Lewis Carroll: Through the Looking-Glass And What Alice Found There
A Csodaország folytatása, és szerintem van olyan jó, mint az első rész. Ebben a kötetben két nagyon jó ötlet van: a tükrön túl vajon nincs-e egy számunkra alapvetően láthatatlan, mégis ugyanilyen komplex világ, illetve ha egy álomban ketten is szerepelnek, vajon ki álmodja a másikat. Ez utóbbin annyira sokat nem tudok töprengeni egyébként, mert én kapásból azt mondom, ébredés után kiderül, de nyilván a filozófiában ez egyes, és leülhetek. De a lényeg, hogy maguk a kérdések nagyon tetszenek.
Az egész történet egy sakktáblán játszódik tulajdonképpen, és mindjárt a könyv legelején szerepel is a sakktábla a kezdő pozícióval, valamint leírva az összes lépés a két fél részéről. Mivel én nem tudok készség szintjén sakkozni, nekem óriási kín lenne végigkövetni, melyik bábu hová lép, és akkor tényleg sakk-matt van-e 11 lépésből az ellennek, de Carroll az előszóban azt mondja, így van, én meg készséggel elhiszem neki. Ez az elgondolás is tetszik, kreatív ötlet. Ennél már csak a mezők közötti közlekedés kreatívabb, egyik-másiktól egészen odavoltam.
Itt már van kedvenc kalandom: a rozmár és az ács esete a kis osztrigákkal. Igaz, nem most szerettem meg, hanem a rajzfilmben, de nagyon elégedett voltam az eredeti változattal is. A rajzfilmben kicsit kiszínezték a történetet – szó szerint és átvitt értelemben is, de az eredeti vers is nagyon jó. Bár sok helyen a Jabberwocky című költeményt említik, mint a regény csúcspontját, nekem annyira azért nem tetszett. Ízlések és pofonok, ugye.
Egy furcsasággal is találkoztam azért. Van ebben a történetben egy fogoly, akiről semmi nem derül ki azon kívül, hogy éppen teát iszogat, amikor megjelenik a színen, mégis a Bolondos Kalapos szerepel az összes illusztráción, ami róla készült. Ez szerintem felesleges plusz tartalom, a teázás nem elég nyomós indok rá, hogy egymással azonosítsák a két szereplőt. Mondjuk az is igaz, hogy Carroll nyilván látta a képeket, amik a könyvéhez készültek, és ha nem volt ellenvetése, akkor az jelent valamit. Én nem örültem neki.
Összességében nem érzem öt csillagnak, mint a Csodaországot, ezért négy és felet adok neki. Ez még mindig azt jelenti, hogy az olvasása erősen ajánlott, már ha valaki bírja az abszurd humort.
Az egész történet egy sakktáblán játszódik tulajdonképpen, és mindjárt a könyv legelején szerepel is a sakktábla a kezdő pozícióval, valamint leírva az összes lépés a két fél részéről. Mivel én nem tudok készség szintjén sakkozni, nekem óriási kín lenne végigkövetni, melyik bábu hová lép, és akkor tényleg sakk-matt van-e 11 lépésből az ellennek, de Carroll az előszóban azt mondja, így van, én meg készséggel elhiszem neki. Ez az elgondolás is tetszik, kreatív ötlet. Ennél már csak a mezők közötti közlekedés kreatívabb, egyik-másiktól egészen odavoltam.
Itt már van kedvenc kalandom: a rozmár és az ács esete a kis osztrigákkal. Igaz, nem most szerettem meg, hanem a rajzfilmben, de nagyon elégedett voltam az eredeti változattal is. A rajzfilmben kicsit kiszínezték a történetet – szó szerint és átvitt értelemben is, de az eredeti vers is nagyon jó. Bár sok helyen a Jabberwocky című költeményt említik, mint a regény csúcspontját, nekem annyira azért nem tetszett. Ízlések és pofonok, ugye.
Egy furcsasággal is találkoztam azért. Van ebben a történetben egy fogoly, akiről semmi nem derül ki azon kívül, hogy éppen teát iszogat, amikor megjelenik a színen, mégis a Bolondos Kalapos szerepel az összes illusztráción, ami róla készült. Ez szerintem felesleges plusz tartalom, a teázás nem elég nyomós indok rá, hogy egymással azonosítsák a két szereplőt. Mondjuk az is igaz, hogy Carroll nyilván látta a képeket, amik a könyvéhez készültek, és ha nem volt ellenvetése, akkor az jelent valamit. Én nem örültem neki.
Összességében nem érzem öt csillagnak, mint a Csodaországot, ezért négy és felet adok neki. Ez még mindig azt jelenti, hogy az olvasása erősen ajánlott, már ha valaki bírja az abszurd humort.
Érdekes, hogy ahhoz képest, mennyire szeretem az alapötletet, mennyire nem foglalkoztam a témával behatóbban. Még a Disney-rajzfilmet se láttam, ami nálam elképesztő ritkaságnak számít. Összesen egy Gondos Bocsok Csodaországban mesét és a legújabb Alice Csodaországban filmet láttam. Előbbit nagyon szeretem a mai napig, utóbbinak viszont nem voltam elégedett a végével, és nem is volt olyan maradandó élmény. Tényleg el kéne olvasnom őket, mert kezd zavarni, hogy nem tudok egyértelműen állást foglalni.
VálaszTörlésA Disney-mesét szerintem semmiképp ne hagyd ki! Bár én elfogult vagyok, mert nagyon nagy kedvencem :) Szerencsére fent van magyarul a youtube-on: http://www.youtube.com/watch?v=7SzHp6t7lOg. Persze angolul is, de ennél a filmnél kivételesen úgy érzem, a szinkron sokkal jobb, mint az eredeti. Jó szórakozást hozzá, ha rászánod magad :)
VálaszTörlésKöszi ismét! Mindenképp pótolni fogom, elvi kérdés, hogy megnézzem a Disney-meséket, és mostanában azokat is kicsit elhanyagoltam. Ejj... :)
Törlés