LizaGazdija

- Pénteken elkészítettem életem első epres túrókrémjét. Kicsit limonádéízű (és -állagú) lett, de azért vállalható. - Holnap elkészül a szezon első lecsója. - Van új kaputelefon a házban. Teljesen modern, olyan, amilyenre évek óta vágytam. - Van új szemüvegem. Nem tudom, jól áll-e az új keret, de az új lencse nem karcos, nem kopik, ezért nem fáj se a szemem, se a fejem. - A szemüveghez kapcsolódóan volt egy látásvizsgálat, amin a furcsa stílusban kommunikáló hölgy megnézte, kell-e erősebb lencse, mint amilyen eddig volt. És képzeljétek, hét év alatt, amióta a régi szemüvegem megvolt, egyáltalán nem romlott a szemem! Előtte mindig romlott fél dioptriát egyik szemüvegtől a másikig, és kb. két-háromévente kaptam új szemüveget. Annyira boldog vagyok most ettől! - És akkor arról még nem is beszéltem, mennyire jó barátnőm van nekem Blanka személyében! De komolyan. Remélem, mindenkinek van egy Blankája.

Fiúk, sose vigyétek oda a párotokat, ahol egyébkor a párotokat eltitkolva csajozni próbáltok, mert akit egyébkor fűzögettek, esetleg meglát titeket az eltitkolt párotokkal, aztán az olyan hülyén veszi ki magát. Higgyetek nekem: a nők nem hülyék, ezért nem érdemes őket hülyének nézni. Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek az ilyen sztorikon.

megérdemelnék egy párt. Azt meg nem érdemlem meg, hogy hülyének nézzenek és kihasználjanak. Nem értem, ezt miért kaptam. De még időben megkaptam, mielőtt igazán fájt volna, úgyhogy továbbra is áll, hogy "someone's watching over me."

Amúgy döbbenetes, hogy minden áldott reggel van valami, ami miatt akkor sem alhatok, ha tudnék, és felébredek 8-kor 7-8 óra alvás után, akkor is, ha alhatnék tovább, és megpróbálhatnám végre kipihenni az elmúlt hetek alvászavara miatt keletkezett hulla fáradtságot. Hol leesik valami valahonnan a szobában (nyilván soha nem találom meg, mi esett le és honnan), hol elhúz a ház előtt egy motor ezerrel, hol szirénázó mentő/rendőr/tűzoltó áll a dugóban, hogy sokáig lehessen hallgatni a szirénáját, hogy garantáltan felkeljek rá, hol meg valami idióta hallgat zenét a kocsijában, de olyan hangosan, hogy szerintem egész Budapesten hallani. Elég volt most már! Aludni akarok!

„Nem lehet tudni, milyen mély egy pocsolya, míg bele nem lépünk.” Arthur Bloch: Murphy törvénykönyve Erről Liza tudna mesélni, ha élne még szegény. Az egyik kirándulásunk alkalmával úgy csinált, mint a rossz kisgyerek, amikor elemében van: minden egyes pocsolyába belelépett. Direkt, szánt szándékkal. Gyakorlatilag pocsolyától pocsolyáig szaladgált, és mindegyikbe beletapicskolt. Hosszú órákon át mentünk, mentünk, majd amikor kiértünk a tisztásra, aminek a túlsó felén ott parkolt a kocsi, láttuk, hogy van még egy utolsó pocsolya, ami kicsit nagyobb területet foglal el, mint az addigiak. A kocsitól mintegy ötven méterre tehát Liza nagy boldogan belecsobbant a pocsolyába, és azon nyomban el is süllyedt - ugyanis sokkal mélyebb volt a víz, mint amire ő számított. Azt a döbbenetet az arcán! Azt sosem fogom elfelejteni. Az lett a vége, hogy két-három tempót még úsznia is kellett, hogy kijusson, és aztán a nálunk található összesen tíz darab zsepivel próbáltuk kivakarni a sárból, hogy apu ...

És aztán majd már nem lesz több árvizes poszt. Nem tudom, miért foglalkoztat idén ennyire, bocsi, ha valakit idegesítek vele. Tegnap óta 3-4 lépcsőfokot mászott meg a víz

Most már hagyomány, hogy minden évben kimegyünk Blankával az Ünnepi Könyvhétre. Idén a Cserpesben kezdtünk egy könnyű ebéddel, ami isteni volt, aztán elsétáltunk a Vörösmarty térre, közben megtekintettük az árvízhelyzetet a Vigadónál. Olyan tömeg van, de olyan... Persze én is fényképeztem, nem is keveset. (Amióta pakoltam homokzsákot, valahogy felhatalmazva érzem magam arra, hogy bámuljam és fényképezzem az áradó Dunát. Elnézést kérek.) Csak néhány a képek közül: Feljárat az egyik hajóra Aluljáró A hajóállomás épülete Végül megérkeztünk a Vörösmarty térre, ahol kb. másfél óra alatt körbejártuk a standokat, és semmi igazán érdekeset nem láttunk. Legalábbis én. Nem is tudom, mi történt velem, mondtam Blankának, hogy valami komoly gond lehet, ha nem akarok tíz-húsz könyvet megvenni. Végül azért vettem kettőt, de ebből csak egyet magamnak, és azt is azért, mert éppen dedikált Csukás István, és úgy éreztem, a gyerekkorom egyik fontos meseírójától kell aláírás meg fénykép,...