LizaGazdija

Átvettem a maradék könyveket innen-onnan, ezek között már karácsonyi ajándék is van, bizony. A könyvek közé keveredett Orwell Állatfarmjának filmváltozata is, ha egyszer lesz időm, tuti megnézem. Érdekel, abból a történetből mit lehet kihozni filmen, bár gondolom kaptak az állatok szinkronhangot, vagy ilyesmi. Lefénymásoltattam és beköttettem a doktoris fő irodalmamat, lehet, hogy az lesz az én Bibliám: Children's Literature in Translation. Csodaszép lett, ezer forintba fájt, és még Andi néni eredetijét is újraspirálozták, ilyen rendesek. Voltam Andi néninél, ahol megtudtam, hogy jó gondolat az elméleti rész írásával kezdeni ebben a félévben, úgyhogy elolvasom a fentebb említett csodát, összeszedem a többi irodalmamból készült jegyzeteket, és próbálok decemberre rittyenteni egy bevezetésszerűt. Szintén Andi néninél derült ki két másik doktoris jóvoltából, hogy nem kéne nekem azt a filozófiát elvégezni, mert az alapképzésben elvégzett filozófia valószínűleg ugyanez az óra volt, úgyh...

A widget még azt állítja, nem váltottam új könyvre, de én meg elárulom, hogy igen. Sólem Aléchemtől kezdtem el a Tóbiás, a tejesember című kötetet, amit azután vettem meg, hogy Rékával megnéztük a színházban a Hegedűs a háztetőn-t, és rájöttem, hogy az ebből a műből készült. Kíváncsi leszek. (Először Coelhót akartam kezdeni, de aztán beugrott ez a könyv, és ez most sokkal jobban érdekel, Coelho eggyel hátrébb csúszott, úgyis borzalmas állítólag.)

Most reggel fejeztem be végül. Megint csak arra bizonyíték, amit Szabó Magda állított magáról: ő csak a tragédiával bír mit kezdeni, a vidám történetek nem az ő asztala. A főszereplő Csándy Katalin, anyja óvónő, apja levéltáros, bátyja egyetemista. Az óvónő hideg és szeretetlen a lányával, csak a fia érdekli, a levéltáros csak a lányát szereti, a nevelt fiát gyűlöli, a fiú meg röhög mindegyiken, csak Katalint szereti. Egy kis faluban élnek, ahol mindenki mindenkiről mindent tud szokás szerint, és állandó program a pletyka. Régi erkölcs szerint kell élni, válásról nem nagyon lehet szó, még kevésbé titkos kapcsolatokról, na meg az sem jó pont így a második világháború kezdetén, ha valamelyik család fia kihúzza magát a katonai szolgálat alól. Emiatt indul meg a család a lejtőn, néhány év alatt eljutnak a legaljára, és a háború végére Katalin teljesen egyedül marad, így kerül el Pestre. Egy ideig a főnöknőjénél él az új rendszerben, a főnöknő próbálja okítgatni, rávilágítani, mi is folyik ...

Iszonyú gyorsan eltelt ez a hónap, ijesztő. Az utóbbi két hét konkrétan egy szempillantás alatt ment el, olyannyira, hogy tegnap fogtam fel, már két hete megvan az újraindult csoportom, tehát ma kell leadni az ütemtervet. Nagyon durva ez... Mondjuk az is durva, hogy a könyvtárban nincs meg az a könyv, amit a régi befejezése után, kb. 3 hét múlva használni fogunk, a neten csak egy tartalomjegyzéket találtam, így aztán kicsit sötétben tapogatózom majd, amikor megírom azt a tervet. Abban azért bízom, hogy mire kell majd a könyv, lesz a könyvtárnak, megvenni nem nagyon szeretném összesen kb. 12 ezer forintért.

Szombat este közölte talán nagy vidáman egy női hang 11 körül, hogy "Nicsak, ki gyilkol most". Ez tipikusan olyan agyat eldobós cím. Megkerestem, eredeti címe "The Killer Within". Attól függetlenül, hogy nem nézek 11-kor thrillert, ez mennyivel normálisabb cím már?!

Ez tényleg így történt? Ki az a rendkívül értelmes, aki a saját telefonjáról csinál bombariadót? Most attól tekintsünk el, hogy ki az a rendkívül értelmes, aki bombariadót csinál. És ki az az értelmes, aki azt sem tudja, hova jár iskolába? Nálunk a Jedlikben ötödikben és hatodikban nagyon sok bombariadó volt, úgy emlékszem. Volt olyan, hogy törin már vette a levegőt a tanárunk, hogy közölje, ki felel, mikor berontott az igazgatóhelyettes (?), hogy mindenki hagyja el az épületet. Ilyenkor, amíg még jóban voltunk Brigivel, elsétáltunk a Szent Imre térre, ott ettünk egy melegszendvicset (azóta a melegszendvicsező már rég nincs meg, és azóta sem láttam akkora nagy és olyan finom melegszendvicset), aztán ki-ki elindult haza. Brigi javasolta mindig, hogy még csavarogjunk kicsit, de én már akkor is remegtem a boldogságtól, ha nagy ritkán elmaradt egy utolsó óra, vagy akár tíz perccel előbb elengedtek róla, úgy örültem, hogy mehetek végre haza. Arra már nem emlékszem konkrétan, mikor maradtak...

Tomi szereti a műsorát, A túlélés törvényei címűt, engem meg idegesít az az elgondolás, hogy valami félőrült bejárja a világ veszélyesnek kikiáltott pontjait, és ott igyekszik életveszélybe keverni magát, vagy úgy tenni, mintha, hogy aztán elmesélhesse, hogyan kell túlélni. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ez a műsor elkészült. Ezért aztán ellenségesen állok hozzá. Amikor fürdésből jövök be a szobába, és ott vigyorog a képernyőn, mindig elhangzik ez a kérdés: "Már megint túlél ez az idióta?" Pedig olyan szimpatikus, csak ezt a hülyeséget ne csinálná. Erőltetett.