2012

Hát akkor Boldog Új Évet mindenkinek!
Nekem az újévem nem túl boldog, mert 1. iszonyúan fáj a karácsonykor letört fogam, 2. beteg vagyok. Azért az új évem még lehet jó, meg egyébként is, a szilveszter jól sikerült.
Most összevissza következnek egy ideig mindenféle bejegyzések, mert még nem volt szó a karácsony előtti hétről, se Tomi névnapjáról, most mégis a szilveszter jön… Majd utolérem magam. Igazából rajtam kívül mindenkinek tökmindegy, mit firkálok ide, de ha nekem nem, akkor annyi.
Tomi idén ismét a munkahelyén töltötte a szilvesztert, amiből volt is pár balhénk, mert megint önként vállalta, és én azt utálom. Persze mindig bebizonyítja objektíven, hogy ez nekünk megéri, csak nekem szubjektíven rossz tőle külön köszönteni az új évet (ami csak új nap, ugye).
Az vigasztalt, hogy Blanka viszont elfogadta idén a meghívást, és eljött velem anyuékhoz. Eredetileg úgy volt, hogy Katáék is jönnek, hozzák Dömpi kutyát is, ezért Éva nénit megkértük, vigyázzon Marcira, nehogy balhézzon a két kutya, de Kata végül megbetegedett, és nem jöttek, úgyhogy Marci viszont jött.
A szokásostól eltérő módon extra korán, 4-re már anyuéknál voltunk. Ebből is volt persze hirig, mert én fél 2-kor még az ágyban kókadozva olvastam a Koccanás utolsó oldalait abban a hitben, hogy csomó időm van, amikor is Tomi bejelentette, hogy 3-ra el kell készülni mindennel. És még csak ezek után kezdtem hajat mosni, öltözködni, szóval jó volt. Úgy is néz ki szegény lakás, mint amin átsöpört egy forgószél.
Elsőként Tomit felköszöntötték anyuék a névnapja alkalmából – egy ostorral. Nem viccelek, képes bizonyíték is van:

Tök jól csattog, csak én nem mertem kipróbálni így 1-jén este 5-kor, amikor sor került rá, mert féltem, hogy orrba somom magam egy hirtelen mozdulattal. Majd egy másik alkalommal, ha nem leszek ilyen fáradt és lestrapált.
Az asztal így nézett ki, igaz, már megkezdődött az első kör vacsora, amikor észbe kaptam:

Hatan vettünk részt a vigasságokban: anyu, apu, Gabi, Zsuzsa néni, Blanka meg én. Rendhagyóra sikerült ez az idei szilveszter, például még soha nem tartott olyan sokáig, mint most, és még soha nem játszottunk ennyit.
Először dartsoztunk, ez minden évben így van. Első körben kettesével egymás ellen, aztán a három nyertes és a három vesztes, így alakult ki a sorrend elsőtől hatodikig. Én az első körben úgy nyertem Blanka ellen 301-ről indulva, hogy neki 54-e volt, amikor nekem 222-m, csak sehogy nem találta el a végén azt a mezőt, ami a nyeréshez kellett neki, én meg lassan beértem, majd szerencsém is volt. Az a vicc, hogy én minden évben nyerek egyszer, és mindig így. Ahogy Zsuzsa néni megállapította: vak tyúk is talál szemet. És tényleg, tök béna vagyok, csak mindig mázlim van. Innen egy képet közölnék csak, ezen pedig a kutya látható, amikor éppen nem követte árgus szemekkel a nyilak útját:

Az én lábamra fonta fel magát.
Aztán jött a röfipóker, ami apu szerint az óvodások játéka, és tényleg, nagy szellemi kihívást nem okoz felnőttek számára, viszont szórakoztató:

Aztán nyomoztunk a Nyomozó társasjátékkal, amit a résztvevők ítélete gagyinak bélyegzett. Én voltam az egyetlen, aki élvezte, bár a kb. egy órát felemésztő nyomozás után a bűntény megoldása kicsit WTF? érzést keltett bennem is. A játék nem olyan rossz, csak tényleg valahogy közösségivé kell tenni, különben egy csomó ember olvas és jegyzetel szép csendben.
Miután idő előtt felhagytunk a nyomozással, jött az Activity, amit mindenki szeret, és elég gyors játék is, mert nekem a Junior kiadás van meg, az meg nem nehéz. Míg mi ezzel játszottunk, Marci felfedezte, hogy apu akváriumaiban halak élnek, és vegzálta is őket egy kicsit:

Mire végére értünk a körnek (nem tudom, ki nyert, és nem is számít), pont volt még 10 perc éjfélig, úgyhogy készülődni kezdtünk.

Aztán éjfél lett. Hagyományainkhoz híven megtekintettük a Himnuszt a tévében: akinek volt hangja meg kedve, énekelt, akinek nem, az nem énekelt, én meg köhögtem és orrot fújtam. A Himnusz után szintén hagyományainkhoz híven kikapcsoltuk a tévét, mert ünnepi alkalmakkor a politika semmilyen formában nem teheti be hozzánk a lábát, például beszéd formájában sem. Gyorsan visszasereglettünk játszani.
A Tabu következett. Aztán a Kérdezz! Felelek felnőtt kiadása, ami attól nehezebb, mint a gyerekeknek szóló változat, hogy vannak benne történelmi személyek meg évszámok. Ennek a nyertesére emlékszem, anyu volt az. A játék viccfaktorához adott a tény, hogy Gabi közben eldőlt és elaludt, de anyu minden körben felébresztette, amikor rá került a sor. Ezt Gabi minden körben egy “Megint én jövök?”-kel nyugtázta, a hozzá intézett 12 pontos kérdéskártyán keresett 8-11 pontot, majd visszadőlt és tovább aludt. Legutoljára a Dixitre került a sor, a házibarkács változatra, amit tavaly csináltam karácsonyra. Ez idén is jó játék volt, bár lassan kellenének új kártyák, mert ha még egyszer-kétszer játszunk ezzel a paklival, már nehéz lesz újat mondani hirtelen a képekről. Ennél is anyu nyert egyébként, nagyon ment neki.
A Dixit végére fél 5-kor (!) értünk, ami új rekord a szilveszterek történetében: felnőttek ilyen sokáig még soha (!) nem voltak ébren. 2-3 óra körül mindig kidőltek, aztán mi, gyerekek versenyeztünk, hogy meddig bírjuk, és általában 6-7 körül aludtunk el. Végül egyébként lefekvésre 5-kor került sor, éppen akkor, amikor Tomi megérkezett.
Anyu, Gabi, Blanka meg én keresztben aludtunk a nagyágyon, apu a három személyre kitalált fotelben, Tomi a szobámban az ágyon. Délben volt ébresztő, amikor is elkészült a forró lencseleves. Nekem pont kapóra jött, ugyanis semennyi hangom nem maradt reggelre, miután éjjel csomó Kérdezz! Felelek kártyát felolvastam, és nagyon fájt a torkom is. Ezek az ebéd végére elmúltak szerencsére. Ja, lencseleves után virslit ettünk, aztán jósoltunk. Egész nap, ez a nem semmi. Hagyományosan ólmot szoktunk önteni, de idén emellett egy csomó egyéb módszer is előkerült, úgyhogy most aztán mind tisztában vagyunk vele, mi vár ránk 2012-ben.
Egy közbevetés. A kutya hősiesen tűrte a tűzijátékokat és a petárdázást, semmi baja nem volt, pedig minden szomszéd durrogtatott, közvetlenül a ház előtt is lőttek, de Marcinak a szeme se rebbent. Egyedül akkor fogta menekülőre a dolgot, amikor anyu elővette a dudát, és belefújt. Kétszer. De azért azt mondhatjuk, Marci nem hatódik meg a szilveszteri nagy hangzavartól, anyu szerint azért, mert vadászkutya, és csúnya is lenne, ha az első lövésre elmenekülne. (Liza bezzeg pánikolt, míg jó volt a füle, Dömpi meg azonnal az ágy alá menekült két éve, ahogy az első durranást meghallotta.)
Végül 5-kor jöttünk el anyuéktól, és Blanka repülőstarttal még pont elérte a fél 6-os vonatot, amivel reményeink szerint 6 körül hazaért. Zsuzsa néni távozott először, ő hajnali 5-kor indult haza, úgyhogy mi voltunk a másodikak.
Még a szilveszterhez kapcsolódik, hogy kaptam Zsuzsa nénitől (és Zsombortól, csak ő nem volt ott) névnapi meg szülinapi ajándékot. A kettő közül szeretném kiemelni a német kiadású Copperfield Dávidot, ami még gót betűs, és bár a megjelenés évszámát nem sikerült pontosan kiderítenem, de nem kizárt, hogy egy 1882-es kiadásról van szó, aminek akkor boldog 130. évfordulóját kívánom ezúton is. Nem semmi. Imádom a régi könyveket, csak én magamtól ritkán bukkanok ilyesmire. De nagy becsben fogom tartani, és igyekszem elolvasni.
Összességében jó volt a szilveszter, reméljük, Blanka is jól érezte magát, és jövőre ugyanekkor ugyanitt.