Laura Ingalls Wilder: The First Four Years

Ahogy a cím is mutatja, az első négy év történéseit meséli el röviden az írónő. Mármint a házassága első négy évéét. Már az előszó figyelmeztet, hogy ez a kötet más, mint a többi Little House-könyv, és okkal teszi. Amennyire láttam nézelődés közben, van némi vita azzal kapcsolatban, mikor keletkezett pontosan a könyv, és ez sosem fog kiderülni, mert csak Laura halála után találta meg a kéziratot az íróasztalába elzárva a lánya, Rose. Alapvetően két tábor van. Az egyik szerint még Almanzo életében elkészült a kézirat, de Almanzo halála annyira összetörte Laurát, hogy nem volt kedve a könyvvel foglalkozni, és többet nem vette elő. A másik szerint akkor írta, amikor Almanzo meghalt. A könyv elolvasása után én a második táborral vagyok. Annyira végtelenül szomorú az egész cselekménnyel és előadásmóddal együtt, hogy szerintem ezt csak egy gyászoló ember írhatta. Én úgy képzelem, hogy 64 év házasság után egyedül maradva azt gondolta, ő sem él már sokáig, és a férjétől és az élettől is búcsúzott azzal, hogy felidézte a közös életük első időszakát. Az más kérdés, hogy neki ekkor még volt nyolc éve – ezt persze nem tudhatta.
Az első négy év gyakorlatilag kisebb-nagyobb szerencsétlenségek, tragédiák sorozata, amit egyedül Rose születése szakít meg, mint nagyjából egyetlen pozitív esemény. Ami a legjobban fájhatott, arról ír a legszűkszavúbban, ez a kisfia halála. Szerintem nem helyes, hogy nem volt ideje meggyászolni, még ha ilyen volt is a prérilét, és egyébként meg is lett a dolog eredménye: néhány nappal, de legfeljebb egy-két héttel a kisfiú halála után Laurának sikerült porig égetnie a házukat, és ezzel gyakorlatilag földönfutóvá tenni magukat.
Tényleg nagyon szerethették egymást a férjével, ha ez az első időszak nem tette tönkre a kapcsolatukat. Nem lehetett könnyű elviselni, hogy évről évre halálra dolgozták magukat, úgy nézett ki, hogy többezer dollárt fognak keresni az aratáson, majd jött egy jégeső, egy hurrikán, esetleg egy aszály, és gyakorlatilag egy centet nem láttak a rengeteg munkájukból. Állítólag Caroline szokta mondani, hogy a farmernak a vérében van a földművelés, ezért nem lehet eltántorítani tőle. Lehet, hogy igaza volt. Nekem nincs a véremben, én ezt nem is bírtam volna ki, azt hiszem, pláne úgy, hogy közben ezer dollárra rúg az adósságom. (Az ezer dollárt annak fényében érdemes nézni, hogy pl. egy tanár havi fizetése 25 dollár, egy ökör ugyanennyi, egy holdon megtermő búza meg 75 cent.) Viszont ők szó szerint betartották a házassági fogadalmuknak azon részét, miszerint jóban-rosszban, egészségben-betegségben együtt maradtak, míg a halál el nem választotta őket.
Egyetlen vidám részlete van a könyvnek, mégpedig az, amikor Rose fejlődéséről és első kalandjairól mesél. Nagyon humoros kis ügyekbe keveredett a kislány, bár tény, hogy egyik-másik elég veszélyes móka volt, és tulajdonképpen mind hálásak lehettek a sorsnak, hogy ez a gyerekük felnőtt.
Mivel ilyen nagyon szomorúnak éreztem a könyvet összességében, most nem kapott öt csillagot, csak négy és felet. És már úton van a további két könyv, amit Laura Ingalls Wilder írt, valamint egy képekkel gazdagon illusztrált életrajz róla.