LizaGazdija

megint nem voltam egyedül, és nagyon szerettek. Bárcsak.

Az elmúlt héten időzített posztokat olvastatok, hogy ne legyen üresség, amíg nem vagyok itthon. Merthogy fogtuk magunkat az unokaöcsémmel, Danival, és elrepültünk Londonba. Na jó, azért ennél több szervezés előzte meg a nagy kalandot, de a lényeg, hogy láttuk Londont és Dovert, és nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Lesznek bejegyzések is minden napról, de még nem tudom, mikor, ahogy azt sem, mennyi szöveg és mennyi kép lesz bennük. Annyi az élmény és a hatás, hogy nem lehet leírni mindet, és több, mint ezer fényképet készítettünk, amiből ugyan a Facebookra kiválogattam 93 darabot, de nem tudom, hogy ha szöveget írok, ugyanazok a szöveg mellé is jók lesznek-e, vagy újra kell válogatni mindent, vagy csak egy részét, vagy mi lesz. De majd menet közben kialakul. Mivel munkám még egy darabig nem lesz*, úgy néz ki, ráérek ezzel szötymörögni. Kiegészítés néhány órával később:  Írom az első napot, és úgy néz ki, sok lesz a kép is meg a szöveg is. Hátha lesz, aki átrágja magát rajta. Ha ...

zavar, amikor a villamoson/buszon/metrón egymásra csavarodnak párocskák, csókolgatják egymás nyakát, letolják a nyelvüket a másik torkán, vagy akár belenyúlkálnak egymás nadrágjába. Gondolkodtam rajta, vajon jobban zavar-e, mint a kosz és bűz, amit szintén naponta tapasztalok ezeken a járműveken, és lehet, hogy igen. Annyira kulturálatlannak tartom. Nagyon szép a szerelem meg minden, de nem lehetne valahogy konszolidáltabban jelezni a külvilág felé, hogy ők nagyon szeretik egymást? És nem az irigység beszél belőlem, egyetlen barátommal sem voltam hajlandó nyilvánosan édelegni, mert el tudtam képzelni, mást mennyire zavarhat. Főleg a tömött villamoson, amikor egy méterre sincs a fejük az enyémtől, most komolyan. Jobban belegondolva azon is lehidaltam, amikor a Vidámparkban várakoztunk a Hullámvasútnál vagy fél órát, és az előttünk álldogáló párocska fiú tagja egyszer csak nekiállt a mutatóujjával a lány melltartójában matatni. Egy hatéves szeme láttára. Az milyen? Később mondjuk a bar...

És akkor hallhatnám a csodálatos dalokat, például ezt, ami olyan jó, de olyan... Guilty

Remixelve is. Amikor először hallottam edzésen, nagyon furcsa volt, de most már mindig várom, hátha sorra kerül. Az tetszik benne a legjobban, hogy az "I got my red dress on tonight"-tal indul.

Amikor az egyik szomszédom, aki gyerekkora óta a házban él, és nekem gyerekkorom óta idős néninek tűnik, és valahol 60-70 között járhat, talán 70-hez közelebb, Eta néninek szólítja, csókolomozza és magázza a másik szomszédomat, aki szintén gyerekkora óta a házban él, és szintén idős néninek tűnik nekem gyerekkorom óta. (Kiegészítés: Ez a néni láthatólag nem túl szívesen diskurál Eta nénivel, mert Eta néni nagyon hangosan beszél, mindent elmond négyszer-ötször gyors egymásutánban, és mindent jobban tud. Nekem például most elmondta, hogy én négyéves voltam, amikor innen elköltöztünk, én gyanútlanul kijavítottam, hogy hét vagy nyolc voltam már, mire megismételte, hogy igenis négyéves voltam, mert ő emlékszik rá. Szerencsére ma mosolygós/szedált vagyok, ezért ráhagytam. Van valós jelentősége annak, hogy négy- vagy hétéves voltam, amikor Erzsébetre költöztünk? Ugye, hogy nincs? Akkor meg nem tökmindegy? Mondjuk arra is rá akart beszélni, hogy férjnél vagyok, de azért ott neki is gyanús vo...

Szituáció: Egy pasi, akit amúgy nem különösebben kedvelek, ül a padon a parkban, és sört önt a kutyája elé. A kutya belenyal a sörtócsába, majd sértett tekintettel néz a gazdira. Én: Igazad van, én sem innám meg. Gazdi: Nem szereted a sört? Én: Nem. Gazdi: Akkor mit szeretsz? A bort? Én: Azt sem. Gazdi: A pálinkát? Én: Nem. Semmilyen alkoholt nem iszom meg. Gazdi: De dohányzol? Én: Nem. Gazdi: Drogok? Én: Pláne nem. Gazdi: Bulizni sem jársz? Én: Nem. Gazdi: Honnan származol? Hol születtél? Én: Itt, Pesten. Gazdi: És milyen vallású vagy? Én: Semmilyen. Gazdi: Hát, ez nagyon furcsa. Ez olyan... "jókislányos". Én: Abszolút "jókislány" vagyok, voltam mindig is, ez tény. Gazdi: De hát így egy csomó dologból kimaradsz! Nekem ez mind megvolt, ebből van a legtöbb élményem! Mondjuk a legtöbb betegségem is. Hmm, hmm... Akkor most mi is éri meg jobban?