LizaGazdija

Nem szerettem volna, ha virágból van, mint ahogy általában is kevés virágot szeretnék az esküvőre, mert nem látom értelmét, hogy elköltsünk pár tízezer forintot olyan virágokra, amik aztán elhervadnak, és mennek a kukába. Ezért selyemszalagból hajtogatott rózsákból lesz a csokrom. Anyu csinálta, szinte teljesen készen van már, és vasárnap együtt ragasztgattuk fel az alapra a kis virágfejeket. Jaj, de jó volt! És milyen gyönyörű lett! Gondolni is öröm rá :)

Amikor ment a moziban, annyi jót olvastam róla, hogy lett volna kedvem megnézni, de Tomi is nagyon kíváncsi volt rá, és kérte, hogy ne nézzem meg nélküle. Végül tegnap került sorra a film. Hát, nagyon örülök, hogy nem mentem el rá egyedül. Ez valami rettenetesen rossz volt. Alpári, patakokban folyik benne a vér, tele van marhaságokkal, és attól a néhány poéntól sem lesz vicces összességében. Sajnáltam volna, ha beülök miatta a moziba. Tomi kérdése a végén, látva a kiakadásomat: "Akkor a második részt majd megnézzük a moziban?" De javasoltam neki, hogy inkább a testvéreivel üljön majd be a folytatásra, mert engem biztosan semmivel sem vesz rá, hogy akár ezt a filmet, akár a folytatását valaha is (újra) megnézzem.

Amikor rászokom egy sorozatra, az a blogba is beszivárog. Nem tudom, ez mennyire lehet zavaró másoknak, mindenesetre nem nagyon tudok tenni ellene. Ezzel a sorozattal eddig úgy voltam, hogy már alig vártam, hogy nézhessem, és teljesen kikapcsolt, teljesen ellazultam közben. Most viszont, bár még csak a második évad tizenvalahányadik részénél járok, kezd bennem feszültséget kelteni. Ez csak egy film, filció, tudom, mégis borzasztó nézni azt, ami Rory művel Deannel. Eleve nem értem, mi a baj a sráccal, konkrétan óriási csalódás, hogy egy olyan értelmes, jólelkű lány, mint Rory, hogyan bír beleszeretni egy akkora kreténbe, mint az a másik, és nagyon-nagyon sajnálom Deant, mert tényleg nem érdemli meg, amit kap. Ráadásul, mivel az elmúlt három hónapban összesen négyszer olvastam Lauren Graham könyvét, azt is tudom, mi fog történni az ötödik (ha nem a hatodik...) évadban ezen a fronton, és tényleg szörnyű belegondolni is, hogy az lesz. Jó, persze, az életben mindent tanulni kell, azt is, ...

Alsóban, a jelek szerint másodikban tanultunk egy nagyon szép verset anyanyelv órán. Arra emlékeztem belőle, hogy egy fekete csikóról szól, és azt mondta a tanító nénink, hogy a vers arról szól, hogy meghalt a költő kisfia. Rendszeres időközönként eszembe jut a vers most már vagy 22 éve, de még sosem sikerült kideríteni, mi is a címe, és hogy is volt a szövege. Az is akadályozta a sikert, hogy valamiért úgy rémlett, Nemes Nagy Ágnes műve, és ez félrevitte a nyomozást. De ma áttörést értem el! Megvan a vers. Íme: Kiss Anna: Az a fekete kiscsikó Az a fekete kiscsikó Aki kertemben kóborolt Nem ette a sós kenyeret Édesgyökér-zablája volt Amíg kertemben kóborolt Tördelhette a violát. Húzza a Göncölszekeret Nagy hideg lehet odaát Még mindig gyönyörű, és most úgy örülök, hogy végre megtaláltam. Ez a siker egyben reményt is ad, hogy egyszer az a (nép?)mese is előkerül, amit szintén alsóban olvastunk, és szintén nagyon szerettem. Nem tudom, miről szólt, csak annyi maradt meg, hogy valak...

A kollégák megnyugtattak, hogy még sosem mondtak le egy csoportot sem, akármilyen kevés hallgató volt is benne. Gondolatban megköszöntem a titkárnőnek, hogy még csinált nekem egy kis stresszt, ha amúgy nem lett volna elég. A héten az öt ember mellé még találtak hét újat a szintfelmérőn. Így történt, hogy csütörtökön dugig volt a termünk, és több volt az új, mint a régi. Elég kaotikus lett az óra első fele, mert rengeteget kellett adminisztrálni az újakkal, viszont a régiekkel ezeket már megcsináltuk, szóval nekik egyéb feladatokat kellett kitalálni... Szuper volt. Jó hír viszont, hogy mindenki szimpatikus a csoportban, és úgy néz ki, fogunk tudni együtt dolgozni. Remélem, tényleg így lesz.

22-én volt az első évfordulónk. Ez egy kitalált dátum, megbeszélés eredménye - tavaly ezen a napon utaztam először Kartitschba Tomihoz, és bár csak a márciusi látogatásomon döntöttünk úgy, hogy akkor ez most már biztosan egy kapcsolat, végül mégis abban maradtunk, hogy február 22. lesz az évfordulónk napja, mert akkor találkoztunk először. Nagyon szépen sikerült az ünneplés, nagyon örültünk neki mindketten. Már délelőtt is beszélgettünk róla, hogyan telt az első napunk*, és délután is kaptam tőle üzenetet újabb emlékfoszlánnyal. Amikor hazaértem a suliból, felvettem azt a szép ruhámat, amit tőle kaptam, ő meg olyan édes volt, hogy öltönyt húzott, és elballagtunk a közeli görög étterembe. Először Lienzben ültünk be étterembe, pont egy görögbe, ezért azt beszéltük meg, hogy ha ünneplünk, akkor görögöt keresünk. Most is finomakat ettünk, aztán egy ponton Tomi előkapott egy csomó tárgyi emléket a kabátja zsebéből - jegyek meg szórólapok voltak közte az első évünkből. Vacsora után hazasét...

Öt éve mentem el hozzá először, valamikor február végén vagy március elején. Nagyon szeretem az edzéseit, a step és a sima aerobicot is, és ha tehetem, most is elbukkanok az óráin, bár mostanában ritkán tehetem. És sajnos úgy tűnik, hamarosan majd már sosem lesz rá lehetőség, mert abba fogja hagyni. Nem mondta ezt így ki, csak utalt rá már január elején is, mikor utoljára voltam nála, konkrétan azt mondta, a felesége már nagyon ferde szemmel nézi a heti 2x2 órás edzést, a gyereke az oviban rajzol neki, és a rajzra ráírja ákombákom betűkkel, hogy "apa, ugye ma nem mész edzésre?", és különben is, ha szeptemberben a kicsi is iskolás lesz, már nem lesz ideje lejárni órát tartani. Addig meg egyre többször jön közbe valami, pl. beteg a felesége, mindig van valami családi intéznivaló, stb., úgyhogy két hétben egy órát tart meg négy helyett. Persze ez a dolgok rendje, semmi sem tart örökké, senki sem gondolhatta komolyan, hogy egy fiataloknak való mellékállást majd a nyugdíjig fog ...