LizaGazdija

Legalább fél évig.

(sokaknak, köztük nekem is, leginkább Lenke néni) tegnap 93 éves korában elhunyt. Nyugodjon békében.

Ha elfogadtok egy tanácsot, nem felejtitek a gázon kb. 50 percre a tojást és a krumplit. Ellenkező esetben úgy járhattok, mint én, aki egy gyanús robbanásra rohantam ki a konyhába, ahol is a következő kép fogadott: sűrű füst, egy felrobbant tojás sárgája a tűzhely mellett, a fazék alján vastagon korom. Meg egy reggelire váró, enervált kutya, arcán a következő kifejezéssel: "Na, csak ideevett  a fene téged is?" Az első rémület után, hogy oda a fazék, nagyon röhögtem. A kutya kevésbé, mert ő is tudta, hogy a kajáját égettem el. A helyzet azért nem tragikus, hiszen a fazék oldaláról ujjbeggyel is le tudtam húzni a kormot, a lakást meg ki lehet szellőztetni. Viszont a kutya étrendváltása ezzel meg is volt: most pár napig robbantott tojást és héjában sült krumplit eszik majd.

Tele van a hócipőm azzal, hogy egy hete ellepik a körutat az apró üvegszilánkok, amik között nagyon király balettozni a kutyával, meg aggódni, felsértik-e a lábát. Nem telik már utcaseprőre a fővárosnak? (Vagy a kerületnek, ha esetleg az ő dolguk lenne.) Pénteken, amikor jöttem hazafelé a csoportomtól, dugig volt a metró fradistákkal, a Deák téri állomás dugig volt készenléti rendőrökkel, egy nénike anyázott a rendőröknek, amiért nem állt meg a metró a Népligetnél, miközben ő ott lakik, és nem szívesen sétál 70 évesen egy megállót, én meg közben azon tűnődtem, hogy valahol azért csak mutatja a hardcore focirajongók IQ-ját illetve kulturáltsági szintjét, hogy a megállók tele voltak szilánkokra tört sörösüvegekkel meg elhajigált sörösdobozokkal, pedig mindez focimeccs nélküli napokon nem jellemző.

Meg akartam még emlékezni két lényeges évfordulóról, csak mindig elfelejtem. 5 éve műtötték Lizát az emlődaganattal (februárban), és március 12-én volt egy éve, hogy eljöttem a gimiből.

Ma Visegrád közelében, a Mogyoró-hegyen jártunk összesen tizennégyen (plusz Liza), és ültettünk egy hársfát Ibolya néni emlékére. Tomi ötlete volt az egész, anyuékkal közösen szervezték meg, és most ott volt Ibolya néni legtöbb barátja meg az egyik lánya is. Azért volt erre szükség, mert bizonyos okokból kifolyólag őt nem lehet temetőben látogatni, és a barátai szerettek volna egy helyet, ahová ki lehet menni hozzá néha. Ráadásul március 24-én lett volna 54 éves, és arra gondoltunk, lehetne ezt a születésnap köré szervezni. Az erdészet megengedte, hogy ültessünk, megmondták, milyen fát és hová tehetünk, sőt még a gödröt is kiásták, mire odaértünk, pedig arról nem is volt szó. Miután elültették a fát a férfiak, elénekeltünk két dalt, aztán még kicsit ott voltunk, aztán a társaság egyik fele elment kirándulni, a másik fele hazajött – mi ez utóbbiban voltunk most. Az egyik dal A hársa mind virágzik, mert anyuval el szokták ezt énekelni, ha kiránduláson hársfát láttak: A másik a Ho...

az élő példa rá, mennyire őrjítő a folyamatos óraállítgatás. Nyárig semmi baj nem volt, éjféltől éjféltől számolta a kattintásokat a statisztika. Aztán jött az óraállítás, és este 11-től este 11-ig tartott a számolás. Most jött a márciusi állítás, és újabban hajnali 1-től hajnali 1-ig tart egy nap. Szegény blog. Végleg elveszítette a fonalat.