Hétvége

Tegnap 11-re jött apu, és elvitt a családi banzájra. Nagyjából ekkor kezdett szakadni az eső, és mostanáig sem állt el. Nekem kicsit furcsa volt ez az összejövetel, kevesen is voltunk, és anyu sem jött. Gondoltam, 5-re hazaérek, azonnal leülök olvasni, és akkor 8-9 felé készen is leszek. 4-kor viszont még ott voltunk, sőt fél 5-kor is, aztán apu mondta, amikor elindultunk, hogy még nem hazafelé tartunk, hanem veszünk nekem egy telefont, mert péntek este meséltem neki, hogy milyen viccesen nem működik szegény mobilom. Először a Camponába mentünk, ahol a mélygarázsban egyetlen szabad parkolóhely sem volt, így átgurulntunk a Savoya Parkba, ahol már tudtunk fedett helyen parkolni, és még telefont is találtunk. Nem azt, amit eredetileg kinéztem, hanem egy jobbat:

A boltban a pasi azt mondta, 21990 az ára, de lányoknak csak 20, amin mindketten jót mosolyogtunk apuval, pedig a pasi tényleg komolyan gondolta. Felajánlotta, hogy plusz 3000-ért átmenti az adatokat a régi telefonról az újra, de ezt nem kértük, mondván, Tomi majd megcsinálja.

6 után értem haza, de annyira álmos voltam, hogy nem tudtam nekiállni az olvasásnak. Illetve nekiálltam, de csak fél oldalig jutottam a százból, aztán már mindent csináltam, csak tanulni ne kelljen. 9-kor már éppen meggyőztem magam, hogy érdemes lenne nekiállni, különben nem teljesítem a napi tervet, amikor huss, elment az áram. Pár percig ültem a töksötétben, és vártam, hátha visszajön. Nem jött. Teljesen elkeseredtem, hogy most aztán esélyem sincs tanulni, és mégis rögtön neki kellett volna esni, amíg még világos volt. Aztán azon kezdtem filózni, mégis mit fogok csinálni a töksötétben este 9-kor, ha aludni nincs kedvem. Hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem az 1951-es Disney gyártmányú Alice-t eredetiben. Meg kell állapítanom, hogy a magyar szinkron zseniális. A magyar szöveg és a hangok is sokkal jobbak, mint angolul. Például egyik kedvenc részem, ahogy Alice kiabál a fehér nyuszi után, hogy “Nyuszi úúúr!”, a másik kedvencem meg Nyuszi úr, ahogy jajgat: “Már késő, késő, késő!” A legfurább az volt számomra, hogy a 10 évesnél egy perccel sem idősebb Alice egy felnőtt nő hangján szólal meg. Maga a mese persze továbbra is örök kedvenc, akárhányszor meg tudnám nézni, mint például a Shrek első és második részét vagy a Micimackót.

A film egyébként 75 perces, ennyi idő alatt a gépem energiaszintje 22%-ra csökkent, tehát kénytelen voltam kikapcsolni. Aztán eszembe jutott, hogy van ám nekünk fejlámpánk, és azzal akár olvasni is tudnék. Így aztán este negyeds 11-kor nekiestem a napi adag olvasni- és jegyzetelnivalónak. Mire Tomi fél 12 környékén hazaért egy viszonylag jó első munkanap után, már csak 20 oldal volt hátra. Mivel ekkor még mindig nem volt áram, az új telefont nem tudtuk töltőre tenni, és az adatokat nem tudtuk lementeni a régiről. Helyette levittük Lizát. Ketten kellettünk hozzá, én a töksötét lépcsőházban nem mertem három emeletet tapogatózni lefelé úgy, hogy ha elesem, nemcsak én török össze, hanem a kutya is, akit ugye ölben kell hurcolni. Ketten viszont már meg mertük kockáztatni a kutyasétáltatást: én világítottam elemlámpával, Tomi meg cipelte Lizát. Sétáltunk egy szokásosan kicsit, mert azért napi kétszer a jó nagy séta necces, és láttuk, hogy a tűzoltók szivattyúzzák a vizet a szomszéd ház pincéjéből (ott van a  mi házunk főkapcsolótáblája vagy mije), Liza tetszett egy fiatal párnak, amikor pedig megállt nézni a szivattyúzást, az egyik villanyos pasas belevilágított a szemébe elemlámpával. Ezen Liza annyira megdöbbent, hogy elfelejtett továbbmenni, csak bámult majdnemhogy tátott szájjal. Úgy kellett elvontatni a helyszínről. Ezek után Tomi itthon elolvasta az új telefonom használati utasítását, én meg befejeztem a napi adagot, így Klaudy könyve is kivégezve.

Fél 1 körül feküdtünk le aludni, és a villanykapcsolót felkapcsolva hagytuk, hogy majd lássuk, mikor jön meg az áram. Hát, 0:50-kor jött meg. Én akkor még nem aludtam, de a kattanástól meg a hirtelen fénytől nem kicsit frászt kaptam. Lekapcsoltam a villanyt, aztán végre sikerült elaludni. Egész éjjel Alice voltam Csodaországban már megint, de most nem a rajzfilmet éltem végig, hanem egy külön thrillert költöttem Alice figurája köré. Nagyon modern volt, és jobbára otthon játszódott, a régi szobámban. És persze volt benne menekülés bőven, sőt lövöldözés is.

Az jutott eszembe, hogy áramszünet utoljára tavaly július harmadikán volt, de akkor a fél kerületben, és akkor is az esőtől, bár akkor dörgött-villámlott is, és hatalmas szél is volt. Most csak 3 házat érintett ez a hülyeség, de teljesen természetes, hogy a miénk köztük volt :D

Most meg már dél van, de még nem olvastam el a cikket se, pedig úgy akartam, és akkor délutánra csak a könyv maradt volna. Ez amúgy az utolsó nyelvészeti könyv, utána átnyergelek irodalomelméletre. De jó lenne ma végezni velük, mondjuk 6-ra, és akkor este még lehetne pihenni…