd irányából, ezért még 20:40-kor is húsz-harminc fős csoportok érkeztek lóhalálában. A megnyitó szövegből jöttem rá, hogy ez a Budapesti Nyári Fesztivál első előadása. A megnyitót a főpolgármester-helyettes tartotta, aki a program védnöke, és aki megírhatta volna előre a szövegét, vagy ha megírta, hát gyakorolhatta volna többet, mert ez így kicsit gáz volt. És hosszú, mint az iskolaigazgató beszéde az évzárón. De azért csak vége lett, és tényleg elkezdődött végre a koncert. Ami szuper volt. A zenék jó részét nem ismertem, amit meg ismertem, arra se mindre emlékeztem már, de ez nem volt baj, meg amúgy is, ha lett volna időm meg elszántságom, készülhettem volna, ugyanis lehetett tudni, melyik filmek zenéit adja elő a zenekar. Mármint a Budafoki Dohnányi Zenekar Hollerung Gábor karmester vezénylésével. Gyönyörűen játszottak-énekeltek a szereplők, a karmester nagyon jó kis átkötő szövegeket ötlött ki, még ha kicsit összeszedetlen is volt, és mindegyik szám közben óriáskivetítőn láthattuk az adott film néhány jelenetét. Még vendégeket is hívtak: Szirota Jennifer énekelte a Házibulit, Kocsis Tibor valamelyik másik dalt (ez tök ciki, de nem emlékszem, melyiket), aztán közösen a Kell még egy szót. Én eddig még egyiküket sem hallottam énekelni egyszer sem, és azt állapítottam meg, hogy Kocsis Tibornak jó hangja van ugyan, de nem tűnik olyan különlegesnek, viszont Szirota Jennifer hangjától csupa libabőr lettem, nagyon-nagyon jól énekelte a számát, és meg kell néznem a Házibulit ezek után, lehetőleg mindkét részt, mert nagyon halvány emlékeim vannak csak róla.
A hazajutás is érdekesen sikerült. Fél 12 körül lett vége a koncertnek, én elsők között jutottam ki az épületből, mert sor szélén ültem, és amikor áthaladtam a kb. két tucat piknikező között, akik ingyen hallgatták a koncertet (tök jó ötlet, bár itt sokat veszítettek, mert nem látták a vetítést), megláttam, hogy különjárat feliratú BKV-buszok sorakoznak a Színpad előtt. Kiderült, hogy a koncertről hazafelé tartókat egészen a műemlékig szállítják. Nagy segítség volt azért, hogy nem kellett éjfél környékén a Margitszigeten kódorogni gyalogosan, mindjárt meg is bocsájtottam a pótlóbuszos blamázst. (Mintha érdekelné a BKV-t, mit gondolok.) A műemléktől gyorsan kiértem a hídig, ahol is elhúzott mellettem két pótlóbusz, gondoltam, nem is állok be a többiek közé a villamosmegállóba, úgyis felesleges, inkább elsétálok a Jászaiig, ahol majd felszállok a pótlóra. Már a híd felénél tartottam, amikor mögöttem becsörömpölt a margitszigeti megállóba a villamos. Hát, mondtam, mindegy, ennyi sétát kibírok még így éjszaka is, csak nem történik semmi, míg átérek a hídon. Aztán elhúzott mellettem a villamos, és kiderült, hogy a Jászaiig közlekedni. Na, mondom, pláne nem baj, hogy nem vártam meg, úgyis át kell szállni róla. Elértem azt a buszt, amit a villamossal érkezők is, pár percen belül indult is, de kiderült, hogy csak az Oktogonig közlekedik. Oktogonnál buszról, villamosmegállóba át, öt perc várakozás a villamos megérkezésére. Aztán meg nem engedtek minket felszállni, mert előbb vissza kell fordulnia a villamosnak. Ez egy jó öt perces művelet volt, ekkorra elmúlt éjfél. Kezdtem úgy érezni, hogy már sosem érek haza, de aztán csak megtörtént az is, negyed egykor már be is léptem az ajtón.
Végül kedvcsinálónak a februári, Sportarénában tartott koncertről egy videó:
Fél 9-kor kezdődött a kiírás szerint a program, én itthon megnéztem, hogy a házunktól háromnegyed órára van a helyszín, ezért fél 8 után öt perccel elindultam. Mentem volna korábban, de előtte edzőteremben voltam, negyed 8-ra értem haza, és muszáj volt lezuhanyozni meg átöltözni. Amikor felszálltam a villamosra, kiderült, hogy nem lesz egyszerű utam: a villamos csak az Oktogonig járt. Ott át kellett szállni pótlóbuszra, ami gyök kettővel haladt körülbelül, az Oktogontól a Jászai Mari térig kb. tíz perc alatt jutott el. Ekkor kezdtem izgulni. Pedig még nem is tudtam, mi következik: a pótlóbusz nem áll meg a Margitszigetnél, viszont onnan vagy egy kilométerre tesz le. Nyilván nem lehetett ezt kiírni, bemondani, egyéb módon közölni az utasokkal. Ekkor már feszített az ideg. Az iszonyú messze lévő pótmegállótól olyan sebességgel közelítettem meg a szigetet, hogy én is elcsodálkoztam magamon, nem is tudtam, hogy tudok ilyen gyorsan gyalogolni. Ekkor jött a legszebb poén: a sziget bejáratától kb. 500 méterre láthattam bekanyarodni a szigetre a 26-os buszt, amivel a Színpadig akartam menni, majd amikor elértem végre a megállót, azt láttam, hogy ez a 20:06-os busz volt, a következő meg a 20:26-os lesz. Legyen elég annyi, hogy kicsit megharagudtam a BKV-ra ezen a ponton, még csúnyákat is gondoltam. Aztán úgy döntöttem, nem engedem, hogy elrontsák a hangulatomat, és bízom benne, hogy a későn érkezőket is beengedik majd. Amikor viszont beértem a cirka száz főt, amelyik ugyanerre a koncertre igyekezett ugyanúgy késésben, mint én, akkor teljesen megnyugodtam. Végül a sziget bejáratától kb. 20 perc alatt értem el a koncert helyszínét, és ha nem a csiniben megjelenés mellett döntöttem volna, hanem zárt cipőben mentem volna, akkor tuti, hogy futólépésben ennél is rövidebb idő alatt érkezem. Így is megvolt azért a 90 perc edzés utáni 20 perc levezető tempós gyaloglás, és végül pontban 20:30-kor ültem le a székemre. Szóval mondhatni, odaértem, csak necces volt.
A koncert amúgy 20:50-kor kezdődött, ennek lehetett az oka akár az is, hogy tömegközlekedéssel megközelíthetetlenné vált a sziget a Margit híd irányából, ezért még 20:40-kor is húsz-harminc fős csoportok érkeztek lóhalálában. A megnyitó szövegből jöttem rá, hogy ez a Budapesti Nyári Fesztivál első előadása. A megnyitót a főpolgármester-helyettes tartotta, aki a program védnöke, és aki megírhatta volna előre a szövegét, vagy ha megírta, hát gyakorolhatta volna többet, mert ez így kicsit gáz volt. És hosszú, mint az iskolaigazgató beszéde az évzárón. De azért csak vége lett, és tényleg elkezdődött végre a koncert. Ami szuper volt. A zenék jó részét nem ismertem, amit meg ismertem, arra se mindre emlékeztem már, de ez nem volt baj, meg amúgy is, ha lett volna időm meg elszántságom, készülhettem volna, ugyanis lehetett tudni, melyik filmek zenéit adja elő a zenekar. Mármint a Budafoki Dohnányi Zenekar Hollerung Gábor karmester vezénylésével. Gyönyörűen játszottak-énekeltek a szereplők, a karmester nagyon jó kis átkötő szövegeket ötlött ki, még ha kicsit összeszedetlen is volt, és mindegyik szám közben óriáskivetítőn láthattuk az adott film néhány jelenetét. Még vendégeket is hívtak: Szirota Jennifer énekelte a Házibulit, Kocsis Tibor valamelyik másik dalt (ez tök ciki, de nem emlékszem, melyiket), aztán közösen a Kell még egy szót. Én eddig még egyiküket sem hallottam énekelni egyszer sem, és azt állapítottam meg, hogy Kocsis Tibornak jó hangja van ugyan, de nem tűnik olyan különlegesnek, viszont Szirota Jennifer hangjától csupa libabőr lettem, nagyon-nagyon jól énekelte a számát, és meg kell néznem a Házibulit ezek után, lehetőleg mindkét részt, mert nagyon halvány emlékeim vannak csak róla.
A karmester egyik legviccesebb felkonfja a következő volt:
- Most következik a program utolsó... a hivatalos program utolsó száma. (hatásszünet) Értik. (hatásszünet, a közönség tapsol, nevet) Nagyon sokat dolgoztunk a ráadással, na de majd meglátják.
Az a vicc, hogy végig azon gondolkodtam, milyen jó lenne ebből a koncertből különkiadás gyerekeknek, mindenféle rajzfilmek zenéjét adhatnák elő, és arra is biztos elmennék még így gyermektelen létemre is. És akkor a ráadásban Tom és Jerry egyik meséje következett, az, amelyikben Tom zongorista.
Hatalmas sikere volt, örültem is, hogy sok hozzám hasonló gyermeklelkű ember jött el a koncertre.
Ha lesz még fellépésük, és időben értesülök róla, biztos, hogy elmegyek. Ezért megéri pénzt kiadni. (Mondjuk azért tízezer forintot talán nem, és annyiba kerültek a színpadhoz közelebbi helyek.)
A koncerthez kapcsolódik egy újabb furcsa élmény. Fél óra késéssel megérkezett az előttem lévő két ülésre két lány. Talpig buliszerkó, kiló smink, ahogy kell. De nem ez volt a furcsa, hanem az, hogy a töksötétben az egyik, amelyik srégen előttem ült, kb. kétpercenként előkapkodta a telefonját, és a facebookot nyomogatta rajta. Teljesen elképedtem. Aki egy koncertnyi időtartamra nem tud elszakadni a facebooktól, az miért megy bármilyen programra? Mellesleg szerintem óriási bunkóság valaki előadása közben a telefont buzerálni, akkor is, ha akkora batár nagy helyszínen vagyunk, mint amilyen a Szabadtéri Színpad. Az volt benne zavaró, hogy a teljes sötétségben azonnal magára vonta a szememet a telefon, amikor világítani kezdett. A háttér igazán sokatmondó volt (ennyit láttam belőle a világításon kívül, meg a fb logót.) A két rész közti szünet vége felé kiment a két lány, és nem is jöttek vissza a második részre. Nem bántam.
A hazajutás is érdekesen sikerült. Fél 12 körül lett vége a koncertnek, én elsők között jutottam ki az épületből, mert sor szélén ültem, és amikor áthaladtam a kb. két tucat piknikező között, akik ingyen hallgatták a koncertet (tök jó ötlet, bár itt sokat veszítettek, mert nem látták a vetítést), megláttam, hogy különjárat feliratú BKV-buszok sorakoznak a Színpad előtt. Kiderült, hogy a koncertről hazafelé tartókat egészen a műemlékig szállítják. Nagy segítség volt azért, hogy nem kellett éjfél környékén a Margitszigeten kódorogni gyalogosan, mindjárt meg is bocsájtottam a pótlóbuszos blamázst. (Mintha érdekelné a BKV-t, mit gondolok.) A műemléktől gyorsan kiértem a hídig, ahol is elhúzott mellettem két pótlóbusz, gondoltam, nem is állok be a többiek közé a villamosmegállóba, úgyis felesleges, inkább elsétálok a Jászaiig, ahol majd felszállok a pótlóra. Már a híd felénél tartottam, amikor mögöttem becsörömpölt a margitszigeti megállóba a villamos. Hát, mondtam, mindegy, ennyi sétát kibírok még így éjszaka is, csak nem történik semmi, míg átérek a hídon. Aztán elhúzott mellettem a villamos, és kiderült, hogy a Jászaiig közlekedni. Na, mondom, pláne nem baj, hogy nem vártam meg, úgyis át kell szállni róla. Elértem azt a buszt, amit a villamossal érkezők is, pár percen belül indult is, de kiderült, hogy csak az Oktogonig közlekedik. Oktogonnál buszról, villamosmegállóba át, öt perc várakozás a villamos megérkezésére. Aztán meg nem engedtek minket felszállni, mert előbb vissza kell fordulnia a villamosnak. Ez egy jó öt perces művelet volt, ekkorra elmúlt éjfél. Kezdtem úgy érezni, hogy már sosem érek haza, de aztán csak megtörtént az is, negyed egykor már be is léptem az ajtón.
Végül kedvcsinálónak a februári, Sportarénában tartott koncertről egy videó:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése