LizaGazdija

Ültünk A Helyen Blankával, és pont volt bent egy család: apuka, anyuka, 2 év körüli kisfiú, pár hónapos kisbaba. Apuka és anyuka ettek, a kisbaba aludt, a 2 év körüli kisfiú meg unatkozott, ezért aztán elindult elfoglaltságot keresni. Meg is találta. Nekiállt áthurcolni az üzleten az asztalok mellé pakolt puffokat. Összesen hatot hordott el, miközben a szülei olvadozva nézték és nevetgéltek rajta, hogy milyen cuki. Már több asztal is volt, ami mellé nem lehetett leülni, mert nem volt mellette puff, a szülők mégsem érezték úgy, hogy esetleg rá kellene szólni a gyerekükre. Engem már ez is idegesített, az viszont kiverte a biztosítékot, amikor ezek után úgy ment el a család, hogy a szülők nem rakták vissza a puffokat a helyükre, hanem szépen otthagyták a felfordulást. Ez milyen hozzáállás? Mit képzelnek? Engedik, hogy a gyerekük egy üzletben rendetlenséget csináljon, és aztán csak úgy elvonulnak, mondván, majd a dolgozók rendet raknak, ha akarnak? Abszolút antipatikussá vált mindkét szülő...

Miután reggel 7-kor a BKK hangosbemondójára keltem, kicsit ideges voltam, de azért a reggeli után elindultam a Margitszigetre futni. Az volt a terv, hogy most már aztán tényleg két kört megyek, de nem jött össze. Az első kör felénél olyan erős hányingerem lett, hogy annak is örültem, hogy egyszer körbeértem, fel sem merült, hogy bevállaljak még egy kört. Ezt az egyet is valami hihetetlenül gagyi idővel sikerült teljesíteni, de mindegy, mozogtam, elfáradtam, a foglalkozás elérte a célját. Itthon aztán aludtam egy órát, attól jobban lettem, úgyhogy elmentem a moziba, és megnéztem a Gru 2-t, aminek az értékelését már meg is írtam. A film után megint aludtam egy órát, úgyhogy arra gyanakszom, talán álomkórral fertőződhettem, bár lehet, hogy egyszerűen végleg visszamormotultam a tavaszi alvászavar után. Miután magamhoz tértem, újfent kimentem a Margitszigetre, letelepedtem a kedvenc mólómra, amit kellemesen ringat a víz, és ott olvastam sötétedésig. Nagyon idilli volt, csak egy kicsit hideg...

Ritka az a film, aminek a második része nagyobbat szól, mint az első. Ez sem az a történet, de azért egészen jó lett. Gru jó útra tért, nem akarja már ellopni a holdat, sőt semmit sem akar ellopni: tisztes családapa lett belőle, és csak a kislányainak meg a vállalkozásának él. Egészen addig, amíg fel nem tűnik a színen egy ügynök, Lucy, aki a segítségét kéri egy különösen szégyentelen gonosz kézre kerítéséhez. Indul a kaland: veszély, izgalom, szerelmi szál, minden, ami kell. Jó mese ez, nincs vele nagyobb baj, csak nem ér fel az első részhez. Azért a poénokat szerettem, bár az utolsó jelenet, a buli vizuális humora konkrétan fájt. A leghelyesebb szereplő még mindig Agnes, mondom én, hogy nekem is kell egy ilyen kislány. A minyonok* meg verhetetlenek. Nem tudom, kinek jutottak eszébe ezek a sárga idióták, de valami fergeteges szinte minden jelenetük. Az eddigi két rész alapján írt is valaki egy gifekkel illusztrált listát arról, miért lenne jó, ha a minyonok léteznének. Per...

vicces vonatkozásai is vannak. Van egy pók a szobában, az asztalomtól fél méterre ücsörög napok óta. Amikor észrevettem, megpróbáltam felporszívózni, mivel félek és undorodom a pókoktól, de nem jártam sikerrel, ezért megkegyelmeztem neki. Azóta minden alkalommal, amikor az asztalom környékén járok, megnézem, megvan-e még, és az esti vihar idején, amikor kinyitottam az ablakot, elgondolkodtam rajta, vajon lehet-e baja a nagy széltől. Kezdek lakótársként tekinteni rá. Azért nevet még nem adtam neki.

arra ébredni, hogy egy kellemes női hang percenként felhívja a figyelmemet arra, hogy baleset miatt villamospótló autóbuszok járnak ott is, ahol amúgy nem járnának: priceless. Egyébként azóta sem kussolt el, tehát lassan fél órája csinálja ezt. Remélem, egészen a forgalmi akadály megszűnéséig tervezik a tevékenység folytatását, hátha egy eléggé felpaprikázódott környékbeli lemegy a metróállomásra, és letolja a hölgy torkán a mikrofont, amibe beszél. Ezek teljesen hülyék. Állati érdekes egyébként, hogy amikor hétköznap délután 3-4 között gyullad ki a metró vagy rohad le a villamos, nem érzik szükségét ennek a típusú utastájékoztatásnak, csak szombat reggel 7-kor. Iszonyú jó volt úgy kelni, hogy azt motyogtam, kussolj már el, de hiába motyogtam ezt, és hiába mondtam később hangosabban is, csak nem fogja be a száját azóta sem, pedig eltelt fél óra. Tudom, tudom, ne lakjak a belvárosban. UPDATE: 8 óra előtt 10 perccel kussolt el végül ez a drága hölgy. Addig percenként bemondta a bemonda...

Most még inkább egyedül leszek valószínűleg, mint eddig, ráadásul hetekig, és ezen egy kicsit szomorkodom. Annak érdekében, hogy ne süppedjek bele teljesen, gondoltam, holnap megnézem a Gru 2-t. Alibigyerek nélkül, csak úgy egymagam, itt a Corvinban, és még az is lehet, hogy veszek Gru figurás pohárban valami löttyöt. Kicsit azért izgulok, mennyire fognak hülyének nézni pl. a mozi dolgozói, de majd igyekszem nem foglalkozni velük, ha kiröhögnek. Bemelegítésnek fogtam a Gru DVD-met, ami azért van meg, mert az igazán jó filmeket meg szoktam venni, ha akciósan árulják őket, és újranéztem a filmet, mert már csak arra emlékeztem belőle, hogy szerettem. Most is szeretem. Annyira jó! Az alábbi minden bizonnyal a film legszebb jelenete, főleg, ha hozzátesszük, hogy Gru eleinte nem hajlandó esti mesét olvasni, se jó éjt puszit adni. Úgyhogy várom, hogy lássam a folytatást. (Ha valaki kedvet érez magában ahhoz, hogy holnap délután megnézzen egy mesét a moziban, az szóljon bátran itt, e-mail...

Ma lenne 99 éves a múminok anyja, aki azokat a csodálatos regényeket megírta, aki azokat a csodálatos figurákat megrajzolta. Sokan gondolnak rá szeretettel a születésnapján is, ebben biztos vagyok. Az írónő és a múminok Annyi erőteljes mondat van ezekben a történetekben, hogy ezek közül sem tudnék kedvencet választani, de azért a top 10-ben biztosan benne van az alábbi: "'Look carefully at me, Mother. You must know your own Moomin.' Moominmamma looked carefully. She looked into his frightened eyes for a very long time, and then she said quietly: 'Yes, you are my Moomintroll.' And at the same moment he began to change. His ears, eyes and tail began to shrink, and his nose and tummy grew, until at last he was his old self again. 'It's all right now, my dear,' said Moominmamma. 'You see, I shall always know you whatever happens.'" (Magyarul: "Jól nézz meg, Mama! Fel kell ismerned! Én vagyok a te Muminod!" Mumin...