Szétfolyós napok

Ez van mostanában. Hétfő óta egy betűt sem tanultam, ami elég gáz, de változtatni nem tudok rajta. Vagy bambulok magam elé, vagy alszom, ha itthon vagyok. Az a baj, hogy megijedtem a feladattól. Mi van, ha olyat kérdeznek, amit sosem tanultam? Mi van, ha nagyot égek? Ehelyett inkább kéne olvasni, mi is az a hermeneutika egész pontosan, ennél is fontosabb a története, és kéne olvasni a gyermekirodalom és a fordítás történetét is, valamint a kiválasztott íróim életrajzát, na meg az 1-2 fejezeteket.

Az óráim azért sikerülnek, például tegnap nem volt olyan gáz a reggeli buli, mint egy hete, sőt még viccelődtünk is. A mai óra kicsit rövid lett, mert a csoport 20 perc késéssel érkezett, de egy szavam sincs, melegben üldögéltem addig is, meg a második tíz percben a csoport egyik tagjával beszélgettem. Az óra vége elég furi volt, nem is értettem egészen, de persze Tominak van igaza, nem kell nekem mindig mindent érteni. Holnap 8-kor vadiúj hely, vadiúj csoport, én meg ideges vagyok. Pedig egészen frappánsan megoldottam óratervileg azt a kellemetlenséget, hogy holnap választunk csak könyvet, tehát felszerelés nélkül érkeznek, és mégis. Ha szerencsém van, a délutáni órám előbbre jön, mondjuk délután 2-re, és akkor már fél 4-kor megkezdődik a hosszú hétvége. Tanulással kéne tölteni legalább egy részét, de szombatra már van egy ebédmeghívásunk anyuékhoz, és apu azt mondta, szeretnének valahol kirándulni is egyet a három napban. Az meg már két nap mínusz. Lehet, hogy a kirándulást kihagyom, és megpróbálok visszakapcsolni a kezdeti könyvfaló üzemmódba, és keddre minden készülésen túllenni, hogy utána már csak a jegyzeteket kelljen olvasgatni. De szép lenne.

Egyébként nem sikerült betartani, amit ígértem magamnak: hétfő óta olvasom az 1984-et. Összesen 269 oldal, ebből a 77. oldalon járok négy nap után. Ennek oka, hogy elég kicsi betűkkel és elég kicsi sorközzel szedték, ezért csigalassan haladok. Persze, ha rendes betűmérettel és másfeles sorközzel lenne, akkor is hasonlóan állnék arányaiban, csak akkor meglenne az az illúzióm, hogy haladok. Így ezt nem mondhatom el. A könyv nagyon jó. Eléggé hátborzongató, de annyira jó stílusban írt Orwell, hogy az első oldal felénél már beszippantott a történet. Az eddigi legdurvább jelenet számomra valamiért az, amelyikben a Newspeak (nem tudom, magyarul mi lett belőle) nyelvész áradozik róla, milyen nagyszerű dolog Newspeak szótárt szerkeszteni: napról napra kevesebb szóból áll az új nyelv szókincse, így végül minden szó a saját ellentettjét is jelenti majd, és ezáltal lehetetlenné válik a gondolatbűnözés, mert nem lesz eszköz, ami kifejezze a gondolatot. Ez annyira depresszív, de annyira... Néhány hét múlva a könyv végére is érhetek, és akkor majd elmesélem, összességében hogy tetszett.