LizaGazdija

Alapvetően utálok ruhát és cipőt vásárolni, és nehezen veszem rá magam, hogy drága cuccokat vegyek - pl. egy 100 eurós cipőt túlzásnak érzek, a lélektani határom kb. 40-nél van. Ennek talán az lehet az oka, hogy gyerekkoromban sokszor hallottam, a hiper-szuper, márkás dolgok pont ugyanazok, mint a márka nélküliek, csak arra az egy logóra kell kifizetni egy zsák pénzt. Kétszer vettem tényleg márkás, lélektani határom fölé lövő holmit, az egyik egy harisnya volt, a másik egy nadrág. Miután mindkettő pontosan ugyanannyi idő alatt és ugyanúgy ment tönkre, ahogy a márkátlan dolgaim szoktak, levontam a következtetést, hogy a fenti feltevés valószínűleg helytálló. Azóta időnként eszembe jut, hogy megpróbálhatnék megint egy drágább valamit, hátha, de közvetlenül ezután mindig arra gondolok, hogy biztos meg is pukkadnék, ha aztán megint ugyanannyit bírna, mint a felébe-harmadába kerülő cuccok. Nos, cipőt venni azért utálok, mert kevés van, ami tetszik, és pl. egy pár csizma négy-öt évig bírja, ...

Voltam fülésznél, mert megszűnt a jobb fülemre a hallásom - ez évi-kétévi program, hamar lehet rajta segíteni, most sem tartott harmadannyi ideig sem, mint amennyit a váróban malmozással töltöttem. Mivel először jártam ennél az orvosnál, az asszisztens beírta a gépbe a címemet meg a telefonszámomat, majd megkérdezte... dobpegés..., hogy be vagyok-e oltva COVID ellen. Először válaszolni sem tudtam a döbbenettől. Az oltás, ugye, 9 hónapig volt érvényes, én majdnem két éve kaptam az utolsót, és több mint egy éve minden korlátozást feloldottak. Azóta sem jöttem rá, mi értelme volt ennek a kérdésnek.

 A nyolcadik évad végén járunk, minden valószínűség szerint végig fogjuk nézni a sorozatot. Aki látta, tudja, hogy "hétköznapi" dolog kevés van benne, és érdekes, hogy a végtelenből pont ez a kettő ütött akkorát, hogy írjak róla. Kezdem a pozitívval: nagyon szimpatikus, ahogyan az LMBTQ embereket ábrázolják, a transznemű szereplőt egy transznemű színész alakítja, és a sorozat azt meséli ezekről az emberekről, hogy pont olyanok, mint bárki más. Erre szerintem nagy szükség van. Attól, hogy még a homoszexuálisokat "jó útra térítő", borzalmas szeánszokról is hosszan szól, kis híján a szemem is könnybe lábadt. Jöhet a negatív: Fiona idegesítő, nem kicsit, nagyon. Régóta, de ami leginkább meglepett a rengeteg marhasága között, hogy 28 évesen nincs annyi önbecsülése, hogy el tudja fogadni, van olyan férfi, akinek nem jön be. Brutális szekunder szégyenérzetet keltett bennem ez a szál, annyira kínos, hogy jó lesz, ha már vége lesz. De tényleg. 28 éves korában közli vele egy ...

Megnéztünk egy rövid videót Edinburgh of the Seven Seasről, aztán még sokat beszélgettünk róla, poénkodtunk, hogy ez lenne a Tominak való hely - mindig morog, ha valami program van, megyünk valahová. Végül, mintegy a beszélgetés lezárásaként ez hangzott el a szájából: - Amúgy én nem vagyok otthonülő, csak melletted tűnök annak.  Touché :D

Nem tudom, tettem-e már le könyvet azzal az elhatározással, hogy én ezt most félbehagyom, de, ha volt is ilyen, biztosan nem sűrűn*. Inkább az jellemző rám, hogy végigszenvedem, bármennyire rossz is.  Ennek most a harmadáig jutottam, a második rész legelejéig. És nem bírtam tovább. Úgy érzem, nekem ehhez rövid az életem. Olyan kevés olvasást sikerül begyömöszölnöm egy napba, akkor már olvassak inkább olyat, ami örömet okoz.  A történetmesélés módja érdekes, összevissza ugrálunk az időben, sokszor mindenféle jelzés nélkül. Például elég izgalmas volt, amikor már negyven oldal óta ismertük az egyik főszereplőt, aztán jött egy bekezdés, amiben hirtelen megtudtuk, hogyan ismerte meg őt az elbeszélő évekkel korábban. De nem jelezte semmi az ugrást, azt lehetett hinni, hogy az előző bekezdés után járunk időben.  Vontatott az egész, nagyon ritkán történik bármi is, inkább filozofálgatásokból meg leírásokból áll a regény, ezeket meg ebben a mennyiségben és töménységben unom. Amiko...

Hétfőtől nagycsoportos lesz Flóra. Az előbb született, erre itt tartunk. Kicsit ijesztő. Azt mondta, az oviban szeretne majd angolra járni. Kíváncsi leszek, hogyan éli majd meg - szerintem az ovis nyelvóráknak nincs sok értelme, de tény, hogy kárt sem tesznek senkiben. Annak meg nagyon örülök, hogy érdekli az angol. A füle miatt - talán egyszer végére érek annak a bejegyzésnek is - úszni most ősszel nem jár majd, és a karatét sem szeretné folytatni (pedig már sárga öves!), de azért nem unatkozunk majd. Lesz iskolaelőkészítő, gyerektorna és magyar ovi is egy-egy délután. Azt beszéltük meg, nem kötelező egész évben ugyanarra a sportra járni, ki lehet próbálni többfélét, de amennyi időre befizetjük, azt végig kell csinálni. A gyerektornát 7 hetes egységekben kell fizetni, és szerintem nagyon fogja szeretni a gyerek, de majd meglátjuk.

Vagy két hete szenvedtünk, mint a kutya. Hiába tártuk ki az ablakot éjjel, a nappal tapasztalt pokoli hőség után ilyenkor sem moccant meg a levegő. Milonka épp a napokban írta, számára az igazi nyár az, amikor éjjel sem hűl le a levegő, számomra viszont ez igazi szenvedés. De ma végre "csak" 28 fok volt az eddigi 33-35 fokok után, és olyan jó kis hűvös van éjjel, végre már! Nem tudom, mi lesz velem, ha továbbra is egyre hosszabb ideig tartanak majd a hőhullámok, de kicsit félek. Tegnap értük el a mélypontot Tomival és Violával (Flóra Pesten nyaralt): rövid, 1-2 órás megszakításokkal délután 3-ig aludtunk, mint akiket leütöttek. Utána sem jutottunk ki a lakásból (én meg a gyerek), csak szuszogtunk hol ide, hol oda ülve/fekve. Amikor kimostam a zuhanyzót, közben háromszor vert le a víz - ez nem normális dolog. Tomi kivonszolta magát, mert vásárolni kellett, meg találkozott az egyik húgával, de nagyon szenvedett a 35 fokban és tűző napon. Szeretem a nyarat, de mindig is úgy érez...