LizaGazdija

Viola estére nagyon bepörgött, fél 6-kor lehajigált minden komódról mindent, amit ért, közben sikított, és semmivel sem lehetett leállítani. (Az erőszakot nem próbáltam, írom ezt a félreértések elekerülése végett.) Aggódtam, hogy megsérül, vagy összetör valamit, és elgondolkodtam, hová tudnám biztonságba helyezni, amíg megnyugszik. Végül összeszereltem a kádat, amiben fürdenek (kör alakú, a zuhanytálcába szoktuk beállítani, kb. 80 cm magas - olyasmi, mint egy kisebb járóka), vizet persze nem töltöttem bele, és beletettem Violát, aki 90 cm körül van. Flóra felajánlotta, hogy ott marad vele, ez nekem kapóra is jött, mert volt még egy kis dolgom a gyerekszobában, és meg is kellett nyugodnom, mert eléggé felzaklatott ez a műsor. Amikor aztán kimentem a fürdőbe megnézni, tombol-e még a gyermek, szívet melengető látvány fogadott: Flóra ott ült mellette a kádban, és együtt kuncogtak. Flóra azt hitte, rá fogok szólni, ezért meg is magyarázta a dolgot: "Szomorú volt, hogy nem jöhet ki, és ...

Ma este Benedek Elek egyik mesegyűjteményéből Az árvalányhaj c. Mesét olvastuk. Ebben a gyönyörű árvalány csodaszép, földig érő, szőke haját tőből levágják a mostohanővérei, majd kiszórják az ablakon, a szél széthordja, azóta van árvalányhaj, a lány pedig belehal a bánatba. A mese végén Viola néhány szóban összefoglalta a lényeget: "Kitépték haját, úristen!"

Ébredéstől elalvásig, összetett mondatokban. Nagyon érdekes megállapításokat tud tenni. Tegnap épp a mosókonyhában vártuk, hogy végezzen a szárító, amikor egyszer csak odajött hozzám, és közölte: - Viola anya kis sellője. Nem tudom, ez honnan jött neki, de szeretnék rá mindig emlékezni. 

Szeretem Bécset, többek között azért, mert befogadó, és nagyon sokféle ember elfér itt a maga szokásaival. Tegnap a rundumadum elnevezésű körtúra egyik 5 km-es szakaszát csináltuk meg Violával, azt, amelyik a központi temetőbe is bevisz. A temető eleinte nyomasztott, főleg a sírokra ragasztott, megváltásra figyelmeztető matricák és a felszámolt sírok után maradt foghíjak. Ettől még erősebbé vált bennem az érzés, hogy én nem akarok majd sírban nyugodni, hamvasztást és szórást szeretnék. De nem is erről akartam mesélni. Ahogy sétáltunk, egyszer csak óriási tömegbe botlottunk*, akik négy-öt kempingasztal körül tömörültek. Először azt hittem, valami vásár van a temető közepén, nem is értettem. Aztán rájöttem: délszláv, szerintem szerb családok emlékeztek meg a halottaikról piknik, nagy eszem-iszom keretében. Később még több ilyet láttunk, volt, ahol egy egész sült malac várta a családot, volt, ahol egy-két szendviccsel ült le a sírra vagy mellé a család. Nagyon szokatlan, nagyon megható, n...

 Felszállunk a zsúfolt metróra, nincs két szabad hely egymás mellett, így Flórát leültetem egy idősebb hölggyel szemben. Két perc múlva a gyerek kicsit kétségbeesett hangon, félhangosan: - Anya, kiesett a néni szeme! Akkor vettem észre, hogy a hölgy jobb szemgolyója hiányzik. Ilyenkor mindig örülök, hogy itt élünk, ahol van rá esély, hogy nem magyar, akiről megállapítást tesz a gyerek. Leszállás után megbeszéltük, mi történhetett a nénivel, és azt is, hogy csak egy látó szeme van, ami nagyon nehéz lehet. Az a megfogalmazás, attól kész vagyok. Mint valamelyik nap, amikor azt hitte, úgy akarok elindulni egy programra, hogy bekapcsolva hagyom a főzőlapokat az ebéd alatt: - De, anya, ha így hagyjuk, mindenhol lángok lesznek az egész lakásban! Akkor is milyen igaza volt.

Alapvetően utálok ruhát és cipőt vásárolni, és nehezen veszem rá magam, hogy drága cuccokat vegyek - pl. egy 100 eurós cipőt túlzásnak érzek, a lélektani határom kb. 40-nél van. Ennek talán az lehet az oka, hogy gyerekkoromban sokszor hallottam, a hiper-szuper, márkás dolgok pont ugyanazok, mint a márka nélküliek, csak arra az egy logóra kell kifizetni egy zsák pénzt. Kétszer vettem tényleg márkás, lélektani határom fölé lövő holmit, az egyik egy harisnya volt, a másik egy nadrág. Miután mindkettő pontosan ugyanannyi idő alatt és ugyanúgy ment tönkre, ahogy a márkátlan dolgaim szoktak, levontam a következtetést, hogy a fenti feltevés valószínűleg helytálló. Azóta időnként eszembe jut, hogy megpróbálhatnék megint egy drágább valamit, hátha, de közvetlenül ezután mindig arra gondolok, hogy biztos meg is pukkadnék, ha aztán megint ugyanannyit bírna, mint a felébe-harmadába kerülő cuccok. Nos, cipőt venni azért utálok, mert kevés van, ami tetszik, és pl. egy pár csizma négy-öt évig bírja, ...

Voltam fülésznél, mert megszűnt a jobb fülemre a hallásom - ez évi-kétévi program, hamar lehet rajta segíteni, most sem tartott harmadannyi ideig sem, mint amennyit a váróban malmozással töltöttem. Mivel először jártam ennél az orvosnál, az asszisztens beírta a gépbe a címemet meg a telefonszámomat, majd megkérdezte... dobpegés..., hogy be vagyok-e oltva COVID ellen. Először válaszolni sem tudtam a döbbenettől. Az oltás, ugye, 9 hónapig volt érvényes, én majdnem két éve kaptam az utolsót, és több mint egy éve minden korlátozást feloldottak. Azóta sem jöttem rá, mi értelme volt ennek a kérdésnek.