LizaGazdija

Nem szeretem a "Mekit". Gyerekkoromban vágytam oda, de mivel anyu már akkor sem szerette, évente két alkalommal mentünk csak - a szülinapomon, majd a névnapomon. Ezen a két napon nem kellett oviba, később suliba mennem, és egész nap kettesben voltunk. Jártunk az Állatkertben, a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban, moziban (amit anyu szintén nem szeret annyira), na meg a Mekiben, ahol kaptam egy Happy Meal menüt. (Tuti, hogy voltak még programok, anyukám elég kreatív, de nekem ezek maradtak meg leginkább.) Így aztán a Meki kiemelt eseménnyé vált. Érdekes módon annyira rögzült ez az évi két mekizés, hogy máig is évente kétszer támad kedvem Mekibe menni. Tavaly amúgy csak egyszer voltam, és akkor is csak egy narancslevet ittam, szóval mondhatjuk, hogy tavaly nagyjából kimaradt az élmény. De most! Most bedobtak a postaládába egy kupongyűjteményt, amilyet kb. háromhavonta szoktak, és ami sosem mozgat meg. De most! Most valamiért Mekibe akarok menni, és van a kuponok közt egy oly...

Izgalmas történetem van. Adott egy pasi, aki egy darabig úgy tett, mintha járnánk, de igazából nem jártunk, csak én elhittem, hogy de. Ez tavaly volt. A történet vége felé már nem volt kérdéses számomra, hogy nem én vagyok az egyetlen nő az életében, és az sem, hogy nem engem csal, hanem velem csal valakit. Erre akkor, amikor mondtam, hogy szerintem hagyjuk egymást, meg még utána is, amikor próbált rávenni, hogy mégis folytassuk, rá is kérdeztem többször, de mindig csak vihogott, hogy dehogyis, meg menjek akkor a szülőfalujába, ahol a hétvégéit tölti (mindet, kivétel nélkül), és kérdezzek körbe, amiből az is nyilvánvalóvá vált, hogy az, akit velem csal, nem a szülőfalujában él. Egy darabig még keresett, aztán úgy április környékén leszállt rólam. Októberben viszont felhívott, amin úgy megdöbbentem, hogy felvettem a telefont. Mondta, legalább heti egyszer elmegy a ház előtt, és sosem ég a lakásomban a villany, jól vagyok-e. Meg amúgy minden oké-e, van-e már valami love story. Válasz...

Pénteken találkoztam Blankával, cserpeseztünk, sétáltunk, beszélgettünk egy csomót, ami már ránk is fért, mert utoljára karácsony előtt volt lehetőségünk ilyesmire. Voltam kozmetikusnál, aztán tanítottam, aztán Tamival is cserpeseztünk (Cserpesből sosem elég - a délelőtti nem volt tervben, csak ez a délutáni, de minél több a Cserpes egy nap, annál jobb :P ) meg beszélgettünk, aztán elmentem a Kökire Tescózni, mert úgy döntöttem, nem teszem be többet a lábamat a CBA-ba, pedig az itt van öt percre, a SPAR meg heti bevásárláshoz kicsit drága, szóval maradt ez. De nem baj, én szeretem a Tescót, tök nagy, lehet bóklászni meg látni egy csomó embert, és ha ügyesen válogat az ember, akkor még csak nem is kell gagyit vennie. Gondoltam, elkezdek készülni a húsvétra, nehogy az legyen, ami szokott, hogy az üzletben megmaradt két darab, tök nyomi sonka közül kell választanom. Ennek szellemében már megvan a sonkám is. Majd ne felejtsek el zöldséget venni, meg tesztelni kell azt is, hogy a tavalyi to...

Lehetett tudni, hogy beteg, Neil Gaiman nemrég közzé is tett egy írást, aminek az volt az üzenete, hogy Terry Pratchett hamarosan meg fog halni, de akkor is váratlanul ért a hír, és szomorú vagyok. Az egyik kedvenc íróm volt, és juthatott volna neki 66 évnél több is. De maradandót alkotott, és kb. életem végéig mindig lesz még olvasatlan Pratchett-könyvem, annyit írt. Így búcsúznak tőle a rajongói Így meg valószínűleg a lánya Errefelé  pedig található egy válogatás a legjobb idézeteiből.

Ez sem új film már, egy hónapja megy, mégis tele volt a moziterem a tegnap esti vetítésen. Előzetes Liza, a végtelenül, szinte már fájdalmasan naiv, 30 éves ápolónő Csudapesten él, ránézésre az 1970-es évek kissé kiforgatott változatában, és nagyon keresi a szerelmet. Mániája Japán, egyetlen barátja történetesen egy japán énekes, Tomy Tani szelleme. Valamilyen furcsa okból kifolyólag a lány körül csak úgy hullanak az emberek, ami meggyőzi Lizát arról, hogy ő egy rókatündér* - az eredeti rókatündérek a nasui erdőben élnek, és ha valakit megszeretnek, az meghal, végül pedig a rókatündérek önkezükkel vetnek véget az életüknek, mert nem bírják ezt elviselni. A rókák a japán mitológia fontos szereplői, akik általában női alakot öltenek, és így járnak túl a férfiak eszén. Van róluk egy jó kis összefoglaló  angolul, és bár Wikipedia, elég sok forrásból rakták össze, szóval nagyon nagy hülyeségek talán nincsenek benne. Itt egy másik leírás magyarul, igaz ebben nincsenek hivat...

Jó, hát dolgoztam, csak nem haladtam eleget. Viszont - főztem hagymakrémlevest, és közepesre értékelem az eredményt. A konyhában és az előszobában terjengő illatokat kitűnőre. Amúgy is nagyon szeretem a kajaillatot a lakásban, de eeeez... - megérkezett a kesztyűm és a fényképzőgépem akkutöltője. Ezeket Skóciában hagytam, egyiket sem direkt, de mindkettő szomorúságot okozott, mert féltem, hogy fázni fog a kezem (egyszer sem fázott, tök meleg van), és ha nem tudok fényképezni, akkor nekem rossz. És akkor Gergő fogta, ilyen műanyag zacskóra hasonlító borítékba tette ezeket, megcímezte a borítékot a saját kezével, aztán feladta nekem, és a postás ma kihozta, és mivel nem reagáltam a csengőre (ezt nem direkt csinálom, csak csukott szobaajtó mellett nem hallom meg), a bejárati ajtóm kilincsére kötözte. Gergő tök figyelmes egyébként (néha nem, de azért többször igen), mert én még észre sem vettem, hogy nincs meg a töltő, amikor ő már tudta, hogy szomorú leszek, ha rájövök, és elindította...

Már a 7. évadnál tart a sorozat, amit én talán a 3. idején kezdtem el nézni. Még mindig szeretem, csak már van vele bajom. Olyan, mintha a készítők már nem foglalkoznának azzal, mennyire életszerű vagy hihető egy-egy epizód története. Most már szinte mindegyik rész ezer sebből vérzik. Logikátlan, erőltetett, idétlen. Az a szerencse, hogy Castle, Javi és Ryan még mindig vicces. Titkon azért reménykedem, hogy nem fogja tíz-tizenkét évadig húzni a sorozat, mert tartok tőle, hogy ez már csak rosszabb lesz. Kár. Hol vannak már a régi, szép idők?