LizaGazdija

 Előkerül néha még ma is az a sztori, amikor még alsóban egyszer reggel 7-kor, a legnagyobb kapkodás közepén, induláskor jelentettem be, hogy környezetismeret órára kell egy paprika meg egy paradicsom. Aznap. Anyu széttárta a kezét, épp nem volt otthon egyik sem. Kértem, menjen el a boltba venni, ezen nevetett, reggel 7-kor ilyen plusz kirándulásokra nem volt idő. Erre elpityeredtem, hogy fekete pontot fogok kapni. Anyu válasza: "Majd legközelebb nem aznap reggel szólsz, hanem időben." Emlékszem, úton a suliba becsengettem egy kedves nénihez, akivel hazafelé beszélgetni szoktam. Neki jó nagy veteményese volt, de nem tudott segíteni. Nem tudom, végül megkaptam-e a fekete pontot, de az megmaradt, milyen stressz volt aznap reggel bemenni a suliba. Képzelhetitek, micsoda nosztalgikus élmény volt, amikor este fél 9-kor, villanyoltás után, a Bóbita közben egyszer csak megszólalt Viola az ágyból a tök sötétben: "Anya, holnapra falevelet kell vinni az oviba!" Fejem először:...

 Megfogja egy ősz hajszálamat (főleg elöl őszülök). Kérdése: - Miért nem fested be feketére a hajad? - Nem tudom, szerintem furcsán néznék ki fekete hajjal. [Sötétbarna hajam van, messze nem fekete.) Reakció: - Így is furcsán nézel ki, hogy csak itt ilyen. :D

 Flóra elkapta egy videó végét, és hallotta a "visszamenőleges hatályú törvény" kifejezést. Nyilván érdekelte, mi az, elmondtam, válasz: "Ebből semmit sem értek." Megnyugtattam, nem baj, érti majd, ha nagyobb lesz, aztán eszembe jutott, hogy mégis el tudom magyarázni egy hét évesnek.  - Mondjuk, engem nagyon zavar, hogy reggel sosem vetitek be az ágyatokat, ezért bejelentem, hogy holnaptól minden nap 1 eurót fizet nekem, aki nem vetette be. De, mivel nagyon bosszant a dolog, azt is mondom, hogy az egy évvel ezelőtt be nem vetett ágyakért már kérem az 1 eurót, tehát holnap reggel Violával mindketten jöttök nekem 365 euróval. Gyerek szeme elkerekedik: - De, anya, nekem nincs 365 euróm. - Igen, ez jó válasz, én meg azt reagálom rá: ez nem az én bajom, szedd össze valahonnan. Állítólag a táskámból fogja elcsenni. Apró bökkenő, hogy sosincs készpénzem :D Szóval megértette a lényeget. Szerinte ez egy buta szabály lenne. Hát, igen. Nem is vezetjük be. 

Levelet kaptam a bankomtól. Március 15-ig fáradjak be hozzájuk, vigyem a személyimet, a lakcímkártyámat és, ha külföldön élek, a külföldön tartózkodásom célját igazoló dokumentumot, pl. munkaszerződést. Mellékeltek egy kérdőívet is, amelyen olyanokat kérdeznek, mely országokba utalok, melyekből kapok pénzt, és miért, mennyi pénz érkezik a számlára havonta és évente, és mennyit utalok. A kitöltött kérdőívet vigyem majd magammal. Minderre a pénzmosás és terrorizmus elleni törvény miatt van szükség, és ha megtagadnám az engedelmességet, március 16-án letiltják a bankkártyámat. Ezen felizgattam magam. Hová tartunk már, de tényleg? Hogy jön ahhoz egy bank, hogy azt firtassa, mit keresek külföldön? Teljesen abnormális ez az egész. Addig álljanak fél lábon, amíg a munkaszerződésemet kezdem mutogatni nekik! Mi közük van hozzá?  Persze ellátogatok majd a bankba. Megszüntetni a számlámat. 

Nálunk az ünnepelt kéri a menüt, Flóra például rántott húst kért. Munka után, amíg ők oviban-suliban voltak, bepaníroztam a hússzeleteket, majd mentek a hűtőbe. Este, amikor Tomi megjött, elővettem a tányért, hogy kisüthessük a húst. Viola épp abban volt, hogy csak egyet/kettőt/sokat eszik bármiből vacsora előtt. Egyszer csak meghúzza a ruhám szélét, és közli: - Én csak egyet eszem ebből. Odanézek, és azt látom, hogy máris tolja befelé a kisütésre váró húst. Kikaptam a kezéből, közben kitört belőlem egy "jesszusom" is, majd, miután láttam, hogy jó darabon eltűnt a húsról a panír, kiabáltam, hogy köpje ki. Kiköpte, de nem értette, mi bajom, úgyhogy megbeszéltük, hogy nyers húst nem veszünk a szánkba, meg semmi olyat, amiben nyers tojás van*. Vicces helyzet. Alapvetően vállon is veregethetném magam, mert annyira nem sütök panírban, bő olajban dolgokat, hogy a gyermek nem ismerte fel a panírozott húst, de azért felvéstem a képzeletbeli listámra, hogy a sohánál kicsit gyakrabban ...

Négyesben talán az eddigi legjobb volt. Délelőtt készülődés (bejgli, sajtos stangli, saláták), kora délután a Graben és a Silvesterpfad (beálltunk a tömegbe keringőzni, és láttuk valami ORF-gyerekműsor egy részletét élőben), itthon díszítés, szép ruha, vacsora, Christmas cracker (mert maradt a csoportom karácsonyáról, és karácsonykor elfelejtettem), éjfél előtt 9-10 társas, éjfélkor irány a közeli dombtető (a város közepén, ugyanúgy csupa ház, mint a "földszint", csak a mi 3. emeletünkkel van egy magasságban azoknak a földszintje), hogy lássuk a tűzijátékokat, amiket az ablakon kinézve mindig kitakarnak a házak, utána még egy kis társas, majd Mrs. Doubtfire (Tomi a felénél feladta, lefeküdt), most meg A kis kedvencek titkos élete*, és a jelek szerint kb. 5-ig leszek fent a két lánnyal. Reggelig akarnak fent maradni, majd meggyőzöm őket, hogy az már nagyon korán reggel.  *Ez amúgy 4-7 napi képernyőidejük, de hát szilveszter van. 

A nap egyik legszebb pillanata az volt, amikor a következő üzenetet kaptam Esztitől: "Most ült mellénk a családod a metrón, megsimizték a lányok Lajkát!" Milyen kicsi a világ, és micsoda véletlenek vannak! Ráadásul az én kutyáktól félő, kutyákat kilométeres ívben kikerülő gyerekeim megsimogatták Lajkát, és Eszti szerint ügyesen nyúltak hozzá. Másnap épp Rékához, a legrégibb barátnőmhöz készültünk, aki most először látogatott haza a családjával Franciaországból a kisfia születése óta, és van egy golden retrieverje - eléggé izgultam, mi lesz ebből, meg tudnak-e maradni a lakásban a lányok, ha Zena akár csak rájuk néz. Ehhez képest végig, amíg ott voltunk, vele játszottak, simogatták, babusgatták, a nyakába borulva búcsúztak el tőle, és Flóra hazafelé negyed órán keresztül zokogott, hogy vigyük haza Zenát, vagy legalább vegyünk egy ugyanilyen kutyát. Csak azt sajnálom, hogy én a karácsonyi teendőim miatt nem a családdal metróztam haza, nagyon jó lett volna véletlenül összefutni ...