Balaton
Én életemben nem sokszor nyaraltam eddig a Balatonon (no, nem mintha panaszkodni akarnék, imádom a Velencei-tavat, az Isztriát meg talán nem kell magyarázni, ez utóbbi hiányzik is kegyetlenül, amióta meleg lett.) A családi mendemonda szerint azért van ez, mert anyuék nem nagyon kedvelik ezt a környéket, mert drága és lehúzós. (De lehet, hogy nem jól tudom.) Két nyaralásra emlékszem, mindkettőnél elég kicsi voltam, szóval ideje volt tapasztalatokat gyűjteni. (Tomi sokszor volt már itt, neki nem jelentett újdonságot a legtöbb élmény. Bár pozitívan csalódott néhány dologban.)
1. nap
Átvittük Lizát anyuékhoz, megcsináltam a kajáját, összeraktam neki a gyógyszert, aztán elindultunk. Az Auchanban megálltunk, vettünk ebédet, plédet, tűt meg cérnát, kefírt (mert van hűtő minden szobában, én meg minden este szeretek kefírt enni), akartam fürdőruhát, de nem lehetett felpróbálni (azzal a csipogós biszbasszal összefogták az alsó és a felső részét. Normális ember csinál ilyet?). Aztán másfél óra alatt Siófokon voltunk. Egy óra volt az autópálya, fél óra Balatonvilágostól Siófok. A szálláson megvarrtuk a jelenlegi fürdőruhámat (beljebb vettük a kapcsokat 2-2 cm-rel, de semmit nem értünk el vele, ugyanúgy csúszkál – új fürdőruha kell, hüpp), aztán lementünk pancsolni a Balatonba. Egy utcára, a honlap szerint 100 m-re voltunk tőle, két perc sétával elértük. Nagyon jó volt a víz. Vittünk labdát, de a játszás helyett ezt nagyrészt arra használtuk, hogy Tomi megmentsen egy méhecskét (tiltakozásom ellenére), ami végül egyébként megint beleesett a vízbe, és bele is fulladt (ostoba). Megtaláltuk a Világ Legjobb Büféjét, a Süni Büfét, ahol ugyan kicsit sótlan volt a lángos, viszont olyan udvarias, kedves és lelkes volt az összes alkalmazott, különös tekintettel egy raszta hajú srácra, hogy kedvem lenne minden nap elmenni hozzájuk enni. Este aztán fürdés, alvás. Nem kértünk légkondit 1500-ért éjszakánként, melegünk is volt. Az segített a dolgon, hogy a 11-kor megérkezett vihar hatására jól lehűlt a levegő, így nyitott ajtónál-ablaknál meg lehetett maradni.
2. nap
Kissé korán, 5:26-kor kezdődött azzal, hogy elindult a tűzjelző. Ha valaki még nem volna át hasonlót, annak elmondom, hogy nagyon hangos. Az első pár percben nem tudtuk, mi történik, csak azt, hogy kva hangos. Tomi jött rá, hogy mi van, és szégyelltük is magunkat, hogy miattunk kel fel az egész panzió. Aztán mikor minden vendég kiözönlött a kertbe, kiderült, hogy mindenkinél jelez a rendszer. A legcukibb vendég egyébként a pokrócba csavart, üveges szemmel üldögélő egy-másfél éves kislány volt, szegényt azért sajnáltam. A tulajdonost nem sikerült elérni telefonon, de egy illetékes megérkezett kb. 10 percen belül, és megoldotta a gondot. Aztán megint beriasztott a rendszer, és akkor megint megoldotta. Visszafeküdtünk 5:42-kor (én nagyon röhögtem addigra már, nehéz volt elaludni), és a rendes kelés fél 8-kor következett. Összeszedtük magunkat, lementünk reggelizni, kirohantunk a kikötőbe, és 9-kor elhajóztunk Balatonfüredre. Állati nagy szél volt, majd lefújta a fejünket, viszont még mindig szeretek hajókázni, úgyhogy jó volt.
Egyébként a menetrend szerinti hajókon való utazgatás erősen túlárazott a Balatonnál, egy összesen 26 km-es út kettőnknek (úgy, hogy én diákjeggyel nyomultam) majdnem 5000 Ft. A szállás után ez volt talán a legnagyobb kiadásunk a három nap alatt, elég sokat rágódtunk rajta, de mondjuk sok mindent nem tudtunk volna helyben csinálni a süvítő szélben meg a kora délutántól estig szakadó esőben. Füreden megtekintettük a szállodát, ahol Tomi kb. 7 éve nyáron a szakmai gyakorlatát töltötte, a munkásszállót, ahol lakott, valamint a kávézót, ami a szállással szemben volt. Ez utóbbi már nincs meg, az épület eladó.
Csodaszép, hangulatos kis falu ez a dombon lévő rész, igazi kis falu, nagyon békés. Találtunk gyönyörű temetőt csodálatos sírkövekkel, némelyiken még kivehető volt a halálozás dátuma, pl. 1829. Sajnálom, szeretem a régi sírokat. Ebből az okból kifolyólag néha sétálok egy kört, ha valamelyik nagypapám sírjához megyek, bár tény, hogy a lőrinci temető jobb lelőhely. Na de Fürednél tartok. Fényképeztünk pár sírt, bár nem mentünk be a temetőbe, csak a kerítés mellett haladtunk el. Aztán felmásztunk a Tamás-hegyre, ott is a Jókai kilátóhoz.
Lefelé az Arany ember útján jöttünk, amin elhelyeztek öt padot a regény szereplőinek nevével. Megtaláltuk Ali Csorbadzsi, Athalie és Tímea padját, de valahogy elkavartunk Noémi és Tímár Mihály padja mellett.
A hegy aljából elballagtunk a Jókai villához, amit Jókai Mór építtetett 1870-ben, és 1889-ig itt töltötte minden nyarát. Aztán mikor meghalt a felesége, Laborfalvi Róza (szül. Benke Judit – tudtátok?), eladta, fogadó lett belőle, majd a városhoz került, visszaállították az eredeti állapotát Váli Mari, Jókai unokahúgának leírása alapján, és csodálatos múzeumot rendeztek be benne, ami 2010 óta látogatható. Felnőttnek 800, diáknak 400 Ft, nem érdemes kihagyni. Gyönyörű az egész, minden tárgy mellett idézet vagy Jókai valamelyik művéből, vagy Váli Maritól, vagy Jókai Rózától (ő Laborfalvi Róza unokája volt), és tényleg nagyon hangulatos az egész. Még a tapéta is korabeli, emellett rengeteg az eredeti tárgy. A legjobb ötlet talán a hátsó verandán valósult meg: összeszedtek csomó-csomó növényt, mindből van egy cserép, és mindegyik cserépben egyentábla, amin a növény neve található, alatta meg egy idézet valamelyik Jókai-regényből, ami pont arról a növényről szól. Filmek is vannak egy számítógépen, de sajnos nem volt időnk megnézni mindet, pedig nagyon jó lett volna. Jókairól megtudtam, hogy érdekelte a csillagászat, jól rajzolt és festett, faragott fát és elefántcsontot, értett a kertészkedéshez. És minden férfi főszereplője ő maga :) Nagyon hangulatos a villája, én is elfogadnám nyaralónak, pláne úgy, hogy akkoriban még nem volt így körülvéve épületekkel. És nagyon megsajnáltam egy idézet miatt, amit csak kb. tudok felidézni: “Mit csináljak most már ebben a nagy házban? Nekem a Balaton már keserűbb, mint a tenger sós vize.” Így élte meg a felesége halálát, ezért állt üresen évekig a villa, ezért adta el. Szegény :(
A villa után már nem maradt idő se a Vaszary villára, se Balha Lujza villájára, pedig mindkettő ott van a közelben, de majd legközelebb sor kerül ezekre is. Rohantunk a hajóhoz megint, ezúttal bent utaztunk a fedett részen, így nem áztunk szét.
Siófokon aztán az átmeneti esőmentes időszakban bejártuk a Jókai parkot, ami nagyon igényes hely, van benne tó, japánkert, pavilon, játszótér, mindenféle.
Aztán elhaladtunk amellett a ház mellett, ahol Jókai az élete utolsó nyarát töltötte, csak nem tudtuk, hogy ez az a ház, mert rosszul emlékeztem a címre. Utána megnéztük a bolhapiacot, nagyon értékes dolgok vannak ott is, de sikerült nem venni semmit, visszafogtam magam. A Világ Legjobb Büféjében szerettünk volna ebédelni hekk menüt, de az zárva volt az esőre való tekintettel. Így aztán hazaballgtunk, mert meg akartuk kérdezni a helyieket, hol van jó étterem, mert már fél 4 volt, és nagyon éhesek voltunk, de nem láttunk helyit, úgyhogy elindultunk, és el is értük a kb. 1 km-re lévő két éttermet, de drágák voltak, ezért visszasétáltunk, majd a Korona étteremnél döntöttünk. Ettünk Korona levest (húsleves) meg Korona tálat két személyre (valami töménytelen mennyiségű hús meg köret volt rajta, nem szabad többet tálat rendelni, mert sajnálom meghagyni a kaját, de ez a mennyiség két főnek is elfogyaszthatatlan), a desszertnek nem is maradt hely, azt ugrottuk :) Aztán hazaértünk, megtekintettük a wifi segítségével, hogy kb. 15 km-t mentünk, aztán megfürödtünk, és már fürdés közben bealudtunk két órára. Egyébként az eredeti terv szerint Füredről átgyalogoltunk volna Tihanyba (7,2 km), megtekintettük volna az apátságot, majd onnan hazahajóztunk volna, de ez végül az eső miatt elmaradt. Mennyire ki tudtam volna készülni most 22 km-től, pláne úgy, hogy ennek harmadát szakadó esőben tesszük meg… Br… Szóval ez is máskorra maradt. Végül 11 körül kerültünk ágyba.
3. nap
Reggel 9 körül keltünk, összepakoltuk a holminkat, körbefényképeztem a szobát, aztán megreggeliztünk. Berakodtunk a kocsiba, és az enyhe szélre, bátortalan napsütésre való tekintettel lementünk a partra, hogy fürödjünk egyet búcsúzóul.
A Balaton nem szépen búcsúzott tőlünk, azt kell, hogy mondjam. Süvítő szél, ami majd levitte a fejünket, hatalmas hullámok, zimankó. Legalább a szörfösöknek volt egy jó napuk.
Megnéztük a Világ Legjobb Büféjét, és nyitva volt, bár a rasztás srác mondta, hogy csak délig maradnak, mert tovább nincs értelme. Rendeltünk is egy hekk menüt gyorsan 11-re, mondván, addig (kb. egy óra volt még) leülünk a parton. Aha. Hát nem sokat üldögélhettünk a parton még pokrócba csavarva se, mert kegyetlenül hideg szél fújdogált. Én azért is lemásztam a lépcsőn a tóba, de nem sokat bírtam maradni, mert jéghideg volt a víz. Kicsit idétlenkedtünk meg igyekeztünk elütni az időt, de aztán 3/4 11 körül visszaballagtunk a büféhez, és mondtuk, hogy bocs, de ez bírhatatlan, előbb érkeztünk. Kaptunk is ebédet jó gyorsan, és nagyon jólesett, finom volt. A hekk mellé járt sült krumpli, kovászos uborka, bagett (ezt mondjuk nem értem, sült krumpli mellé nem bírom ezt elképzelni) meg fél liter kóla. Evés után elbúcsúztunk a büfésektől, a rasztás srác abbéli reményét fejezte ki, hogy még lát minket idén (nem kizárt), aztán visszamentünk a kocsihoz, beültünk, a közeli Sparban vettünk egy jégkrémet (csakazértis nyár) meg egy hűtőmágnest (szuvenír), és hazajöttünk. Itthon örültek nekünk, a kutyánk is, aki pedig nagy örülésekre már nem pazarolja az energiáját. Beszélgettünk, megnéztük a képeket, aztán hazajöttünk. Érdekes volt egyébként a hazaút, mert ahogy közeledtünk Pesthez az autópályán, úgy lett egyre rosszabb a kedvem, míg végül teljes letargiába sikerült süllyedni. Kevés volt ez a három nap, maradtam volna még.
Hallottam olyanokat indulás előtt, hogy Siófok szar hely, ahová szar emberek járnak, a normális ember mind Füredre megy vagy más egyéb településre. Örömmel jelentem, hogy ez az állítás hamisnak tűnik, mi csak normális emberrel találkoztunk, és még az egész éjjel tartó tüctücöt is elkerültük azáltal, hogy a szórakozóhelyek az Aranyparton találhatók, mi meg az Ezüstparton laktunk. A szállásunk nem volt drága, cserébe nagyon igényes és szép volt (hűtő, masszázsolós kád, medence), a büfénk az átlaghoz képest olcsó volt, és döbbenetes volt a kiszolgálás, és sehol senki nem próbált meg lehúzni minket. Én szívesen mennék máskor is.
1. nap
Átvittük Lizát anyuékhoz, megcsináltam a kajáját, összeraktam neki a gyógyszert, aztán elindultunk. Az Auchanban megálltunk, vettünk ebédet, plédet, tűt meg cérnát, kefírt (mert van hűtő minden szobában, én meg minden este szeretek kefírt enni), akartam fürdőruhát, de nem lehetett felpróbálni (azzal a csipogós biszbasszal összefogták az alsó és a felső részét. Normális ember csinál ilyet?). Aztán másfél óra alatt Siófokon voltunk. Egy óra volt az autópálya, fél óra Balatonvilágostól Siófok. A szálláson megvarrtuk a jelenlegi fürdőruhámat (beljebb vettük a kapcsokat 2-2 cm-rel, de semmit nem értünk el vele, ugyanúgy csúszkál – új fürdőruha kell, hüpp), aztán lementünk pancsolni a Balatonba. Egy utcára, a honlap szerint 100 m-re voltunk tőle, két perc sétával elértük. Nagyon jó volt a víz. Vittünk labdát, de a játszás helyett ezt nagyrészt arra használtuk, hogy Tomi megmentsen egy méhecskét (tiltakozásom ellenére), ami végül egyébként megint beleesett a vízbe, és bele is fulladt (ostoba). Megtaláltuk a Világ Legjobb Büféjét, a Süni Büfét, ahol ugyan kicsit sótlan volt a lángos, viszont olyan udvarias, kedves és lelkes volt az összes alkalmazott, különös tekintettel egy raszta hajú srácra, hogy kedvem lenne minden nap elmenni hozzájuk enni. Este aztán fürdés, alvás. Nem kértünk légkondit 1500-ért éjszakánként, melegünk is volt. Az segített a dolgon, hogy a 11-kor megérkezett vihar hatására jól lehűlt a levegő, így nyitott ajtónál-ablaknál meg lehetett maradni.
2. nap
Kissé korán, 5:26-kor kezdődött azzal, hogy elindult a tűzjelző. Ha valaki még nem volna át hasonlót, annak elmondom, hogy nagyon hangos. Az első pár percben nem tudtuk, mi történik, csak azt, hogy kva hangos. Tomi jött rá, hogy mi van, és szégyelltük is magunkat, hogy miattunk kel fel az egész panzió. Aztán mikor minden vendég kiözönlött a kertbe, kiderült, hogy mindenkinél jelez a rendszer. A legcukibb vendég egyébként a pokrócba csavart, üveges szemmel üldögélő egy-másfél éves kislány volt, szegényt azért sajnáltam. A tulajdonost nem sikerült elérni telefonon, de egy illetékes megérkezett kb. 10 percen belül, és megoldotta a gondot. Aztán megint beriasztott a rendszer, és akkor megint megoldotta. Visszafeküdtünk 5:42-kor (én nagyon röhögtem addigra már, nehéz volt elaludni), és a rendes kelés fél 8-kor következett. Összeszedtük magunkat, lementünk reggelizni, kirohantunk a kikötőbe, és 9-kor elhajóztunk Balatonfüredre. Állati nagy szél volt, majd lefújta a fejünket, viszont még mindig szeretek hajókázni, úgyhogy jó volt.
Egyébként a menetrend szerinti hajókon való utazgatás erősen túlárazott a Balatonnál, egy összesen 26 km-es út kettőnknek (úgy, hogy én diákjeggyel nyomultam) majdnem 5000 Ft. A szállás után ez volt talán a legnagyobb kiadásunk a három nap alatt, elég sokat rágódtunk rajta, de mondjuk sok mindent nem tudtunk volna helyben csinálni a süvítő szélben meg a kora délutántól estig szakadó esőben. Füreden megtekintettük a szállodát, ahol Tomi kb. 7 éve nyáron a szakmai gyakorlatát töltötte, a munkásszállót, ahol lakott, valamint a kávézót, ami a szállással szemben volt. Ez utóbbi már nincs meg, az épület eladó.
Csodaszép, hangulatos kis falu ez a dombon lévő rész, igazi kis falu, nagyon békés. Találtunk gyönyörű temetőt csodálatos sírkövekkel, némelyiken még kivehető volt a halálozás dátuma, pl. 1829. Sajnálom, szeretem a régi sírokat. Ebből az okból kifolyólag néha sétálok egy kört, ha valamelyik nagypapám sírjához megyek, bár tény, hogy a lőrinci temető jobb lelőhely. Na de Fürednél tartok. Fényképeztünk pár sírt, bár nem mentünk be a temetőbe, csak a kerítés mellett haladtunk el. Aztán felmásztunk a Tamás-hegyre, ott is a Jókai kilátóhoz.
Lefelé az Arany ember útján jöttünk, amin elhelyeztek öt padot a regény szereplőinek nevével. Megtaláltuk Ali Csorbadzsi, Athalie és Tímea padját, de valahogy elkavartunk Noémi és Tímár Mihály padja mellett.
A hegy aljából elballagtunk a Jókai villához, amit Jókai Mór építtetett 1870-ben, és 1889-ig itt töltötte minden nyarát. Aztán mikor meghalt a felesége, Laborfalvi Róza (szül. Benke Judit – tudtátok?), eladta, fogadó lett belőle, majd a városhoz került, visszaállították az eredeti állapotát Váli Mari, Jókai unokahúgának leírása alapján, és csodálatos múzeumot rendeztek be benne, ami 2010 óta látogatható. Felnőttnek 800, diáknak 400 Ft, nem érdemes kihagyni. Gyönyörű az egész, minden tárgy mellett idézet vagy Jókai valamelyik művéből, vagy Váli Maritól, vagy Jókai Rózától (ő Laborfalvi Róza unokája volt), és tényleg nagyon hangulatos az egész. Még a tapéta is korabeli, emellett rengeteg az eredeti tárgy. A legjobb ötlet talán a hátsó verandán valósult meg: összeszedtek csomó-csomó növényt, mindből van egy cserép, és mindegyik cserépben egyentábla, amin a növény neve található, alatta meg egy idézet valamelyik Jókai-regényből, ami pont arról a növényről szól. Filmek is vannak egy számítógépen, de sajnos nem volt időnk megnézni mindet, pedig nagyon jó lett volna. Jókairól megtudtam, hogy érdekelte a csillagászat, jól rajzolt és festett, faragott fát és elefántcsontot, értett a kertészkedéshez. És minden férfi főszereplője ő maga :) Nagyon hangulatos a villája, én is elfogadnám nyaralónak, pláne úgy, hogy akkoriban még nem volt így körülvéve épületekkel. És nagyon megsajnáltam egy idézet miatt, amit csak kb. tudok felidézni: “Mit csináljak most már ebben a nagy házban? Nekem a Balaton már keserűbb, mint a tenger sós vize.” Így élte meg a felesége halálát, ezért állt üresen évekig a villa, ezért adta el. Szegény :(
A villa után már nem maradt idő se a Vaszary villára, se Balha Lujza villájára, pedig mindkettő ott van a közelben, de majd legközelebb sor kerül ezekre is. Rohantunk a hajóhoz megint, ezúttal bent utaztunk a fedett részen, így nem áztunk szét.
Siófokon aztán az átmeneti esőmentes időszakban bejártuk a Jókai parkot, ami nagyon igényes hely, van benne tó, japánkert, pavilon, játszótér, mindenféle.
Aztán elhaladtunk amellett a ház mellett, ahol Jókai az élete utolsó nyarát töltötte, csak nem tudtuk, hogy ez az a ház, mert rosszul emlékeztem a címre. Utána megnéztük a bolhapiacot, nagyon értékes dolgok vannak ott is, de sikerült nem venni semmit, visszafogtam magam. A Világ Legjobb Büféjében szerettünk volna ebédelni hekk menüt, de az zárva volt az esőre való tekintettel. Így aztán hazaballgtunk, mert meg akartuk kérdezni a helyieket, hol van jó étterem, mert már fél 4 volt, és nagyon éhesek voltunk, de nem láttunk helyit, úgyhogy elindultunk, és el is értük a kb. 1 km-re lévő két éttermet, de drágák voltak, ezért visszasétáltunk, majd a Korona étteremnél döntöttünk. Ettünk Korona levest (húsleves) meg Korona tálat két személyre (valami töménytelen mennyiségű hús meg köret volt rajta, nem szabad többet tálat rendelni, mert sajnálom meghagyni a kaját, de ez a mennyiség két főnek is elfogyaszthatatlan), a desszertnek nem is maradt hely, azt ugrottuk :) Aztán hazaértünk, megtekintettük a wifi segítségével, hogy kb. 15 km-t mentünk, aztán megfürödtünk, és már fürdés közben bealudtunk két órára. Egyébként az eredeti terv szerint Füredről átgyalogoltunk volna Tihanyba (7,2 km), megtekintettük volna az apátságot, majd onnan hazahajóztunk volna, de ez végül az eső miatt elmaradt. Mennyire ki tudtam volna készülni most 22 km-től, pláne úgy, hogy ennek harmadát szakadó esőben tesszük meg… Br… Szóval ez is máskorra maradt. Végül 11 körül kerültünk ágyba.
3. nap
Reggel 9 körül keltünk, összepakoltuk a holminkat, körbefényképeztem a szobát, aztán megreggeliztünk. Berakodtunk a kocsiba, és az enyhe szélre, bátortalan napsütésre való tekintettel lementünk a partra, hogy fürödjünk egyet búcsúzóul.
A Balaton nem szépen búcsúzott tőlünk, azt kell, hogy mondjam. Süvítő szél, ami majd levitte a fejünket, hatalmas hullámok, zimankó. Legalább a szörfösöknek volt egy jó napuk.
Megnéztük a Világ Legjobb Büféjét, és nyitva volt, bár a rasztás srác mondta, hogy csak délig maradnak, mert tovább nincs értelme. Rendeltünk is egy hekk menüt gyorsan 11-re, mondván, addig (kb. egy óra volt még) leülünk a parton. Aha. Hát nem sokat üldögélhettünk a parton még pokrócba csavarva se, mert kegyetlenül hideg szél fújdogált. Én azért is lemásztam a lépcsőn a tóba, de nem sokat bírtam maradni, mert jéghideg volt a víz. Kicsit idétlenkedtünk meg igyekeztünk elütni az időt, de aztán 3/4 11 körül visszaballagtunk a büféhez, és mondtuk, hogy bocs, de ez bírhatatlan, előbb érkeztünk. Kaptunk is ebédet jó gyorsan, és nagyon jólesett, finom volt. A hekk mellé járt sült krumpli, kovászos uborka, bagett (ezt mondjuk nem értem, sült krumpli mellé nem bírom ezt elképzelni) meg fél liter kóla. Evés után elbúcsúztunk a büfésektől, a rasztás srác abbéli reményét fejezte ki, hogy még lát minket idén (nem kizárt), aztán visszamentünk a kocsihoz, beültünk, a közeli Sparban vettünk egy jégkrémet (csakazértis nyár) meg egy hűtőmágnest (szuvenír), és hazajöttünk. Itthon örültek nekünk, a kutyánk is, aki pedig nagy örülésekre már nem pazarolja az energiáját. Beszélgettünk, megnéztük a képeket, aztán hazajöttünk. Érdekes volt egyébként a hazaút, mert ahogy közeledtünk Pesthez az autópályán, úgy lett egyre rosszabb a kedvem, míg végül teljes letargiába sikerült süllyedni. Kevés volt ez a három nap, maradtam volna még.
Hallottam olyanokat indulás előtt, hogy Siófok szar hely, ahová szar emberek járnak, a normális ember mind Füredre megy vagy más egyéb településre. Örömmel jelentem, hogy ez az állítás hamisnak tűnik, mi csak normális emberrel találkoztunk, és még az egész éjjel tartó tüctücöt is elkerültük azáltal, hogy a szórakozóhelyek az Aranyparton találhatók, mi meg az Ezüstparton laktunk. A szállásunk nem volt drága, cserébe nagyon igényes és szép volt (hűtő, masszázsolós kád, medence), a büfénk az átlaghoz képest olcsó volt, és döbbenetes volt a kiszolgálás, és sehol senki nem próbált meg lehúzni minket. Én szívesen mennék máskor is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése