The Imaginarium of Doctor Parnassus
Most voltam először moziban egyedül. Nem is volt vészes, ezt is meg tudnám szokni, bár szerencsére nem kell. Aki nem látta a filmet, de még megnézné, az ne olvassa ezt el!
Eddig jó kritikát még nem olvastam, jó véleményt nem hallottam róla. A Magyar vándor esetéből viszont azt tanultam, hogy mások véleményét meghallgatom, majd aztán megtekintem, ha amúgy érdekelne, és akkor lesz saját véleményem is. (A Magyar vándort ízekre szedték, hogy az milyen szar film, ezért nem is mentem el megnézni. Aztán tévében láttam, és azóta is az egyik kedvencem. A port.hu fórumán vannak azért súlyos arcok meg súlyos vélemények, most így elsőre ezen tátottam el legjobban a számat: “Hülyének állítják be a magyarokat, és a legdicsőbb dolgot, a honfoglalást…” Erről azonnal eszembe jutott egy másik, a hircsarda.hu-n olvasott vélemény: “Szar lehet neked humor nélkül élni.”)
Az általam olvasott kritikákkal egy dologban értek egyet: Jude Law tényleg nem kellett volna ide, nem illik bele a történetbe, a hangulatba, nagyon nem. Heath Ledger, Johnny Depp és Colin Farrell is jó volt Tonynak, ő nem. Nem tudom miért, de nem tetszett, pedig tök jó jelenetet kapott ő is.
Nekem a történet valami hasonlóról szól, mint a Faust. Meg kicsit Az ördög ügyvédje is eszembe jutott róla. Tom Waits az ördög, bizonyos Mr. Nick (nem tudtam, hogy Tom Waits színész is, a stáblistából jöttem rá, hogy őt láttam), aki szereti kihasználni az emberi gyengeséget, miszerint az ember mindig vágyik valamire, sok esetben olyasmire, amit nem kaphat meg. Örök életre, szép nőre, mindig van valami. Az ördög meg ilyenkor előugrik, és puszta emberségből felajánlja, hogy megszerzi azt a valamit, csak egy kis fogadás kell neki cserébe, persze megegyezés után módosuló szabályokkal, különben nem ő lenne az ördög. Így sikerül az öregembernek, bizonyos Doctor Parnassusnak, aki nagyon hisz a mese erejében, eladni a még meg sem született lányát. Amíg nincs lánya, valószínűleg nem is nagyon izgatja a probléma, de akkor már igen, amikor megszületik a lány. Ezért az ördög jön, és csupa jóságból újabb fogadást ajánl, amivel vissza lehetne csinálni az előzőt, amikor is az öregember eladta a lányát. Mert hát ő egy ilyen jótét lélek. Minden eszközt bevet persze, hogy ő nyerjen, na meg az öregember sem tétlenkedik, simán kinyírja például Tonyt is. Ilyen szempontból egyébként Tony mellékszereplő, és nincs is jelentősége, ő csak egy eszköz a huzakodásban. Doctor Parnassusnak van egy eladhatatlanul elvont előadása, ami senkit nem érdekel, csak őt, mert ő ugye hisz a mese hatalmában (meg a képzeletben), pedig ebben az előadásban a tükör túloldalán mindenki azt az életet élheti, amit szeretne. Akinek a csoki meg a cukorka a gyengéje, az olyan világba kerül, ami ezekből épült, akinek meg a cipő és az ékszer, az olyanba. Nincs is ezzel semmi baj, amíg nem keveredik több ember képzelete, vagy amíg alapvetően tiszta emberek kerülnek a tükör mögé. (Ezt nem tudom eldönteni, hogy melyiket gondoljam.) Amikor viszont egy hazug csaló kerül a tükör mögé, aki ráadásul magával rántja az öregember lányát, elszabadul a pokol, és az öregember egy szál maga marad. Ott van ő a tükör mögött, és képzelhetne magának szép világot, de mivel abban a lánya már nincs benne, mert ő meg képzelt magának egy saját világot, szépen leromlik fizikailag és szellemileg, míg a végén, a tükör mögül kikerülve, már csak egy szakadt koldus, akinek ráadásul pénzt sem ad senki. Nekem tetszik a végén az a megoldás, hogy megtalálja a lányát, megbizonyosodik róla, hogy jó élete van, boldog, jól választott párt maga mellé, de a lánya nem találja meg őt, többet nem találkoznak. Az öregnek jó ez így, mert újra tud élni, a lánynak meg szintén jó ez így, mert már nincs szüksége az apjára.
A Faust meg Az ördög ügyvédje annyiban tér el nekem ettől a történettől, már persze lezárás szempontjából, hogy mindkettőben hibázik még egy utolsót az ördög ellenfele. Faust csak kéri, hogy álljon meg a pillanat, pedig tudja, hogy akkor veszít, az ügyvéd pedig csak elindul a rossz úton, pedig a választás előtt végignézheti-élheti, hová visz az az út. (Mondja is az ördög, hogy “Vanity, definitely my favorite sin”, vagyis kb. “Hiába, a hiúság a kedvenc bűnöm.”) De se Faustnak, se az ügyvédnek nincs egy segítője, aki visszarántaná az utolsó hiba előtt, míg az öregembernek van: Percy, aki még a törpék között is törpe, és mindig tökéletesen látja, honnan fúj a szél. Annyira aranyos jelenet, amikor Mr. Nick odaáll a papír-imagináriumot áruló öregember mellé, az öregember keze megáll munka közben, rámosolyog, még talán meg is könnyebbül, hogy csak egy alku, és már lehet is valami jobb élete (ad absurdum végre meghalhat), amikor Percy nyakon vágja, és rászól, hogy ne lazsáljon, mire ő visszatér a munkához, Mr. Nick meg hosszú-hosszú ismeretségük során először hoppon marad.
Lényeg a lényeg, nekem nagyon tetszett. Vannak persze logikátlanságok, nekem pl. a legfurább, hogy Tony hogyan tanulta be fél nap alatt az imaginárium működési elvét, a műsor szövegét, stb. De nem baj, nekem ennyi elfért. (Persze már egy ideje gyanítom, hogy valami nem stimmel velem, mert ez már nem az első, de nem is a második film, ami se a kritikusoknak, se az ismerőseimnek nem tetszik, nekem meg igen.)
Eddig jó kritikát még nem olvastam, jó véleményt nem hallottam róla. A Magyar vándor esetéből viszont azt tanultam, hogy mások véleményét meghallgatom, majd aztán megtekintem, ha amúgy érdekelne, és akkor lesz saját véleményem is. (A Magyar vándort ízekre szedték, hogy az milyen szar film, ezért nem is mentem el megnézni. Aztán tévében láttam, és azóta is az egyik kedvencem. A port.hu fórumán vannak azért súlyos arcok meg súlyos vélemények, most így elsőre ezen tátottam el legjobban a számat: “Hülyének állítják be a magyarokat, és a legdicsőbb dolgot, a honfoglalást…” Erről azonnal eszembe jutott egy másik, a hircsarda.hu-n olvasott vélemény: “Szar lehet neked humor nélkül élni.”)
Az általam olvasott kritikákkal egy dologban értek egyet: Jude Law tényleg nem kellett volna ide, nem illik bele a történetbe, a hangulatba, nagyon nem. Heath Ledger, Johnny Depp és Colin Farrell is jó volt Tonynak, ő nem. Nem tudom miért, de nem tetszett, pedig tök jó jelenetet kapott ő is.
Nekem a történet valami hasonlóról szól, mint a Faust. Meg kicsit Az ördög ügyvédje is eszembe jutott róla. Tom Waits az ördög, bizonyos Mr. Nick (nem tudtam, hogy Tom Waits színész is, a stáblistából jöttem rá, hogy őt láttam), aki szereti kihasználni az emberi gyengeséget, miszerint az ember mindig vágyik valamire, sok esetben olyasmire, amit nem kaphat meg. Örök életre, szép nőre, mindig van valami. Az ördög meg ilyenkor előugrik, és puszta emberségből felajánlja, hogy megszerzi azt a valamit, csak egy kis fogadás kell neki cserébe, persze megegyezés után módosuló szabályokkal, különben nem ő lenne az ördög. Így sikerül az öregembernek, bizonyos Doctor Parnassusnak, aki nagyon hisz a mese erejében, eladni a még meg sem született lányát. Amíg nincs lánya, valószínűleg nem is nagyon izgatja a probléma, de akkor már igen, amikor megszületik a lány. Ezért az ördög jön, és csupa jóságból újabb fogadást ajánl, amivel vissza lehetne csinálni az előzőt, amikor is az öregember eladta a lányát. Mert hát ő egy ilyen jótét lélek. Minden eszközt bevet persze, hogy ő nyerjen, na meg az öregember sem tétlenkedik, simán kinyírja például Tonyt is. Ilyen szempontból egyébként Tony mellékszereplő, és nincs is jelentősége, ő csak egy eszköz a huzakodásban. Doctor Parnassusnak van egy eladhatatlanul elvont előadása, ami senkit nem érdekel, csak őt, mert ő ugye hisz a mese hatalmában (meg a képzeletben), pedig ebben az előadásban a tükör túloldalán mindenki azt az életet élheti, amit szeretne. Akinek a csoki meg a cukorka a gyengéje, az olyan világba kerül, ami ezekből épült, akinek meg a cipő és az ékszer, az olyanba. Nincs is ezzel semmi baj, amíg nem keveredik több ember képzelete, vagy amíg alapvetően tiszta emberek kerülnek a tükör mögé. (Ezt nem tudom eldönteni, hogy melyiket gondoljam.) Amikor viszont egy hazug csaló kerül a tükör mögé, aki ráadásul magával rántja az öregember lányát, elszabadul a pokol, és az öregember egy szál maga marad. Ott van ő a tükör mögött, és képzelhetne magának szép világot, de mivel abban a lánya már nincs benne, mert ő meg képzelt magának egy saját világot, szépen leromlik fizikailag és szellemileg, míg a végén, a tükör mögül kikerülve, már csak egy szakadt koldus, akinek ráadásul pénzt sem ad senki. Nekem tetszik a végén az a megoldás, hogy megtalálja a lányát, megbizonyosodik róla, hogy jó élete van, boldog, jól választott párt maga mellé, de a lánya nem találja meg őt, többet nem találkoznak. Az öregnek jó ez így, mert újra tud élni, a lánynak meg szintén jó ez így, mert már nincs szüksége az apjára.
A Faust meg Az ördög ügyvédje annyiban tér el nekem ettől a történettől, már persze lezárás szempontjából, hogy mindkettőben hibázik még egy utolsót az ördög ellenfele. Faust csak kéri, hogy álljon meg a pillanat, pedig tudja, hogy akkor veszít, az ügyvéd pedig csak elindul a rossz úton, pedig a választás előtt végignézheti-élheti, hová visz az az út. (Mondja is az ördög, hogy “Vanity, definitely my favorite sin”, vagyis kb. “Hiába, a hiúság a kedvenc bűnöm.”) De se Faustnak, se az ügyvédnek nincs egy segítője, aki visszarántaná az utolsó hiba előtt, míg az öregembernek van: Percy, aki még a törpék között is törpe, és mindig tökéletesen látja, honnan fúj a szél. Annyira aranyos jelenet, amikor Mr. Nick odaáll a papír-imagináriumot áruló öregember mellé, az öregember keze megáll munka közben, rámosolyog, még talán meg is könnyebbül, hogy csak egy alku, és már lehet is valami jobb élete (ad absurdum végre meghalhat), amikor Percy nyakon vágja, és rászól, hogy ne lazsáljon, mire ő visszatér a munkához, Mr. Nick meg hosszú-hosszú ismeretségük során először hoppon marad.
Lényeg a lényeg, nekem nagyon tetszett. Vannak persze logikátlanságok, nekem pl. a legfurább, hogy Tony hogyan tanulta be fél nap alatt az imaginárium működési elvét, a műsor szövegét, stb. De nem baj, nekem ennyi elfért. (Persze már egy ideje gyanítom, hogy valami nem stimmel velem, mert ez már nem az első, de nem is a második film, ami se a kritikusoknak, se az ismerőseimnek nem tetszik, nekem meg igen.)
Szia,
VálaszTörlésén pár hónapja láttam a Parnassust párommal, nekünk tetszett, bár az eleje nekem kicsit döcögősen indult, de utána rendesen felpörgött. Mondjuk én a végét kicsit megsirattam, mert kiskorom óta nagyon szeretem Heath Ledgert és a végén esett le, hogy azért kellett az ő szerepére ennyi színész, mert a forgatás alatt hunyt el. Sajnálom, mert itt is bizonyította, hogy még nagyobb színész lehetett volna. :(
Én azért akartam mindenképp megnézni, mert ez Heath Ledger utolsó filmje. (Ugyanezért akartam megnézni A sötét lovagot, de az nem jött össze. Talán majd egyszer.) Én akkor kerültem a pityergés határára, amikor lekerült az álarc a tükör túloldalán, és Johnny Depp volt mögötte, mert nekem meg akkor jutott eszembe azonnal, hogy erre csak Heath Ledger halála miatt volt szükség. Amúgy engem nagyon érdekelne az eredeti forgatókönyv, ami alapján elkezdték a filmet, és hatalmas mázlinak tartom, hogy először a valóságban játszódó jeleneteket vették fel, mert így nagyon szépen kimagyarázható, miért is nem Heath Ledger játssza végig Tonyt.
VálaszTörlés