LizaGazdija

Rékával néztük meg délután a Vígszínházban. Nem nagyon tetszett. Rengeteg benne a szereplő, elég gyorsan elveszítettem a fonalat. Azt felfedeztem, hogy abban a korszakban játszódik, amikor meghal a cár, és a zsidókat kiűzik Oroszországból. Viszont nem értettem a cselekmény lényegét. A háttér nagyon-nagyon szép volt, az nagyon tetszett. Mivel nem értem a történetet, utánanéztem, és annyit kiderítettem, hogy Sólem Aléchem Tóbiás, a tejesember című novelláskötete alapján készült a musical, így azonnal meg is rendeltem az antikváriumból ezt a könyvet 320 forintért. Bízom benne, hogy ha elolvasom, megértem.

Ugye, mondtam már, hogy utálom a szónoklatokat? Éppen vadiúj miniszterelnökünk szónokol a tévében, én meg mindjárt hányok. (Közben még pár fun moment: eddig oligarchák sanyargattak, "nem fogjuk hagyni, hogy még egyszer visszajöjjenek", és a Parlament egyetlen független képviselője Molnár Oszkár Edelényből.)

Vásárolgatunk békésen, a zöldségesnél a lány teszi-veszi magát, kacérkodik, tök zavaró az egész, majd azt mondja, hogy a koviubi az mennyire tuti, mert az vecsési, amire Tomi utal rá, hogy már az újkrumpli se a régi, mire a csaj: - Megeszem a nadrágodat, ha ez nem Vecsésen készült. Gondoltam, én meg kiverem a fogadat, de persze nem vagyok agresszív, így csak mosolyogtam szépen, illedelmesen, és kituszkoltam Tomit a boltból. Ez mekkora már. Kikezdeni valakivel, akinek mellett fél centire ott áll a párja.

A halott menyasszony nagyon durva. Az előbb néztem meg. Nem igazán tetszett. Persze vannak benne jó kis poénok, mint pl. a 2nd hand shop, meg amikor Victor képébe belevigyorog a pók, és közli, hogy "I'm a widow", vagy amikor azt mondja a halott menyasszony az esküvőn, hogy "I'll be your corpse". De összeségében most ismét elgondolkoztam azon, hogy ezzel a Tim Burtonnel nagyon nem stimmel valami. Meg kéne már nézni azt a három filmet, amit Marcitól kaptam még valamikor fél éve, meg az 1951-es Alice-t angolul, és a Charlie és a csokigyár 1971-es feldolgozását. Persze ma semmivel nem haladtam semmit, mert 3-kor, amikor nekikezdhettem volna már végre, akkor nagyon megfájdult a gyomrom megint, és ledőltünk Tomival, hátha egy óra alvástól jobban leszek. Aha, 7-kor keltem. Szuper. Pedig mennyi dolgom van, jajjj... Holnap meg szavazás és színház, Hegedűs a háztetőn. Szeretnék nyerni a lottón. Nagyon.

Eddig 117 item. Az már látszik, hogy könyvtárból fogom őket kihozni, ennyi könyvre az Isten pénze se elég, pláne, hogy ezek még csak a kötelezők, amikről lemaradtam. Jó, ez nem igaz, kötelező alig van közte, mint kiderült, nem is lett volna olyan sok könyv. De minden szerzőnek megnéztem az életművét, és válogattam még olyan könyveket a kötelezői mellé, amik érdekelnek. És persze a lista tele van drámával, amit pedig nem számolok, arról volt szó. Most vagy elkezdem számolni mégis, vagy a drámákat külön gyűjtöm. Akadt olyan kötelező is, amit nem vagyok hajlandó felvenni az elolvasandók közé, ez pedig Az ifjú Werther szenvedései és halála Goethe tollából. Amikor kötelező volt, kikölcsönöztem, és el is jutottam legalább a tizedik oldalig, de annyira nyálas-csöpögős volt, hogy a gyomrom felfordult, ráadásul mindez a picsogás egy férfi szájából, hát fúj. A kőszívű ember fiainak megbocsájtottam az évek során, hajlandó vagyok most már elolvasni az első 20 oldal emléke ellenére, de Werther nem ...

gyűjteni jó. Mintha csak a tenger aljáról bukkana fel a víz felszínén: "Lányomlánya utálta a hósapkát." Rákerestem, két találat akadt, mindkettő valakinek a blogjában. Pontos idézet, ennyi év után is emlékszem még erre. Egy fejezet nyitó mondata. Mi a könyv címe? Az nem szerepel a blogban. Gondolj, gondolj! Kudi. Kudi, a levegőember. Gyurkovics Tibor.

A tegnapi korai fekvés érdekesen alakult. Bevettem magam a kádba a Zsófika sztorival, gondoltam, elolvasok egy fejzetet, az fürdéssel meg pepecseléssel együtt is max. 20 perc, 11-kor már rég alszom. Elolvastam egy fejezetet. Na, még ezt a következőt. Hú, ennek olyan izgalmas vége van, nem bírom ki reggelig. Na, ez milyen vicces már (visítva röhögtem hosszú percekig), megnézem még a következőt is. És így tovább. Na, most már nem bírok többet, álmos is vagyok, lehet már éjfél is, reggel meg megint kelni kell. Ja, hogy 0:50? Jól sikerült ez a korán fekvés. Reggel fél 9-kor keltem, megreggeliztem Bence tortájának utolsó szeletkéjét, írtam óratervet a délutáni órára, aztán rohantam a doktori pakkot leadni. 3/4 10-re értem oda, addigra már kilométeres sor állt. Na, gondoltam, egy ember legalább negyed óra, úgy láttam múlt csütörtökön, örülhetek, ha délre beérek a továbbképzésre, nem még hazarohanás, ebédelés. Ehhez képest most két helyen ment a leadás. Számítógépbe semmiféle adatokat nem írt...