Hétvége
Szombaton délelőtt Tomi elment szekrényt pakolni, én meg au Europark felé vettem az irányt, és mindjárt a metróra való felszállás előtt találkoztam anyuval, aki ugyanoda tartott, úgyhogy együtt mentünk. Bejártuk az épületet anyuval meg apuval, aztán Tomi is megjött, végül kettesével mentünk a magunk dolgára. K. Andi mesélte, hogy kapott utalványt karácsonyra a Douglasbe, és talált ott jó krémeket illetve arclemosókat, és mivel az Europarkban pont van egy ilyen üzlet, betértünk. Kaptam egy arclemosót, egy krémet meg egy pakolást, és majd meglátjuk, hat-e. Egyelőre úgy tűnik, igen, de nem akarok elkiabálni, csak halkan örülök. Elég későn értünk haza egyébként, és akkor még vacsoráztunk, tortát sütöttünk, tornáztam, ajándékgyártásba kezdtem. Szóval jó későn kerültem ágyba megint.
Vasárnap kezdődtek aztán az izgalmak. 10 előtt valamivel elindultunk itthonról, hogy Tomi hazavigyen a kutyával meg a tortával együtt, és még beérjen a munkahelyére is a 11-es kezdésre. Beültünk a kocsiba, kikanyarodtunk az Üllőire, amikor is a kutya tüsszentett egyet, és elborította az orrát a vér. Meg a tortahordót. Meg úgy egyáltalán. Én azonnal pánikba estem, nyilván, próbáltam zsepit nyomni az orrára, de nem hagyta, inkább nyalogatta a vért meg sírt. Az volt benne a nagyon ijesztő, hogy nem akart elállni neki, és még úgy is teljesen összevérezte a zsepit, hogy alig engedte az orrához. Tomi ekkor egy bravúros manőverrel irányt változtatott, és kirobogtunk az állatorvosunkhoz, aki nem rendelt, mert vasárnap délután van csak ott. Ekkor Tomi felhívta a tudakozót, ahol megkaptuk néhány ügyeletes rendelőnek a számát, és kiválasztottuk az anyuékhoz legközelebb esőt, ami Lőrincen van. Én javasoltam ugyan, hogy inkább vigyen minket anyuékhoz, és a délutáni rendelésre elsétálok Lizával, de ő azt mondta, nem tudjuk, nincs-e komolyabb baja, belső vérzése is lehet meg akármi más, lássa orvos most. Nem volt előttünk senki, csak ült ott egy néni, akinek a kabátján megtaláltuk az utcáról a kertbe vezető vérnyomok folytatását – hát nem irigyeltem, bármi történt is a kutyájával. Gyorsan bejutottunk, aztán vagy negyed órán át vizsgálták a kutyát: az orrába nyúltak valami világítós izészkóppal, összenyomkodták, meghallgatták, lázat mértek, antibiotikumot döftek bele… Kész tortúra így indítani egy vasárnapot, pláne egy olyan vasárnapot, amikor anyu szüli-névnapját és Kata szülinapját ünnepeljük. Akkor húztam fel magam kissé, mikor közölte a doktornő, hogy Liza szíve a korához képest teljesen jó állapotban van, de kis zörej hallható, és bár ez tényleg nem baj, kéne majd neki egy szívultrahang meg szívgyógyszer. Persze, meg még mit nem! Nem fogjuk gyógyszerrel tömni az általuk is egészségesnek tartott kutyát azért, hogy kifizethessünk egy zsák pénzt. Amúgy meg valami hosszabb izészkóppal is bele kell majd nyúlni a kutya orrába, persze bódításban, mert az első szakaszon ugyan nincs idegen test, de feljebb még lehet, azért adhatja elő naponta többször ezt a fura köhögős-öklendezős figurát. Amúgy azért vérzett az orra, mert gyulladásban van a nyálkahártyája, párásítsuk a levegőt. (Igyekszünk.) 5500 Ft az ellátás. És hétfőn reggel menjünk vissza.
Így esett, hogy fél 12-kor érkeztünk meg anyuékhoz, és Tominak viszonylag kevés esélye maradt beérni a sörözőbe 11-re. Azért nem lett belőle gáz, megértették, hogy vészhelyzet volt. Én gyorsan felsöpörtem a lakást, mivel anyu belázasodott, és teljesen betegen feküdt, apu meg főzött. Aztán megjöttek Katáék, volt ünnepi ebéd, ajándékbontogatás, aztán játék kifulladásig. Meg egy kis hiszti, de ez már csak ilyen, háromévesen teljesen érthető. Ráadásul lehet vele értelmesen beszélni akkor is, amikor sikít, így csak rövid ideig tart egy-egy hiszti. Matyi engedte, hogy vagy öt percig vigyázzak rá, aztán később még vagy öt percig hajlandó volt pihenni az ölemben, Bencével pedig jó nagyot beszélgettünk, és nagyon meglepett, milyen memóriája van: tavaly májusban volt nálunk először és eddig utoljára, mégis emlékszik rá, hogy van papagájunk, pingvinünk meg katicánk. Számomra döbbenetes ez, pedig eddig is tudható volt, hogy nagyon sok mindenre emlékszik, amire nem várnánk, hogy egy ekkora gyerek vissza tud emlékezni. Na de abbahagyom a hüledezést, és jöjjön egy-két kép inkább.
Volt leves:
Aszalt szilvával és sonkával töltött hús rizzsel:
Meg kétféle torta. Egy lúdlábas (hehe):
és egy túrós (igen, szív alakú, csak nem jó irányból fényképeztem):
Mindkettő diabetikus egyébként. Előbbit mi csináltuk Tomival, utóbbit pedig Kata.
Aztán volt az ajándékozás:
Közben figyelt a család:
Aztán még volt egy kis ajándékozás:
És persze Bence ahol tud, segít:
Végül következett a pihenés és a játék ideje, többek között az építésé:
Ezt a várat Liza lerombolta, amikor azt hitte, elfér a doboz és a vár között, de szerencsére Bence nem haragudott meg. Talán azért, mert mondtam neki, hogy szerencsére egy csomó képet készítettem a várról. Vagy másért. A lényeg, hogy nem sértődött meg a kutyára.
Este aztán apu hazahozott minket, és miután a délután 4 óta konstans hisztiző kutyámat megetettem, elmentem a Móriczra, ahol találkoztunk Blankával, és beültünk Tomiékhoz egy kólára. Éppen nem volt túl sok vendég, úgyhogy Tomi egész sokat tudott kinn ülni velünk, ami tök jó volt. Végül azért egy kis evés is befigyelt, konkrétan pizza pennét ettünk fokhagymás tejföllel, és finom volt, csak sajnos hat után történt mindez, amikor én már nem eszem. Na mindegy, egy-két kihágás talán belefér. Beszélgettünk egy jót, aztán 9-kor hazamentünk, és várjuk a szombatot, amikor megint találkozunk.
Összességében elmondható, hogy jó sűrű hétvégénk volt. Jó és sűrű. Meg persze kalandos.
Vasárnap kezdődtek aztán az izgalmak. 10 előtt valamivel elindultunk itthonról, hogy Tomi hazavigyen a kutyával meg a tortával együtt, és még beérjen a munkahelyére is a 11-es kezdésre. Beültünk a kocsiba, kikanyarodtunk az Üllőire, amikor is a kutya tüsszentett egyet, és elborította az orrát a vér. Meg a tortahordót. Meg úgy egyáltalán. Én azonnal pánikba estem, nyilván, próbáltam zsepit nyomni az orrára, de nem hagyta, inkább nyalogatta a vért meg sírt. Az volt benne a nagyon ijesztő, hogy nem akart elállni neki, és még úgy is teljesen összevérezte a zsepit, hogy alig engedte az orrához. Tomi ekkor egy bravúros manőverrel irányt változtatott, és kirobogtunk az állatorvosunkhoz, aki nem rendelt, mert vasárnap délután van csak ott. Ekkor Tomi felhívta a tudakozót, ahol megkaptuk néhány ügyeletes rendelőnek a számát, és kiválasztottuk az anyuékhoz legközelebb esőt, ami Lőrincen van. Én javasoltam ugyan, hogy inkább vigyen minket anyuékhoz, és a délutáni rendelésre elsétálok Lizával, de ő azt mondta, nem tudjuk, nincs-e komolyabb baja, belső vérzése is lehet meg akármi más, lássa orvos most. Nem volt előttünk senki, csak ült ott egy néni, akinek a kabátján megtaláltuk az utcáról a kertbe vezető vérnyomok folytatását – hát nem irigyeltem, bármi történt is a kutyájával. Gyorsan bejutottunk, aztán vagy negyed órán át vizsgálták a kutyát: az orrába nyúltak valami világítós izészkóppal, összenyomkodták, meghallgatták, lázat mértek, antibiotikumot döftek bele… Kész tortúra így indítani egy vasárnapot, pláne egy olyan vasárnapot, amikor anyu szüli-névnapját és Kata szülinapját ünnepeljük. Akkor húztam fel magam kissé, mikor közölte a doktornő, hogy Liza szíve a korához képest teljesen jó állapotban van, de kis zörej hallható, és bár ez tényleg nem baj, kéne majd neki egy szívultrahang meg szívgyógyszer. Persze, meg még mit nem! Nem fogjuk gyógyszerrel tömni az általuk is egészségesnek tartott kutyát azért, hogy kifizethessünk egy zsák pénzt. Amúgy meg valami hosszabb izészkóppal is bele kell majd nyúlni a kutya orrába, persze bódításban, mert az első szakaszon ugyan nincs idegen test, de feljebb még lehet, azért adhatja elő naponta többször ezt a fura köhögős-öklendezős figurát. Amúgy azért vérzett az orra, mert gyulladásban van a nyálkahártyája, párásítsuk a levegőt. (Igyekszünk.) 5500 Ft az ellátás. És hétfőn reggel menjünk vissza.
Így esett, hogy fél 12-kor érkeztünk meg anyuékhoz, és Tominak viszonylag kevés esélye maradt beérni a sörözőbe 11-re. Azért nem lett belőle gáz, megértették, hogy vészhelyzet volt. Én gyorsan felsöpörtem a lakást, mivel anyu belázasodott, és teljesen betegen feküdt, apu meg főzött. Aztán megjöttek Katáék, volt ünnepi ebéd, ajándékbontogatás, aztán játék kifulladásig. Meg egy kis hiszti, de ez már csak ilyen, háromévesen teljesen érthető. Ráadásul lehet vele értelmesen beszélni akkor is, amikor sikít, így csak rövid ideig tart egy-egy hiszti. Matyi engedte, hogy vagy öt percig vigyázzak rá, aztán később még vagy öt percig hajlandó volt pihenni az ölemben, Bencével pedig jó nagyot beszélgettünk, és nagyon meglepett, milyen memóriája van: tavaly májusban volt nálunk először és eddig utoljára, mégis emlékszik rá, hogy van papagájunk, pingvinünk meg katicánk. Számomra döbbenetes ez, pedig eddig is tudható volt, hogy nagyon sok mindenre emlékszik, amire nem várnánk, hogy egy ekkora gyerek vissza tud emlékezni. Na de abbahagyom a hüledezést, és jöjjön egy-két kép inkább.
Volt leves:
Aszalt szilvával és sonkával töltött hús rizzsel:
Meg kétféle torta. Egy lúdlábas (hehe):
és egy túrós (igen, szív alakú, csak nem jó irányból fényképeztem):
Mindkettő diabetikus egyébként. Előbbit mi csináltuk Tomival, utóbbit pedig Kata.
Aztán volt az ajándékozás:
Közben figyelt a család:
Aztán még volt egy kis ajándékozás:
És persze Bence ahol tud, segít:
Végül következett a pihenés és a játék ideje, többek között az építésé:
Ezt a várat Liza lerombolta, amikor azt hitte, elfér a doboz és a vár között, de szerencsére Bence nem haragudott meg. Talán azért, mert mondtam neki, hogy szerencsére egy csomó képet készítettem a várról. Vagy másért. A lényeg, hogy nem sértődött meg a kutyára.
Este aztán apu hazahozott minket, és miután a délután 4 óta konstans hisztiző kutyámat megetettem, elmentem a Móriczra, ahol találkoztunk Blankával, és beültünk Tomiékhoz egy kólára. Éppen nem volt túl sok vendég, úgyhogy Tomi egész sokat tudott kinn ülni velünk, ami tök jó volt. Végül azért egy kis evés is befigyelt, konkrétan pizza pennét ettünk fokhagymás tejföllel, és finom volt, csak sajnos hat után történt mindez, amikor én már nem eszem. Na mindegy, egy-két kihágás talán belefér. Beszélgettünk egy jót, aztán 9-kor hazamentünk, és várjuk a szombatot, amikor megint találkozunk.
Összességében elmondható, hogy jó sűrű hétvégénk volt. Jó és sűrű. Meg persze kalandos.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése